Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

On Sai: Álruhában

Vágymágusok 1.

2021. március 19. - BBerni86

Mágikus, varázserőt használni tanuló, rejtőzködő.

A férfiak kiváltsága a mágia. A szipolynak nevezett, nő létérükre mágiával bíró lányokat már az anyaméhben irtják. Rianna azonban megszülethetett, és az ikeröccsével közben szerepet cserélnek, így titokban maradhat az ereje. Szükség is van a lány mágiájára, hiszen csak így képesek a birtok adóit előteremteni. Csak sajnos éppen akkor van Ria fiúnak öltözve és az öccse szerepében, amikor Ras hadat gyűjt a hazatérő Kartal hercegnek. A Roannak alruhaban.jpggondolt lány kénytelen velük menni, vizsgát tenni és Kartal szolgálatába állni. Miközben egyre többet tud meg a mágiáról és a világukról, új barátokat is szerez és újabb harcokat vív. Néha ugyan örülne, ha visszacserélhetné a helyét az öccsével, de mindketten tudják, hogy Ria a harcos kettejük közül. Ráadásul egyre érdekesebb szálak kötik a Lidérc nevű fiúhoz, akivel tudtán kívül van egy közös titka. Mindketten mások, mint akinek mutatják magukat.

Nagyon nem szerencsés a regényre nézve, hogy A Gyűrűk Ura után ez az első olvasott fantasy regényem. Ráadásul az egyik főszereplő neve Lidérc, amiről nekem most beugranak azonnal a Gyűrűlidércek. Talán máskor többre értékelem, de most a kritikus felem volt az erősebb és folyton a Gyűrűkkel mértem össze. Nem sok esélye volt…

Először is, nekem most kisszerű volt a történet. Utalnak arra, milyen nagy harcok mennek a királyi udvarba, milyen nagyok a tétek, de ebből semmit nem érzékeltem. Még csak az sem tiszta teljesen, hogy min megy a harc. Simán a hatalomért? Az olyan snassz. Melyik a jó és melyik a rossz oldal? Egyáltalán, melyiknek mi a célja? Mert ha nem is intrikálnak még ezen a szinten, azért egy minimális keretet nem bántam volna. A kalandjaik, képzésük is olyan kedélyes, és egyszerűnek tűnik. Hiányzott a feszültség.
Ami csak a furcsa erotikában volt meg. Itt a mágia a vágyhoz kötött – onnan a sorozatcím is. Érdekes ötlet, de a megvalósítás nem fogott meg. Ria irulása-pirulása egy ponton már fárasztott. Ahhoz képest, hogy a szexualitás pörgeti fel az erejét, abszolút idegen neki az egész, és végig meglepődik, ledöbben, hogy mivel lehet vágyat kelteni. Pedig még csak nem is perverz a könyv, a lány egy sima érintéstől is kattan. A végén az a körtés jelenet is – bár a gyümölcsaszalás nekem max aszalóval volt meg, de barackot már főztem be. Egyszerűen furcsa, ahogy tulajdonképpen szexuális aktussá át lett itt írva, tényleges szex nélkül.
Mivel ma harapok, azt is fel fogom hozni, hogy két nagy klisé van, amit kezdek unni. Az egyik, hogy Ria mennyire kiválasztott már most, és mennyire nem fogja ezt fel, noha pl. Lidérc többször is utal rá, hogy ő mennyire más, mint mindenki más körötte. Fogadunk, majd ő menti meg a világot, vagy legalább a lányoknak kitapossa az utat a mágussá válás felé? A másik, hogy a herceg köztük van álruhában – így már duplán Álruhában a cím, hiszen Ria is abban van. Annyira lehetett sejteni, ki Kartal a szereplők közül! Nem lettem meglepve, pont az volt, akire határozottan tippeltem. Ahogy az sem meglepő, kivel szövődnek gyengéd szálak. Hogy is van ez? Meg kellene lepődni, ha pont a klisé szerint épül a csavar?

Ennek ellenére nem volt rossz könyv. Könnyed, gyorsan olvasható, pörgős a cselekménye és van humora is. A szereplői kedvelhetőek, és szépen hozza az ifjúsági kötelező elemeket. Még talán azt is simán bele lehet érezni, hogy a lányoknak küzdeni kell az egyenlő jogokért.

Ahogy kezdtem: ha máskor olvasom, jobban tetszett volna. Nekem most nagyon lehúzta, hogy kedélyes kalandnak éltem meg valami nagy eposzi fantasy helyett. (Ami szerintem nem is akar lenni, csak én vagyok most erre hangolódva.)

 

On Sai: Álruhában – Mint YA fantasy: 70% humoros, van egy eredeti ötlete, de még kidolgozásra vár a világa.

Szubjektíven: 55% a hősnő helyenként irritál, sok a klisé vonás is, de humoros és van ötlete.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6716469734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása