Kamaszos, nyomozós, maffia ügyeibe keveredő.

Lumikki 17 éves kamaszlány, de nagyon más, mint az átlag. Nincsenek barátai, és nem is hiányoznak neki. Művészeti iskolába jár, már most külön él a szüleitől és kínozza a múltja. Egy rossz véget ért kapcsolat, egy rejtély a gyerekkorából. Egy nap az iskola fotólaborjába menne be, de meglepetésére bankjegyeket talál ott száradni. Kikövetkezteti, kié. Az iskola legszebb lánya, Elisa és két haverjához tartozik az összeg. A kíváncsiskodás nem fizetődik ki: a fiúk észreveszik, és a megijedt Elisa Lumikki segítségét kéri. Az ő udvarukba dobták be a pénzt, ami akkor úszott a vérben. Azért vitték be az iskolába kimosni. De most megijedt, kinek szánhatták azt a pénzt, és ki? Lumikki sejti, hogy a lány drogosztályon nyomozó apját akarhatták lefizetni, de erre bizonyítékot is kell találni. Mire a kamaszok feleszmélnek, már számítógépet törnek fel, alvilági partira osonnak be és elrablók elől futnak.

Már említettem párszor, hogy szeretem a zsánermixeket. Amikor egy regény ötvözni tud stíluselemet, akkor egy sokkal színesebb, izgalmasabb végeredmény születhet. Pláne, amikor olyan elemeket sikerül egymás mellé tenni, amiről azt gondolná az ember, hogy semmiképpen nem illenek össze.

A Vérvörös is egy ilyen mix. Skandináv krimi, finn szerzővel. A skandináv krimit pedig miről ismerhetjük fel? Egyrészt, tele van emberi nyomorúsággal, olyan átéléssel megírva, hogy az ember azt hiszi, már a nap sem jön fel többet. Ennek egy része társadalmi kérdéseket is érint, de a karakterekben is van egy depresszív vonás. A főhős bizonyos szempontból zseniális, másban nagyon is esendő és szenved.

Simukka kipipálja ezeket a tételeket: a regénynek sötét a világa, gyilkosság és drogügyletek vannak benne, a rendőrségi korrupciót is kiemelve. Hősnője, Lumikki egészen egyedi teremtés, nem véletlenül épül arra poén, hogy olyan, mintha Poirot és Lisbeth Salander szerelemgyereke lenne. Sok mindenhez ért, de magának való és magányos, nagyon egyedi szemszögből nézi a világot. Nem egy boldog fiatal lány.

Mindezt úgy tálalja, hogy mellette ez egy ifjúsági regény is. Ami eléggé üti a skandináv krimit, hiszen ennek a kegyetlensége nem éppen olyasmi, amit egy ifjúsági regénybe könnyű lenne belevenni. Simukka féloldalas megoldást választott. A mellékszereplők, Elisa és a két fiú képviselik a könnyed ifjúságot, akiknek vannak szerelmi drámáik, meg fel kell nőniük és komolyodniuk kell. Elisa ezt szépen példázza is, aki felnőtté érik az őt ért nehézségek és a most történtek hatására.

A krimiben pedig sok maradt a lyuk. A kamaszok szemszöge uralkodik, ha néha Elisa apjára is rákerül a fókusz. A drogok és a bűnszervezetek világát éppen csak érintjük, amennyire a fiatalok most belelátnak. Ennek csak egy nagyon kis szelete, ami a véres pénzhez köthető. Olyan érzetem is volt, hogy sokkal nagyobb az egész ügy, ez a sztori meg csak kaparássza, hogy mi is folyik a sorok mögött. Mintha azt a mély kegyetlenséget, embertelenséget, ami itt lehetne, így vonná ki a képletből a szerző.

Az már csak a személyes nyűgöm, hogy a végét összecsapottnak éreztem. Lumikki elájul, és utána pár sorban foglalják neki össze, mi történt, amíg nem volt magánál. Ezt a megoldást nem díjaztam, mintha le lett volna vágva a végjáték.

Tetszett viszont a mesemotívumok beemelése, adott egy pluszt a történetnek.

A stílusa – egyrészt, jól olvastatta magát. Gyorsan, könnyen olvasható, csak a fiúk beszédstílusa nem tetszett. Karakterjellemző náluk, de akkor is…

A jelen ügy korrekten zárult, de nagyobb távban maradt elég megválaszolatlan kérdés a folytatásra is. Itt tényleg sikerült ifjúsági skandináv krimit összehozni.

Simukka: Vérvörös - Mint skandináv krimi: 70% ifjúsági regény, így a krimi szint megfelelő, de sok a kérdőjel.

Szubjektíven: 75% Lumikki karakterét megkedveltem, az ügy is ok, csak a vége összecsapott.