Nyomozó, régi sérelmeket megtorló, magánéleti zűrös.

Helen Grace démoni egyre erősebbek. A nő vissza tudta fogni magát, egy ideje nem a szenvedésbe menekül, de az üres viszonyok és az érzelmei elfojtása lassan fölé nőnek. Beosztottja, egyben jó barátja, Charlie is küszködik. A kislányának rémálmai vannak, és a nőt kétségbe ejti, hogy képtelen segíteni a kicsin. A férje pedig pont most vetette fel, hogy szeretne még egy gyereket, de Charlie kétkedik. A munka, amibe mindketten menekülhetnek, és most felzaklató esetet kapnak: az erdőben ragadnak el fiatalokat, vadásznak le és ölnek le brutálisan. Ahogy belevetik maguk a nyomozásba, lassan rájönnek, hogyan kapcsolódnak össze az áldozatok, és miről is szól ez a játszma igazán. Közben pedig új nyomozó érkezik a gyilkossági osztályra, Joseph Hudson és Helen között pedig izzani kezd a levegő. Vajon kezd ezzel valamit a nyomozónő?

Ez már Helen Grace nyolcadik nyomozása. Ha már ennyire sokadik kötetnél tart a sorozat, be merhet kapcsolódni új olvasó is? Nyugodtan. Minden részben más krimit kapunk, és ha vissza is utalnak korábban történtekre, általában van annyi körítés, hogy az is értse a lényeget, aki az adott részt nem olvasta. A magánélet csak a folytatólagos, de az simán érthető az adott részben történtek alapján is.

Ha már a magánélettel kezdek. Abban nagyon érzem a skandináv krimik örökségét, továbbra is, hogy mennyire nyomorultak a magánéletben a nyomozók. Charlie ugyan erős családban él, de mindig van valami, ami aggasztja és árnyékot vet a boldogságára. Nála nagyon látni, hogy a sok borzalom, amit rendőrként lát, hogyan megy vele haza a családhoz is. Helen pedig démonoktól üldözött karakter, aki pont azért annyira jó rendőr, mert a múltja annyira nehéz és annyira sebzett még mindig a nő. Azért azt nem bánom, hogy Arlidge most mintha kimozdítaná őket erről a pontról. Megvannak most is a lelki traumák és gyötrődés, de mindkettejük életében van olyan fejlemény, ami pozitívabb irányba kezdi húzni őket.

A krimi továbbra is minőségi. Nagyon szeretem ebben a sorozatban, ebben a részben is, hogy itt egy csapat dolgozik össze. A gyilkossági osztályon mindenkinek megvan a maga feladata, és együtt jutnak el a gyilkosig. Helen nem csak azért jó rendőr, mert jók a megérzései és önfeláldozó, ő vezetőnek is jó. Kiosztja a feladatokat, maga is aktívan nyomoz, de nem akar mindent maga intézni. Nyomelemzés, adatgyűjtés, kihallgatások, hajszák – akad itt minden, amit egy krimiben szívesen látok.

Izgalmas az ügy, kellően borzongató és Arlidge jó tempóban, tévesen gondolt szálakkal vezet el a végjátékhoz. Attól nekem hihetőbb a krimi, hogy nem egyből jönnek rá a jó irányra, vannak hamis feltevéseik is, amin dolgoznak. Ám ahogy látják, hogy ez rossz út, vagy más bizonyítékok merülnek fel, keresik a jobb megoldást. Ettől logikusnak is érzem.

Arlidge tud olyan befejezéseket írni, amelyeket egyszerre érzek logikusnak, a cselekményből következőnek és mégis csavarosnak, meglepőnek. Ez a történet is ilyen véget kapott, jó volt olvasni és szórakoztatott.

Arlidge a stílusán sem változtatott, de ez nekem bejön, így ezzel is elégedett vagyok. Gyorsan pörgeti az eseményeket, amit sok párbeszéddel ér el. Vannak leírások is, de a lényegre törnek, és rövidek is. Az is ritka nálam, de itt néha még kevésnek is éreztem a leíró részeket. Ok, ez most nagyon csajos lesz, de pl. hogy néz ki Hudson? Annyit kaptam, hogy jóképű.

Még egy rész van a polcomon, és érdekel is tovább, így folyt. köv.

Arlidge: Erdő mélyén – Mint krimi: 85% magánéleti problémákat és nyomozati munkát is szórakoztatóan tálal, ütős.

Szubjektíven: 75% amiért szeretem ezt a sorozatot, ebben a kötetben is megvolt. Korrekt!