Háborús, ókori, saját kultúráért küzdő.

Lowa királynő lett, meg akarja menteni a rómaiaktól a saját népe kultúráját, és pontosan tudja, ehhez mire van szükség. Egyesíteni kell a törzseket, királyságokat, és készülni kell a rómaiak érkezésére. Még kémet is küld Caesar udvarába, amivel hátsó szándéka is van. A nő már komolyan megbánta, hogy megcsalta Dugot Ragnall-lal, akire minden pillantás feltépi a sebeket. Így a fiúnak Rómába kell mennie. Nem sejthetik előre, hogy a római életmód megtetszik a fiatalembernek, aki a katonai fegyelmet és az orgiák mámorát is megismeri ott, és új gazdához lesz hűséges. Caesar pedig hódítani akar, Galliában jár, de a tekintete már messzebbre kalandozik. Lowa versenyt fut az idővel, és a háború közben keresi a módját annak is, hogy a magánéletét rendbe hozza.

Egy trilógia középső része. Túl gyakran érzem azt az ilyen regényekben, hogy nincs is igazán saját történetük, csak a szerző gyorsan átköti az eseményeket a nagy zárásra, addig meg húzza az időt epizódokkal, amelyek igazából nem vezetnek sehova. Szerencsére vannak, akik ennél sokkal jobb középső részeket írnak. Angus Watson bánatomra nincs közöttük.

Nézzük csak azt meg, most honnan indultunk és hova érkeztünk! Lowa királynő lett, és terveket sző a seregek egyesítésére, várja a római seregeket. Caesar pedig egyre közeledik. A végén pedig: Caesar egyre közeledik, Lowa egy nagyjából egyesített sereggel – de még van mit rendbe tenni – királynőként várja. Annyi a különbség, hogy ebben a részben meghal egy fontos karakter, aki így már nem állhat Lowa mellett a végén. Igaz, egy kis módosítással bele lehet magyarázni, hogy egy része mégiscsak ott van vele. Vagyis, lényegében nem jutottunk sehova, ugyanaz lesz a kiindulási pont a zárlatnál, mint ennek a résznek az elején.

Így képes leszek azt leírni, hogy ez egy összefüggő sorozat, az első rész ismerete kell hozzá, de ez a második rész nem sokat ad hozzá az eseményekhez. Így ha a trilógiából egy részt ki akarunk hagyni, az inkább a középső legyen.

Komoly gondom volt ezzel a kötettel, hogy már olvasás közben is azt éreztem, hogy nem halad semerre a cselekmény. Lowa háborúzik, de teljesen elvesztettem a fonalat, éppen ki ellen. Egyik csata olyan volt, mint a másik. Untam is őket. Ugyanezt különben el tudom mondani Caesar hadjáratairól is.

A szerelmi szál meg egészen röhejesnek érződik. Felnőtt emberekről beszélünk, ráadásul harcosokról, akik már sokakat elvesztettek. Ehhez képest itt úgy kerülgeti egymást Lowa és Dug, mintha középiskolások lennének, és nem tudnák, hogy hívják el a kiszemelt egyént egy randira. Egyszerűen siralmas.

Még leginkább Ragnall római kalandjai kötöttek le, csak nem nagyon vette a gyomrom, amit a városból a szerző megmutat. A Római Birodalom legszörnyűbb arca tárul fel, az orgiákkal, mészárlásokkal és merényletekkel. Mintha arról szólt volna minden, hogy hátba döfik egymást a hatalomért és vagyonért, utána meg mindenki mindenkivel összefekszik. Majdnem bulváros lesz, de nem éri el a guilty pleasure szórakoztatás szintjét.

Korábban voltak tétek és változatos cselekmény, most egyiket se éreztem ki. Pontosan lehet érezni, hogy bármit is tesznek, Róma és a britek egymásnak fognak esni. A cselekmény meg kimerül a csatákban, a római orgiákban és Lowa – Dug szerelmi szerencsétlenkedésében.

Sikerült is elérnie a szerzőnek, hogy a szereplők egyre ellenszenvesebbek nekem.

Még reménykedem, hátha a zárlat jobb. Mert ez nem tetszett.

Watson: Zengő vas – Mint fantasy: 45% kevesebb mitikus elem, kevesebb történelem, csak átvezet a zárásra.

Szubjektíven: 40% még leköt, de a történet alig halad, és egyre kevésbé bírom a szereplőit.