Alternatív valóságos, mesterséges intelligenciás, világot megváltoztató.

Verity tesztelő, aki új megbízatást kap. Elindítja a programot, aki magát meglepő módon Eunice-nak nevezi, stratégiában gondolkodik, és sokkal okosabb, sokkal többre képes, mint a korban bármely programnak szabad lenne. Verity el is gondolkodik, jelentse-e. Közben, a jövőben Wilf Netherton egy másik idővonalon a lánnyal és a neki visszajuttatott MI-val foglalkozik. Az ő tudásukkal már lehetséges visszanézni az alternatív múltakba, és hatással lenni a jövőjük alakulására. Verity világa nagy változás előtt áll, és Wilf megpróbálja a jobb irányba terelni az eseményeket. Hiszen abban a világban hiába lett női elnök, és Trump vesztett, hiába nem volt Brexit, akkor is közel sodródnak egy végzetes ponthoz.

Hamar megállapítottam, hogy ehhez az én agyam kevés. Nekem cselekmény kell vagy egy magával ragadó főhős, és nem a tudományos leírások vagy az olyan alternatív valóságok, amelyek szinte tudományosan vannak megfogva. A fizika különben sem volt soha a kedvencem, a politológia meg annyira sem.

Gondolatkísérlet szinten érdekesnek találom, milyen lehet a szerző által megálmodott alternatív valóság és a jövő. A jövő, Wilf jelene talán még egy ponttal jobban is lekötött. Az olyan kis apróságok, hogy milyen eszközeik vannak, hogyan él egy család, miket mutatnak meg a még csak 11 hónapos fiúknak, amekkora Wilf gyermeke is.

Apróságok, de ezek tudtak megfogni. Az olyan nagyobb volumenű dolgok, mint a világok sorsainak alakulása, a MI gépek fejlődése, nem fogtak meg.

Pedig Gibson érthetően ír, nem terhelte meg az agyam, hogy értelmezzem a szöveget vagy a leírt technikákat, helyzeteket. Egyszerűen csak nem volt mögötte olyan cselekmény, ami miatt izgalmasnak találtam volna ezeket.

Nekem hiányzott a feszültség, és nem éreztem ki a tétek nagyságát sem. Lehet, hogy nem sikerült beleélnem magam, és mivel nagyon nem is érdekelt a könyv onnantól, hogy Verity felfedezi, mennyire más a programja, elsiklottam dolgok felett, de még azt sem értettem teljesen, hogy a jövőből miért nyúlnak bele más idősíkok múltjába. Azért, amiért hegyeket is mászik az emberiség? Mert ott van, és mert képesek rá? Passz.

A cselekményről nagyon nem is tudok mit írni. Nem egyszer olyan érzésem volt, hogy meghatározó és fontos dolgok történnek, csak éppen nem izgattak. Nem tűnik mozgalmasnak a cselekmény, inkább unalmasnak éreztem, pedig azért van ilyen-olyan történés benne, nem csak világépítés zajlik a kötetben.

Vagyis, megírva korrektül van. Könnyen olvastam és értettem, bár sci-fi és nem a könnyedebb fajtából. Akad benne cselekmény, ami akkor is pozitív, ha én untam.

Még a karaktereket kellene kiemelni. Csak sajnos itt sem nagyon tudok mit mondani. Igazából nem voltak sem ellenszenvesek, sem igazán szimpatikusak. Verity, Wilf és még Eunice, akik kiemelkednek a többiek közül. De nem érzelmi oldalról van közelítve, a cselekedeteiken keresztül értelmezhetőek, és az elbeszélő a fejükbe nem visz be minket.

Tanulságokat még kereshetnék benne, de annak se látom most sok értelmét.

Az már egy izgalmasabb kérdés, hogy mivel folytatás regény, mennyire kell az előzményregényt ismerni hozzá. Anno én olvastam, de azért sem voltam oda, nem is maradt sok emlékem belőle. Nem is hiányzott nekem, ez saját sztori, visszatérő szereplő azért akad.

Aki a komoly sci-fiket kedveli, érdemes kipróbálnia. Nekem az akció sci-fi jobban bejön.

Gibson: Mozgástér – Mint sci-fi: 65% érdekes ötletet vet fel, több idősíkon is. Gondosan szerkesztett, világos.

Szubjektíven: 25% végig azt vártam, mi lesz a poén, de még mindig nem esett le.