Túlerővel szembeszálló, mágikus, háborús, fejlődő.

Edrin végre hazatérhetett, és a mágus azon dolgozik, hogy egyetlen rossz oldalra tévedt varázshasználó se maradjon, aki felelős volt a korábban történtekért. Azonban háború közeleg, és a klánok ragaszkodnak hozzá, hogy Edrin vezesse a mágusokat, akikkel együtt hadba vonulnak. A férfinak így szembe kell néznie az anyai nagyanyjával, aki egyszer már majdnem feláldozta a férfit az istenének. A nagyanyja azonban csak egy baj a sok közül: a közeledő erők sokkal hatalmasabbak és gyilkosabb erők birtokosai, mint bárki is gondolhatta volna. A világ legidősebb mágusa egy parazitával kiegészülve rabszolgakánt tartott sereget vezet maga előtt, és a cél, hogy mindenki az ő szolgájuk legyen. Edrin és társai reménytelen helyzetből, túlerővel szembenézve igyekeznek megmenteni a világot, hogy aztán kiderüljön, Edrin olyan zsarnok-e, amitől feltűnése óta félnek a mágusok.

Mivel egy sorozat második része, érdemes megnézni, mennyire kell ismerni az elsőt, hogy érthessük ezt a regényt. Lenne érvem ellene is, mellette is. Tulajdonképpen az első rész konfliktusa lezajlott, azt a csatát megvívták, és ha pár nyitott szál maradt is, az a történet véget ért. Most egy másik háború, másik istenféle indul a szereplők ellen, ez egy új történet.

Viszont, hoznak onnan magukkal kapcsolatokat, mágikus tárgyakat – minimális utalások vannak, mi az és mi a története, de természetesen egy egész regényt pár mondat nem pótol ki.

Ami ennél is fontosabb, hogy az előző rész megadta a mitológia alapjait. Sajátos mágikus rendszer jellemzi ezt a regényvilágot – most Johnston tágítja, több mindent megtudunk és megérthetünk, de az alapokat nem véletlenül rakta le korábban. Nem lehetetlen összeszedni a dolgokat innen, de sokkal gördülékenyebb, ha az első kötetet is olvastuk.

Bár általában erre lyukadok ki, de azért leírom ide is: el lehet olvasni ezzel kezdve a történetet, de sokkal nagyobb élmény, ha valóban 2. résznek olvassuk!

A cselekmény rengeteget fejlődött. Izgalmasabb, kalandosabb és nagyobb volumenű eseményeket kapunk. Korábban az volt a bajom, hogy egy epikus fantasy alapjait rakja le a szerző, de a cselekmény nagyon kisszerű maradt. Akkor minek a monumentális világ és a hitrendszer, az összetett mágia? Azért, hogy ez a rész ilyen lehessen. Itt megjönnek a tétek és a nagyságrendileg súlyosabb események. Háború zajlik, véres csatákkal, sokféle összecsapással. A mágikus és a test-test elleni küzdelmek is itt vannak, miközben Johnston átfogja a háború egészét is. A konkrét csatajelenetek nem sokszor kötnek le, itt izgalmasak és pörgőek voltak, faltam az oldalakat.

Talán azért is, mert annyira sokféle sors és történet bontakozik ki. Vannak, akik olyan butaság miatt vesznek oda. Mások hatalmas, hősi önfeláldozással adják az életük valami nagyobbért. Nagyon sok karaktert megkedveltem, és nem csak a hősök közül. De ez egy olyan helyzet, amikor a zsiványok is megmutathatják, mit érnek igazán. A középpontban pedig ottvan a zsarnok mágus, Edrin Walker.

Már nem annyira antihős, mint korábban. Ő egy jó ember, aki nem tudja magáról, hogy milyen értékei vannak. Küzd a családjával és az előítéletekkel, amelyek azért érik, mert zsarnok – vagyis, arra van adottsága, hogy bemásszon mások fejébe, és azt hitessen el, amit csak akar, rabszolgává tehet egész tömegeket. Mintha az, hogy ilyen ereje van, arra predesztinálná, hogy valóban megalomán szörnyeteg legyen. Közben kétkedik magában, így folyamatosan van egy dilemma, mennyit tehet még meg, mielőtt szörnnyé válna.

Az egyetlen, amit most nehezményezni fogok, hogy gyakran mocskosabb a szöveg, mint amit a történet alátámaszt. Sok az indokolatlan trágár beszéd.

De különben olyan izgalmas, pörgő a könyv, hogy az bocsánatossá teszi a nyelvezetet.

Johnston: A Megtörtek Istene - Mint fantasy: 95% kalandos és izgalmas cselekmény, erőteljes karakterek, jó világépítés.

Szubjektíven: 95% helyenként funkció nélkül mocskos a szöveg, különben nagyon bejött.