Életet átgondoló, női, új utakra lépő, gyászoló.

Grace élete tele van fájdalmas fordulatokkal és lemondásokkal. Nagyon szeretett zenélni, és be is jutott a híres konzervatóriumba. Ott azonban egy tanára egy egész életre elvette a kedvét a zenéléstől, és a kritika egy szerelmi csalódással karöltve elűzte a nőt, aki hangszerkészítő lett és többé nem volt képes nyilvánosan zenélni. Mikor szerelmes lett, és David Párizst adta neki, szembesülnie kellett azzal, hogy a férfi nős, kisgyerekei vannak, akiket nem tud érte elhagyni. Grace képes várni rá, és a gyermekük elvesztését is túléli, még reménykedik. Míg az egyik titkos közös hetükön David meg nem ment egy életet, és címlapokra nem kerül. Lebuknak, és a nőnek szembesülnie kell azzal, hogy Davidnek más is van. A törött szívére a zenében keres vigaszt: a hegedűjét nevezi egy olasz versenyre, egy idős úrral és az üzletében besegítő kamasszal pedig kész belevágni az új kalandba.

Nem is tudom, milyennek kellene minősítenem a regény hangulatát. Legszívesebben egyszerre írnám pozitívnak és szomorúnak is. Most éppen olyan hangulatban vagyok, hogy a tragédiákat érzem erősebbnek, és nem lett jó kedvem a kötettől.

Ha csak azt nézem, hogyan alakul a szereplők élete és mi minden éri őket, akkor azt látom, hogy mindig jön egy újabb csapás. Tragédiák sorát kell túlélniük, és ha egy pillanatra úgy tűnne, hogy ennél már rosszabb nem lehet, kiderül, hogy, de lehet. Egyszerűen már túl sok, ami Grace nyakába szakad.

Lehetne úgy is nézni, hogy ugyanakkor az ember fel nem adásának és élni akarásának is a regénye. Mert igen, a csapások jönnek sorra, de Grace nem hajlandó padlót fogni és feladni. Keres új utakat, igyekszik boldogulni, és miután szenvedett és sírt, folytatja tovább. Így azt az üzenetet is látom benne, hogy soha nincs vége, ha fáj is, lehet folytatni és érdemes. Mert a gondok mellett lesznek örömök is, olyan emberek és események, amiért megéri a rosszat is elviselni, túlélni, túllépni rajta. Csak sajnos most inkább az a hangulatom volt, hogy azt érezzem ki, hogy az élet mindig rúg beléd még egyet, egyszerűen nem úgy van kitalálva a világ, hogy boldogok és szerencsések legyünk benne.

Nagyon női azért is a történet, mert Grace belső szemszögéből élhetünk át vele mindent. Érzékeny, érzésekkel teli könyv, ami témájában is sok női kérdést behoz. A szerelem és anyaság kérdései, a veszteség megélése és feldolgozása, a szerelem sokszínűsége. Érzékeny, kedves, de erőt találó asszony képe, akit nagyon meg lehet szeretni akkor is, ha az már beteges, mennyire nem jönnek össze a dolgai az életében. (Elsősorban magánéletében.)

Szerettem benne, hogy hétköznapi karaktereket teremt és nem álomhősöket. A jelen szerelme David, a kamaszkori: Shota is vonzó, de egyben gyarló férfiak is, akik hibáznak, önzőek, megbántanak másokat, miközben az is érthető, hogy miért szereti/szerette őket Grace.

Talán még azt is szerettem, hogy a végében is inkább chick lit irodalomhoz köthető, nem a romantikához. Ha romantikus lenne, Grace a szerelmet találná meg a végére. Itt viszont saját magát, az erejét fedezi fel, és képes nemet mondani a jegygyűrűre, a házasságra, amit korábban akart. Mert már magához lesz hű.

Szerettem a zenéről szóló részeit, a finom leírásait. Az nagyon benne van, milyen szenvedély a zene és mennyi szépség van benne.

A szomorúsága, a sok emberbe rúgás miatt vannak ellenérzéseim, de különben korrekt.

Harris: Au revoir á Paris - Mint női: 75% érzékenyen és szépen mesél szerelemről, veszteségről, zenéről, újrakezdésről.

Szubjektíven: 65% végig van benne valami szomorú is. Inkább sajnáltam, mint bírtam hőseit.