Iskolás, problémákat leplező, napot másként bemutató.

Látszólag átlagos nap volt a többi között. Az osztály életét azonban egy poszt felbolygatja: még iskolai feladatként hoztak létre egy irodalmi hősnek profilt a Face-en. Egy fotót tettek ki ide: az ő osztályukban készült, és az egyik osztálytársuk van rajta. Jelmezben, így nem lehet tudni, ki az. Egy felirat alá kellett beállni: az osztály vesztese. A tanári felbolydul: ki tette és kivel? Felelősségre akarják vonni a felelőst, és megtanítani a gyerekeknek, hogy nem zaklathatják egymást. Mindenkinek megvan a tippje, ki lehetett. Bár erősnek és magabiztosnak mutatják magukat, mindenki küzd a maga démonaival. Van, akit a nagyanyja nevel, mert az anyja kiköltözött Angliába, hogy valahogy megéljen. Van, aki dadog és ezért még a saját apja is csalódott benne. Mást a cigány származása, vagy a túlsúlya, esetleg a testszaga miatt sebeznek meg.

Az általános iskolát olyan helyen végeztem, ahol kiscsoportok voltak. A tanítási gyakorlaton már szembesültem volna, hogy most 30 fő a minimum, de én még olyan iskolába jártam, ahol a 14, később 15 fős osztálylétszámmal mi voltunk a legnépesebb osztály. Jól ismertük egymást, és megvoltak a magunk harcai. Ok, én már akkor is antiszociális tudtam lenni, és talán nem észleltem minden viharzást a közösségben, de így is sokkolónak érzem, amit Wéber Anikó most elmesél nekünk egy felsős osztályról.

Ha sorra veszem a szereplőket, azt kell látnom, hogy nincs egyetlen boldog gyerek sem itt. Nagyon különböző okokból, de mindenki szenved és nyomás alatt áll. Most próbálom magam visszaképzelni a 14 osztálytársam közé, és keresni: tényleg ennyire nyomorultak voltunk mind? Szeretném hinni, hogy nem. Szeretném hinni, hogy ma sem ennyire pokol gyereknek lenni, mert akkor valamit nagyon rosszul csinálunk.

Ugyanakkor, ez lehetőséget nyújt arra, hogy egy köteten belül ott legyen rengeteg előítélet és a gyerekeket is érintő problémák. Körkép arról, ami gyerekként rossz lehet. Mivel nekik ez a valóságuk, beleélhetik maguk, és empátiát tanulhatnak. Aki kívülről menőnek és erősnek tűnik, lehet, hogy belül csak egy hajszál választja el az összeomlástól.

Wéber átérezteti velünk is mindezt, és korosztálytól függetlenül felhívja arra a figyelmet, milyen kegyetlenek tudunk lenni egymással, és milyen lehet ma gyereknek lenni.

Maga a keret egyszerű is, és nem is mondanám túl izgalmasnak. Ki fotózott és tette fel a képet? A nyomozás nagyon óvodás módszerrel zajlik: valld be, vagy senki nem megy moziba! Most komolyan? A korba, amikor mindenki a neten lóg? Meg van Netflix. Nagy büntetés. De nem is az a lényeg.

Az, hogy bári lehetett volna a támadó és az áldozat is. Valahol mindenki az osztály vesztese, csak egyesek ezt jobban tudják rejteni, mint a többiek.

A szerkezete viszont eladja: kicsit olyan, mint egy időhurok. Ugyanazt a napot látjuk újra és újra, csak mindig egy másik gyerek szemszögéből. A belső történések, a titkok és az egyéni problémák a lényeg. Egy belső, lelkizős könyv ez, aminek a megoldását is egyszerűen az adja majd, hogy a tettes és az elkövető a saját fejezetében leleplezi magát.

Wéber Anikó gördülékenyen ír, érthető és könnyen követhető. A felnőtt fejemmel talán egyszerűbb is, mint amit egy olvasmányomtól várok, de nem is nekem írta elsősorban. Ez egy olyan gyerekkönyv, ami nekem is korrekt, de elsősorban a gyerekeknek kellene kézbe venni.

Szép maga a kiadvány is, korrekt a borító, és nem véletlen, hogy az új kiadásra se cserélték le.

Wéber: Az osztály vesztese - Mint gyerekkönyv: 75% a történet egyszerű, de izgalmasan van elbeszélve és tanulságos.

Szubjektíven: 70% a nézőpontváltások eladják – az viszont letör, milyen pokol most a lét.