Királyi udvaros, szerelmes, játszmás.

Hollis jószívű, kedves lány – Koroa nemese, de nem a legelőkelőbbek vagy a leggazdagabbak közé tartozik. Amikor a király a környékre látogat, megakad a szeme a lányon. Hollis nem fűz ehhez nagy reményeket: nem elég előkelő a származása, nem elég szép. Nem is hiszi, hogy képes lenne királynévé válni. A jóképű Jameson tetszik ugyan neki, de inkább baráti alapon, mint szerelemmel. Mégis, amikor Jameson kész a királynéjévé tenni, készen áll, hogy a tőle telhető legjobban lássa el a feladatát. Amikor azonban az udvarba menedékért jönnek a szomszéd királyságból, a lány tekintete összeakad a menekült család legidősebb fiáéval. Silas megérti őt, kedves, és vele megvan az a szikra, ami a királlyal nincsen. Ő azonban a király nem hivatalos jegyese. Most kit kellene tennie? Hallgasson a szívére, és szökjön el a szerelmesével, vagy áldozza fel magát a hazájáért?

Ennek a regénynek sikerült meglepnie, és ezzel lesz számomra emlékezetes. A teljes első fele, sőt, majdnem a teljes könyv kiszámítható és rossz értelemben lányregényes. Mű konfliktus van benne, és olyan hősnő, aki hamar tépte az idegeim. A vége viszont…

Talán az utolsó 20-30 oldal, ott viszont meglépett egy nagyon merész lépést a szerző. A feje tetejére állított mindent, amit addig felépített. Ok, George R. R. Martin királyságaiból ismerek már nem egy meglepő húzást, azzal is tisztában vagyok, mi minden történhet egy esküvőn – de eszembe nem jutott volna, hogy Kiera Cass is bevállal egy ilyet. Összességében a regény most sem tetszett, csak gyenge átlagosnak tartom, de a vége nagyot dobott rajta.

Akkor is, ha kicsit fáj miatta a szívem. Mindig rosszul viselem, ha olyanok halnak meg, ráadásul ártatlanul, akiket megkedveltem egy történetben. (Igen, Martin, Robb Stark halála még mindig fáj!) Akkor is, ha az itt felfedett csavar egyáltalán nem ért meglepetésként. Ahogy Hollis megtudja, mi zajlik a szomszéd királyságban és miért menekül el annyi nemes, már tudtam, hogy Silas családjának miért kellett új otthont keresnie.

 A történetről, a végét leszámítva, sok jót nem tudok írni. Adott egy lány, akinek az a dilemmája, hogy két remek férfi közül melyiket válassza. Szenveleg, tulajdonképpen a semmin. Nem is szerettem meg Hollis alakját. Nem értettem, miért szeret bele Silas és Jameson is olyan gyorsan. Szép és kedves, de különben nincs benne semmi. Az a tipikus szomszéd lány karakter, akivel a kamasz lány olvasók állítólag olyan könnyen azonosulnak. Ilyen regényben nekem egy karakteresebb hősnő jobban esik.

A barátnője, Delia Grace az a hősnő, akiben lett volna kurázsi. Szép is, okos is, ravasz is és ért az udvari játszmákhoz. Hollis végtelenül naiv mellette – és ez egy olyan tulajdonság, amit nem tudok erénynek látni. Sokkal inkább élveztem volna ezt a sztorit, ha Delia Grace a főszereplő és az ő szemszögéből elevenednek meg az események.

A férfiak pedig szürkék, még Hollis mellett is. Silas a regénybeli álompasi: jóképű, ügyes, figyelmes, nagyon szerelmes. Jameson is hasonló, csak ő komolytalanabb, elkényeztetett. De ezen túl nincs mit mondani róluk.

Túlzottan a könyv stílusa sem hatott rám. Teljesen olyan, mint az ilyen regények általában. Kis kellemes, könnyen fogyasztható. Hogy is írta nemzeti költőnk? Fecseg a felszín, hallgat a mély. Rendben, ilyen könyvet nem mély tartalmakért olvasok, de ebben se tanulság, se élmény, csak kis semmilyen limonádé.

Ha a vége nem lenne olyan, amilyen, ez lenne a legmeghatározóbb, amit kijelentenék erről a regényről. Tipikus és semmilyen egyszerre. Az történik, amit várok. A cselekmény nem sok, az érzelmi része kiszámítható.

Nem tudom, hova fejleszti meg a szerző a sztorit, de azt se tudom még, érdekel-e.

Cass: Eljegyezve - Mint YA: 60% tipikus lányregényes, kidolgozatlan világban, de a végén a csavar megmenti.

Szubjektíven: 55% a regény 4/5-e untatott és Hollis is az agyamra ment. A vége viszont…