Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Sándor: Meddig jössz

2021. március 22. - BBerni86

Szerelmi háromszöges, színházi, útkereső.

Lili már főiskolásként rajongott a Kossuth-díjas tanárjáért. Akkor is próbált flörtölni vele, de nem lett belőle semmi. 10 évvel később Lili vidéken színésznő, és egy darabot Miklós jön le rendezni. Megint találkoznak, és ezúttal a férfi kikezd Lilivel aki bele is megy a viszonyba – többről álmodva. Leszervezi a titkos lakást, még egy közös meddig_jossz.jpglondoni utazást is tető alá hoz. Azonban Miklósnak kényelmes így, és Lili kezd belefáradni, hogy ebben a kapcsolatban ott a feleség is, aki talán mindent tud, de ugyanúgy nem zavarja, mint Miklóst sem. A nő tudja, hogy ez neki fog fájni, próbál kiutat is találni magának, de képtelen elszakadni a férfitól, miközben a darab lassan összeáll és premier lesz.

Egy, ama bizonyos fehér hollók közül. A házasságtörés az egyik olyan téma, amin rendszeresen kiakadok és nem szoktam szeretni az olyan történeteket, amelyekben ez a központi téma. Sándor Erzsi regénye is egy szerelmi háromszöget mutat be a harmadik, a szerető szemszögéből, de ez a könyv mégis tetszett.

Pedig itt is ott a kisördög a vállamon. Mégis miért ment ebbe az egészbe bele Lili? Szerintem a korkülönbség is nagy volt. Ő a harmincas évei közepe körül jár, Miklós 55 múlt. Simán az apja lehetne. És már az elején meg is mondja neki, hogy a viszonyukért gyakorlatilag nem fog tenni semmit, a nő szervezze le a lakást, ahova félrevonulhatnak, meg minden hasonlót rá hárít. Ő meg kihasználja ezt. Lili mégis belemegy, mert reménykedik. Ha a férfi házassága rossz, ha ő a fiatalabb – nem szeretem az ilyen fokú naivitást.
De a szerzőnő eladja, mert Lili sok mindent tud, csak nem akar tudomásul venni. Ő narrálja végig ezt a kötetet, és engem roppantul le tudott kötni, hogy mit miért csinál. Hiszen tisztában van azzal, hogy milyen szerep jut neki és mi lesz a történetük vége. Tudja, mi vár rá a végén. Mégsem tud megállni, kiszállni – ha a végére sem tudom azt mondani, hogy értem a nő okait, de legalább át tudom érezni. Mert Sándor Erzsi belülről feltárta, Lili egész személyiségét és érzésvilágát átadta nekünk.

A történet stílusa, Lili hangja különben is olvastatta. Érzelmes, nagyon női, ugyanakkor van egyedi humora is. Tudjuk, hova fut ki a történet, és maga a helyzet is hozza, hogy sírni kell a végén. De addig sem veszik tragikusan, ez az élet, élni kell és nem átsírni. Annak ellenére, mennyire nem tudok egyetérteni Lili viszonykezdésével, azt nagyon tudtam szeretni, ahogy átadja magát annak, amit kaphat és amiért harcolhat, ha tudja is, hogy buknia kell. Talán csak azt nem szerettem, hogy Miklós irányába mennyire elvakult és ez a szövegben is benne van. Mindenki másnak oda tud szúrni, és frappánsak a többiekről írt részei, de a férfit az elvakult imádat ködébe burkolja. A vak rajongás miatt ezt is értem, de attól még nem szerettem.

Amit viszont igen: ez a könyv nem csak ígéri, hogy bevisz a kulisszák mögé. Valóban életre kelti a színháznak azt a világát, amit a nézőtérről nem látni. A próbákat, a színészek közti viszonyokat, a vidéki és fővárosi ellentétet, az előadásokat, még a kritikák mögötti politikát is. Olvastam már olyan regényt, ami szintén azt ígérte, hogy megmutatja, mi van zárt falak mögött, de csalódást keltett. Sándor Erzsi nem teszi ezt. Még ha le is döbbentett párszor – mert vannak ám itt sztorik, tiszta guilty pleasure, amiből botrányokkal teli tévésorozat foroghatna – meg is ismertette velem a társulatot, a munkafolyamatokat és azt, ahogy mindenki koszos, elfogadják és falaznak egymásnak.

Jól van megírva, lekötött a cselekménye és a színházról is sok olyasmit átad, amit korábban nem tudtam. Érdekes is, szórakoztató is. Határozottan szerettem ezt a regényt!

 

Sándor: Meddig jössz - Mint női: 90% egy viszony anatómiája, színházi történetekkel: húsba vág és szórakoztat.

Szubjektíven: 85% bár maga a viszony ellenszenves, a történet és a szereplők megfogtak.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4916472666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása