Kamaszos, szerelmes, ármánykodó, rangos.

A függetlenségi háború megnyerése után Washington Amerika királya lett. Ennek következményeképpen a forradalmak sehol sem robbantak ki, így pl. Franciaország is királyság maradt, ahogy a Romanovok is még orosz cárok. A Királyság most nagy váltásra készül: Beatrice hercegnő lesz az első királynő a történelmükben. A lány élete a kötelességről szól, és elvárják, hogy eszerint válasszon férjet is. A tökéletes jelölt is megvan Teddy személyében, csak éppen a lány a testőrébe lett szerelmes. Az iker fiatalabb testvérei feje is a szerelem miatt fő: Jeff herceg egy közrendű lányba, Ninába szerelmes, miközben kékvérű exe, Daphne vissza akarja őt szerezni; Samantha hercegnőnek meg pont az a Teddy kellene…

Guilty pleasure kamasz olvasmánynak kiváló: gazdagok és szépek élete a köbön, pazar díszletek között, és a legfőbb gondja a szereplőknek a szerelem és a viszálykodás. Csak azt sajnálom, hogy ennél szerintem ebből többet is ki lehetett volna hozni belőle…

Szóval, értitek. Itt aztán minden akörül forog, ki kit szeret titokban és nyíltan mit játszik meg. Mindhárom hercegi sarj a happy endért küzd, és egyiknek se tűnik úgy, hogy sok esélye van.
Váltott szemszögből van elbeszélve a történet, így minden fontos szereplő fejébe beleláthatunk. A szerző nő, így ez a lányokra vonatkozik. Érzelmesek, manipulálnak, hisztisek, vagy éppen a végtelenségig visszafogottak és elnyomottak – szinte vártam, Bea mikor robban. De egyelőre túl jól nevelt ehhez…

Kamaszként jobban tetszett volna, amikor a Gossip Girl könyveket olvastam és néztem a sorozatot is. Daphne – Jeff – Ethan sztoriban abszolút megláttam a Blair – Nate – Chuck háromszöget. Kavarásban, érzelmi játszmákban hozza a könyv a kötelezőket.
Csak éppen, már kinőttem a kamaszkorból és most kezdek belefáradni a zsánerbe.

Kezdjük csak azzal, hogy a szereplők nagyja borzalmasan naiv! Jeff úgy van vezetve, mint egy pincsi kutya. Az nem veri csak át, aki nem akarja. Nina megszerzi a srácot, akit mindig imádott és ilyen könnyen feladná a harcot? Bár McGee igyekszik megértetni, hogy tört össze a szíve és miért cselekszik így, akkor se bírtam, ahova a történet végére kilyukad.
De a szereplők többségére igaz, hogy nem tudtam őket megkedvelni. Még Sam a leginkább életre való – Bea túl tökéletes kell, hogy legyen. Jeff túl léha és felelőtlen. Daphne be van állítva minden rossznak, a nagy intrikusnak. Egyoldalúak. Sam egy fokkal színesebb, mert ő lázadozik és keresi a helyét a világban.

Aztán itt ez az alternatív világ, aminek már az alapja inog. Ok, nem történelmi regény, de Washingtonnak mégis hogyan lett örököse? Utalnak rá, hogy ugyanaz a felesége ebben a verzióban is. Nekik meg nem volt közös gyerekük! Akkor, mégis, hogy lehetnek a szereplők George Washington egyenes ági leszármazottai?
Annyira érdekelt volna, milyen ez az alternatív világ. Az európai királyi házak, vagy éppen Amerika királyságként. Annyit tudtam csak kihámozni, hogy hercegségre lett osztva – Bea ilyen családok fiai közül kellene, hogy férjet válasszon. Ennyi! Még csak az sem derül ki, mi lett a rabszolgasággal. Mert itt nem volt Észak és Dél. Vannak nekik még rabszolgáik? Vagyis, a világábrázolás egy nagy nulla.
Nem tetszett az sem, hogy csak a tárgyaikban látszik minimálisan, hogy napjainkban játszódik a történet. Néha elővesznek egy mobilt, autókat vezetnek és repülőgépre ülnek. Ha ezeket levesszük, simán lehetne kosztümös is.

Vagyis: van egy érdekes ötlete a szerzőnek, de nem használja ki. Beéri azzal, hogy szimpla szereplőket szerelmi sokszögekben és ármányokban mozgat. Kamasz guilty pleasure, szórakoztató a maga módján – nekem már nem annyira.

McGee: Királyi élet – Mint strandkönyv: 70% lehetőségekkel teli az alap, de nem bontja ki, marad a szerelmi téma.

Szubjektíven: 55% egy-egy ötlet tetszett benne, de a cselekmény túlzottan romantika körüli.