Nyomozós, egyházi bűnök, családi.

Samantha számára ideje lenne egy újrakezdésnek. A párjával szétmentek, most egyedül neveli a gyermeküket. A munkahelyén felmondanak neki. A nagyapja holmija között pakolva levelekre bukkan, melyek mélyen felkavarják. Egy fiatal lány írta őket egy apácák vezette lányotthonból: teherbe esett, és szinte könyörög a szeretett férfinak, hogy jöjjön érte és a babájukért. A nagyanyja állítja, hogy nem a nagyapja volt a címzett, nem a családhoz tartoznak a levelek. Samantha újságírói vénája azonban már nem áll le, a nő nyomozni kezd Ivy után. Minél jobban belemerül, annál kegyetlenebb kép rajzolódik ki előtte arról, hogyan bántak a lányanyákkal és gyerekeikkel. Az ügybe egy ismert tévés személyiség és a nő családja is belekeveredik. Samantha azonban nem tud, nem is akar leállni. Igazságot akar szolgáltatni Ivy-nak és a kislányának.

Van abban valami plusz, amikor az élmények össze tudnak kapcsolódni. Ebben a regényben számomra az a mérvadó, hogy az egyház mit művelt a lányanyákkal. Most friss emlékem az is, ahogy a The Alienist második évadában az ápolónők beszélnek megvetően a teherbe esett lányokról, akiknek nincs férjük. Meg persze eszembe jutnak regények, ahol a gyerekeket az apácák szinte kiárusították, ahol dolgoztatták az anyákat és a gyerekek is senyvedtek. Ír történetben kifejezetten gyakran bukkan elő ilyesmi.

Ennek a regénynek azonban kicsit az is okozta számomra a vesztét, hogy túl sok ilyen történetet ismerek már. Dráma, fájdalom, az emberbe mar, mit voltak képesek tenni akár vallási meggyőződésből is emberi lények a másikkal. Nagyon szerintem nem kell magyaráznom, hogy az apácák miért nézték le a lányanyákat és a fattyaikat. Itt azonban nem sikerült az írónőnek megráznia. Fájdalmasnak, marónak kellene lennie, de csak az ötlött fel bennem, hogy majdnem ugyanezt olvastam már sokkal erőteljesebben, megkapóbban és fájdalmasan is.

Nem találtam elég jónak a krimit sem. Eleve Samantha nem nyomozó, de akkor is nagyon esetlen, ahogy elkezdi összerakni a történetet. Nem éreztem a téteket. Mintha nem is lett volna súlya annak, amit csinált.

A történet előadása azzal van kicsit feldobva, hogy bontja az idősíkokat. Látjuk Samantha nyomozását, látjuk Ivy történetét. Csak éppen nincs benne semmi rendszer. Samantha legalább lineárisan halad előre, de Ivy története össze-vissza kerül átadásra. Valahol értem, hogy így rakja össze egységesen a múlt képeit a szerző, csak éppen össze is sikerül vele zavarnia, hogy mikor és hol vagyunk éppen.

Azt sem tartom nyerő húzásnak, ahogy a regényt elindítja. Samantha nem tudja az elején, mi lett Ivy és gyermeke sorsa. Lehetett ez volna az olvasónak is rejtély. Ám mi a nyitó fejezet? Ivy öngyilkossága, még az otthonban. Utána hiába ismerjük meg a lányt és válik szimpatikussá, az már nem sokat ér. Hiszen pontosan tudjuk, mennyire érdemes drukkolni neki, mert minden annál az ablaknál és ugrásnál fog véget érni.

Pedig Ivy a szimpatikusabb hősnő, aki reménykedik és jóságos, ártatlan. Az a tragikus is, ahogy az ő ártatlanságát és világát összezúzzák, elárulják. Samantha sokkal kevésbé megfogható, érzelmileg is zártabb karakter. Neki is vannak gondjai, története, de az háttérben marad. Az igazi hősnő, a nagy sztori Ivy.

Biztosan jobban tetszett volna, ha sokan mások nem írnak, rendeznek erről jobban.

Gunnis: A lány a levélből - Mint női krimi: 45% a témát mások jobban megírták már, és a nyomozás is semmilyen.

Szubjektíven: 35% se kedvenc szereplő, se meglepetés. Nem tudott megérinteni a drámája.