Háborús, szerelmes, meggyőződésért küzdő.

Pino átlagos olasz kamasz a II. világháború idején. Sok a pattanása, nincs nagy dumája, így a lányokkal sem sikeres. Egy alkalommal szóba mer elegyedni egy csinos, pár évvel idősebb nővel, Annával – ám ő is felülteti. Nem marad ideje búslakodni: a bombázások miatt a család biztonságban akarja tudni a fiait, és az öccsével egy hegyi kolostorba kerülnek. A pap segít a hegyeken át Svájcba szökni a zsidóknak, a lezuhant amerikai pilótáknak, bárkinek, akinek segítségre van szüksége. Pino is e munka résztvevője lesz. Ám a tevékenységük gyanússá válik, és a szülők hazaviszik a fiuk. Sofőri állást szereznek neki egy tiszt mellett, hogy ne kelljen bevonulnia. Így találkozik újra Annával, és élheti meg a szerelmet, miközben a munkájából adódóan kémkedni tud a szövetségeseknek.

Papíron kifejezetten tetszetős ez a történet. Van benne minden, amitől izgalmas lehet. Egy kamasz, aki az első nagy szerelmet éli meg. Egy feszültséggel teli, veszélyes világ, egy történelmileg fontos időszak. Életek mentése, hegyi kalandok és kémkedés. Mégis, a regény nem olyan jó, mint ezek alapján gondoltam.

Egyrészt, érezni, hogy a szerző eredetileg inkább dokumentumregényben gondolkodott. El is mondja az előhangban, hogy azért kellett erről letennie, mert az olaszok erről az időszakról, amit lehet, megsemmisítettek. Nem akartak emlékezni. Így Pino történetét nem lehetett részletesen rekonstruálni és megerősíteni az elmondottakat. Így fordult a történelmi regény felé, és szórakoztatóbbra, regényesebbre variálta az interjúkban neki elmesélteket.

Kicsit félúton maradt a kettő között. Egészen olyan, mintha ki lennének emelve a nagy események a történetből, amelyeket akár igazolni is megpróbálhatott volna. Aztán ezeket összeköti pár jelenettel vagy sorral.

A dinamika a döcögős. Nem éreztem úgy, hogy jelentős eseményekről olvasnék, és azok között is ugráltunk. Az egész lassú is. Van pár olyan könyv, ami hatalmas lapszámon mesél a semmiről. Ennek azért van cselekménye, de nem egyszer volt olyan érzésem, hogy olvastam 50 oldalt és a történet alig haladt valamit. Ahhoz képest, milyen féltégla a kötet, az eseménysora elég sovány.

Az eleje különben jobban megfogott – ahogy a kamasz hétköznapjait elkezdi, majd jönnek az életmentő utak a hegyekben. Azt már kevésbé mondta el, sofőrként pontosan mit tudott tenni és ezeknek milyen hatása volt. Arra már előtérbe kerül Anna, akivel már közös jövőt terveznek együtt. (Nem lett különben túlzottan részletezve, a visszautasításból hogyan lettek találkák és szerelem.)

Az egész könyv mintha érzelmileg le lenne csavarva – tele van olyan eseményekkel és témákkal, amelyeket erőteljesebben át lehetett volna adni. Mégis, úgy éreztem, hogy minden és mindenki közömbös. Egyedül csak Pino bánata/szenvedése volt számomra átélhető, amikor a történelem vihara lecsap Annára is. Különben már csak egy távoli mese, amiben már kifakultak az érzelmek. Itt nem bántam volna, ha a szerző inkább íróként feltölti érzelmileg, nem elégszik meg a krónikás szerepével.

Több ponton hiányérzetem is volt. Miket csempészett ki Pino? De még azt sem tudhatjuk meg, hogy a tiszt, akinek a sofőrje volt, miért érdemelt kegyelmet, és mit tett igazából a háború alatt. Igaz, hozzá köthető a regény nagy tanulsága: a kapcsolati tőke szinte minden. Nincs olyan, amiből ne lehetne pozitívan kijönni, ha a megfelelő helyeken vannak az embernek jó kapcsolatai.

Mivel többet vártam, ez most csalódás. Van benne kis szerelem, kis történelem, némi kis kaland – de egyik sem igazán. Nem fáj, nem is jó – nagyon átlagos regény.

Sullivan: A skarlát ég alatt - Mint történelmi: 55% a nézőpontja érdekes, de kevés a cselekmény. Az is hátországi.

Szubjektíven: 50% nem igazán tetszett ez a memoár – regény hibrid. Mindkettő részben.