Anya – lánya kapcsolatos, bosszút álló, beteg.

Patty szakápoló volt, aki egyedül nevelte beteges lányát. A kicsi koraszülött volt, a párja elhagyta őket, és Rose Gold egyik betegségből esett a másikba. Ám Rose Gold rádöbben, hogy igazából nem is beteg – az anyja mérgezi folyamatosan. Tanúskodik ellene, és Patty börtönbe kerül, hiába bizonygatja az ártatlanságát. A lány a saját lábára áll. 5 évvel később Patty szabadul, és a lánya lesz az, aki otthont ad neki. Most már ő is egyedülálló anya, a kis Adam a mindene. Patty igyekszik beilleszkedni, de a lánya furcsán viselkedik: nem eszik a főztjéből, nem bízza rá a kis fiát, és visszaköltözött abba a házba, amelytől Patty retteg – ahol részeges apja bántalmazta, és a testvérét öngyilkosságba hajszolta. Patty lassan sejteni kezdi, hogy Rose Gold nem bocsátott meg neki, és mindez egy terv része. Ám nem sejtheti, hogy a lánya mennyire messze képes elmenni.

Vannak olyan bűnök, amelyeket nem tudom, meg lehet-e egyáltalán érteni. Amikor egy szülő a saját gyerekét bántalmazza – van arra bármilyen mentség? Bár hajlamos vagyok azt mondani, hogy a körülményeket is ismerni kell, de van, amit nehéz megemészteni, elfogadni meg egyáltalán nem lehet.

A Bocsáss meg, Rose Gold! egy olyan történet, amiben öröklődik a családon belüli erőszak, és nagyon nem jó ezt olvasni. Nem is kicsit találom szomorúnak, amikor az egykori bántalmazottból lesz a következő szörnyeteg. Áldozat volt, akkor nem kellene tudnia, hogy most már ő szed áldozatot?

A történetben nyilvánvaló, hogy Patty évek óta hazudik, és valóban megbetegítette a lányát, hogy ápolhassa és mindenki önfeláldozó, remek anyának lássa. Azt pedig folyamatosan meséli el a történet, hogy Patty milyen családból származott. Ám bármennyire is próbálom, ez nekem nem áll össze. Az, hogy az apja verte, miért tette bántalmazó anyává?

Az ő története az egyik, de a jelennel és Patty visszailleszkedésével párhuzamosan megtudjuk azt is, hogyan telt Rose Gold utóbbi 5 éve. Egy egészen más történet az övé, amelyben az anyja hazugságait megfejti, és elindul a saját pusztító útján. Itt viszont át tudtam érezni, ha egyet nem is értek azzal, mi hogyan állt össze a fejében. Rose Gold egy túlélő és egyben bosszúálló. Nem bocsát meg, nem felejt, és ha valaki keresztbe tett neki, annak szenvednie kell. Rose Gold olyan nő lesz, akire azt lehet mondani, hogy közveszélyes. Igen, ilyenné nevelték, de ez nem szabadna, hogy mentség legyen.

Azért is nehéz olvasni ezt a könyvet, mert emberi szörnyetegekkel van tele. Egy apával, aki elhagyja az újszülöttjét, és később is cserben hagyja, mert neki úgy kényelmesebb. Gyermekét verő vagy mérgező szülő. Gyerekrabló. Nincs egyetlen szereplő sem, akivel tényleg együtt lehetne érezni és drukkolni neki. Romlott itt mindenki és sérült. Azt pedig nem tudom elfogadni, hogy a saját sérülései miatt tesznek másokat nyomorulttá. Tulajdonképpen egy ártatlan van a történetben: a kisbaba.

A feszült hangulatot a szerző végig fent tartja, de nagyon nem tud meglepni. Annyira érezteti, hogy Rose Gold milyen beteg fejben, hogy nem tud meglepni, mire nem képes. Valahol vártam is, hogy ilyesmi fog kiderülni a végére. Szóval, a csavart nem éreztem erősnek.

Házi horrornak azonban el tudom fogadni. Beteg emberek és az ő beteg tetteik zárt ajtók mögött – az erőszak körforgása az, ami ijesztő ebben a történetben.

Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold! - Mint thriller: 70% végig megvan a feszültség, mindkét nézőpont érdekesre sikerült.

Szubjektíven: 65% valahogy végig éreztem, hogy ilyesmi lesz. Plusz, mindenki ellenszenves.