Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Rowling: Az Ickabog

2021. március 23. - BBerni86

Mágikus, átverős, országot mentő, különleges lényes.

Duskáldia boldog ország, ahol az emberek jómódban és felhőtlenül élnek. Egy napon azonban a király bizonyítani akarja, hogy ő jó és remek uralkodó, így elindul szörnyvadászatra. A célpontja egy olyan lény, akit még senki nem látott, csak beszélnek róla: az Ickabog. Mindenki tudja, hogy csak mesebeli lény. Az idegen tájban, a ködben azonban a király látni véli a rémet, a kardját is elhagyja. Kapitánya és tanácsadói vissza akarják szerezni, és azaz_ickabog.jpg egyik gyáva alak vakon tüzel. Egy jó ember halálát okozza, amit nem vallhat be. Mit tegyen? Ráfogja a lényre, amely úgysem létezik. A hazugság azonban elszabadul, és már nem lehet visszacsinálni. Mindenki megtapasztalja, milyen elnyomásban és hazugságban élni, míg páran elég erőt össze nem szednek magukban, hogy lázadjanak. Talán még az is kiderül, hogy néha a mesék igaznak bizonyulhatnak.

Mesék mindig kellenek, életkortól függetlenül. Ez egy helyes kis történet, de azért érezni rajta, hogy a szerző már inkább nagyobbaknak alkot, nem gyerekeknek. Nekem kattogott is közben az agyam, hogy hol kellene cenzúrázni (van is pár ötletem), ha fel akarnám olvasni. Nekem tetszett, ettől függetlenül, de nem én vagyok a célközönség.

Tele van mesés elemmel: a helyszín, a mágikus lény, a beszélő nevek, még a stílus is, ahogy Rowling megírta. Adja magát, hogy felolvassa az ember és gyerekeknek a kezébe adja. Ezt különben a kiadók is érezték, mert egy izgalmas ötlettel gyerekek rajzaival illusztrálták ki a kötetet. Meglepő, mert nem szoktam szeretni a gyerekrajzokat, de ezekben akadtak jópofák is, és ment a történet stílusához.

Maga a kaland és a példázat tetszett is. Sokkal komolyabb gondolatok vannak ebben a mesében, mint egy sima Disney hercegnős történetben. A társadalomról, az elnyomásról és a hazugságokról mesél. Engem az fogott meg legjobban, ahogy a jó emberek is fejet hajtanak és élnek egy ilyen világban, különféle okokból. Ki a családját, a megélhetését félti, mások meg már ráléptek az útra, és tudják, mibe kerülne, ha megpróbálnák visszaterelni a dolgokat a helyes irányba. A manipuláció, a diktatúrák megismertetésének az alapja lehet ez a mese.
Tetszett az is, hogy itt azt is megmutatja a szerző, hogy a naivitás ostobasággal vegyítve milyen végzetes lehet. Hiszen Frédi király nem rossz ember etikai értelemben, de gyenge több más viszonylatban. Meg is lesz az eredménye – a maga módján éppen olyan káros ő, mint a két fő tanácsosa.
Igen, a végére már klasszikusabb mesei tanulság is van, a kedvességről. Ez fogott meg kevésbé, ahogy a gyerekek/kamaszok az Ickaboggal elkezdik megmenteni a világot, az már Disney mesés. Nekem jobban tetszett, amíg inkább orwelli volt ez a mese. De értem, gyerekkönyv, és az a rész is nagyon kell a gyerek olvasók miatt.

Amit kiemelnék, és amiért azért meggondolnám, mikortól mehet ez egy gyerek kezébe: a nem kevés drasztikus elem. Két főszereplő gyerek is félárva lesz benne, és visszatérő kép egy vigasztalan sírkő a temetőben. A gonoszok tettei révén sokan halnak, gyilkosságok is vannak. De említhetném az árvaházat is, ahonnan a bekerülő gyerekek jó része a hátsó kertbe kerül ki, amit egy idő után találóbb lenne sírkertnek nevezni.
Ha Burton rendezne belőle mesét, bőven lenne benne olyasmi, amin kiélheti gótikus és horror hajlamait. Nekem ezek a dolgok különben tetszettek benne, de ez én vagyok, felnőtt fejjel. Olyan 12 éves kor alatt nem biztos, hogy az éhen halásról meg gyilkosságokról akarnék egy gyerekkel beszélgetni. De összességében jobb volt, mint vártam és nekem tetszett.

 

Rowling: Az Ickabog - Mint meseregény: 70% bár egyes elemei nagyobbakhoz illenek, kalandos és van tanulsága is.

Szubjektíven: 75% kisebbeknek és egy nagyobbaknak szóló része is van: a sötétebb bejött.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9516474060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása