Háborús, zsarnok ellen küzdő, képességes.

Zsin számára már csak a bosszú maradt. Ta-csi császárnő elárulta az osztagot, a birodalmat, ezért fizetnie kell. A megmaradt sámánokkal azon dolgozik, hogy megteremtsék a bosszú feltételeit. A kalózkirálynő gyilkosainak szegődnek el, fegyverekért cserébe. Nö-csa apja, a Jin herceg kínál nekik egy másik utat: neki is elege van a zsarnok uralkodóból, megdöntené a hatalmát és köztársaságot vezetne be. Zsin az ügy mellé áll, és igyekszik tökéletesíteni a képességeit. Ta-csi ezt nem hagyja, és nem csak a sereg, de személyesen a lány ellen is küzd. Zsin így hamarosan már azért küzdeni kényszerül, hogy az erejét használhassa. fegyverré válik Vajszra Jin kezében, miközben egyre zavarosabbak az érzelmei Nö-csa felé, és igyekszik újjáépíteni a barátságát Kitajjal, miközben menetelnek egy újabb háborúban.

Egy sorozat középső része és itt egyértelmű arra a válasz, kell-e ismerni az előzményeket a Sárkányköztársaság élvezetéhez: kell. Nem csak a szereplők közti kapcsolatrendszer öröklődik onnan, de az első részben történteket szolgálnak a szereplők mostani motivációjának. Ugyan egy más háború ez, de abból nőtt ki, ami a Mákháborúban zajlott. Az sem utolsó szempont, hogy azt már most lehet tudni, hogy a harmadik rész meg szervesen ebből fog kinőni. A végén már ott vannak azok az elemek, melyekkel indulhat a végjáték.

Továbbra is összetett, izgalmas világa van a történetnek. Fantasy, de távolról fel lehet ismerni hasonlóságokat. A birodalom az ősi Kínára emlékeztet, csak itt van mágia és élőek az istenek. A végére bekapcsolódó szuper hatalom az egyistenhitével meg olyan, mint amikor érkeztek a keresztények téríteni erre a vidékre. Volt technikai fölényük, és nem fogadtak el más nézeteket, csak a sajátjaikat. Még az is itt van, hogy indulnak a vallási háborúk.

Szerettem a regény összetett karaktereit. Nagyon kevés olyan alak van, akire rá lehetne sütni egyszerűen, hogy jó vagy rossz. Keverednek bennük a vonások, és Zsin sem egy makulátlan hősnő. Makacs, bosszúszomjas, és van benne egyfajta szolgalelkűség is. Ugyan a képességei miatt neki kellene vezetnie, szívesen besodródik valaki erősebb akaratú mellé, és követi a parancsokat, emiatt elvakult is tud lenni. Nem itt fordul elő először, hogy mire a lány észbe kap, mit szabadított el, már késő.

Élők a mellékszereplők mellette, és szép lassan mindenki megkapja a maga történetét. Van, aki a háború alatti traumákat és sérüléseket dolgozza fel, más a mágiával való kapcsolatával, gyerekkori traumákkal szembesül és próbál túlélni. Vannak hűségesek, akadnak árulások és még az erkölcsi rend sem egyértelmű. Attól függően, milyen rendszerben gondolkozunk, változik, ki itt a jó és ki a rossz. Még Ta-csi sem lehet egyértelműen gonosz.

A regény azonban hosszú, és nem mindig indokoltan az. Rendben, valahol tudom értékelni, hogy nagyobb a perspektíva. Nem csak a csatákat, a mágiát kapjuk, hanem az egésznek a logisztikáját is. Hogyan alakul ki a stratégia, ki hogyan helyezkedik? Csak éppen ezt unalmasabb volt olvasni. A regény első felében nem egyszer éreztem azt, hogy mellékes részek vannak nagyon alaposan tárgyalva, inkább haladnia kellene a szerzőnek.

A regény második felére ez is megjön, és egy kifejezetten izgalmas, letehetetlen kaland és akciómenetet kapunk. Jobb érzéssel is tettem le a könyvet, mint ahogy 150 oldal után éreztem magam a cselekményben.

Van tanulsága, szórakoztató és izgalmas is, olvasmányos. Jó a világépítése, és elég egyedi a mágiavilág is, amit Kuang kitalált. Mikor is olvashatom a harmadik részt?

Kuang: Sárkányköztársaság – Mint fantasy: 75% markáns karakterek, jól kidolgozott – kissé elnyújtott – cselekménnyel.

Szubjektíven: 70% az eleje, a sok tervezés nagyon belassította, de aztán magára talált a sztori.