Örökséggel szembenéző, titkos társaságos, barátnős.

Mary Jekyll élete baljósan alakult eddig: orvos édesapja még gyermekkorában öngyilkos lett, és az örökséget is ismeretlen helyre rejtette. Az anyjával a látszatra adva, de egyre nagyobb szegénységben éltek. Mikor a lány megárvul, maga veszi kézbe a család ügyeit. Rejtélyekre bukkan: mi köze a családnak a gyilkossággal vádolt Hyde-hoz, az anyja miért fizetett egy intézménynek? Mire Mary feleszmél, már egy titkos társaság ügyeiben vájkál, és próbálja megfejteni, tudósok miképpen kísérleteztek ártatlan lányokon és a gyermekeiken. A saját apja, doktor Jekyll is e közösség tagja volt… Most megint gyilkosságok történnek, és Mary a társaságot érzi a háttérben. Holmesszal egyesítve erőit a rejtély nyomába erednek, miközben egyre többen csatlakoznak hozzá a férfiak lányai közül: többek között a mérgező Beatrice, vagy a pumából lett lány, Cat.

Díjnyertes könyveket is szeretek olvasni, ha kénytelen is vagyok rájönni, hogy nem egyszer nagyon nem az tetszik nekem, ami a díjat odaítélő bizottságnak. Goss kötete a Locust zsebelte be – és szerencsére nem is az a kategória, ahol szenvedtem a fejezetekkel.

Először is, pillanatok alatt rájönni, hogy ez a regény viktoriánus klasszikusok világát mossa össze. Annyira ismert történeteket, melyekkel akkor is képben vagyunk, ha nem olvastuk az adott regényt. Ha csak magamból indulok ki, se a Moreau szigetét, se Jekyll és Hyde történetét nem olvastam, de filmen/musicalben láttam, és elég gyakran használják ezeket a karaktereket, hogy értékeljem, ahogy itt fel lett használva az alapjuk.

Nézzük is, mennyi minden áll itt össze! Amit felismertem, Jekyll és Hyde, dr. Moreau szigete, Frankenstein, Sherlock Holmes – arra nem bírok rájönni, a mérgező lány honnan jött. Utalás pedig van, hogy a folytatásban jön Stoker és a Dracula, már itt is akad belőle karakter. Minden összesimul, és a titkos társasággal egy mederbe is lett terelve minden szereplő. Meglepően egységes világot hozott össze a szerző, bár tényleg sok alapanyagból dolgozott.

Játszik a formával is – a lányok maguk mondják el a történetük, és miközben írják a regényük, maguk közt is leveleznek. Ez nagyon modern forma, töri a hagyományos keretet, de nekem nem esett jól. Ez akar benne a humor lenne, műfaji érdekesség is, de folyton kizökkentett az olvasásból, és nekem nem adott hozzá az élményhez. A humora nem az enyém, és mindig kizökkentett a történetből. Mivel máshogy van szedve a könyvben, az is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen csak kihagyom ezeket a részeket olvasáskor.

Az durva, hogy ennyire női regény. Az egyetlen Sherlock Holmes kivételével itt nők a jók, a férfiak a gonosz tudósok. Könnyen felfedezni benne a feminista vonalat, amelyben a nemes leányok felülkerekednek a gonosz férfiakon. Goss nem viszi túlzásba, de így is egyoldalúbb a regény, mint amit szívesen olvasok.

Pedig a hősnők változatosak, nagyon más személyiségek, aminek a szerző teret is enged. Lehet kedvencet találni, jó csapat is lesznek. Nem is szimpla hősnők, kapnak árnyékos oldalt is. Az is egy jó játék volt, hogy fokozatosan tudjuk meg, melyik ismert alak lánya/teremtménye lép a cselekménybe, és lehetett találgatni, ki kicsoda és mire képes.

Annak is örültem, hogy Goss nem romantikus regényt akart írni. Mary ugratva van azzal, hogy Holmes milyen szemmel néz rá, de nincs tényleges románc. Cat és Prendick lehetett volna több, de az is nagyon rövidre van vágva.

A hősnőit ugyan néha nagyon kamaszosnak éreztem, de korrekt fantasy, ami folytatódni fog.

Goss: Az alkimista lányának különleges esete - Mint fantasy: 75% korrekten összehozza a viktoriánus rémmeséket, és kalandos is lett.

Szubjektíven: 70% alapvetően szórakoztató és átgondolt, de nekem helyenként kamaszos.