Kamaszos, szerelmes, traumát feldolgozó.

Edie 17 éves kamaszlány, aki pont egy olyan boltba sétál be este nasiért, amit kirabolnak. Rá is fegyvert fognak, és csak egy srácnak, Johnnak köszönheti, hogy nem lett nagyobb baj. A lány azonban nem bír a megszokott életében maradni, iskolát vált. Nem segít az sem, hogy egykori legjobb barátnője szenzációt csinálna az esetből, és magukra szabadítaná a sajtót. Pont oda kerül, ahova John is jár. Aki egyszerre imádott és hírhedt figura: drogos múlt miatt balhésnak tartják, de annyira helyes, hogy a lányok megvesznek érte. A közös élmény barátokká teszi a párost, de persze többről kezd szólni a történetük, főleg, amikor a szex is képbe kerül. John ugyanis képtelen elviselni a gondolatot, hogy Edie mással jöjjön össze, de azt sem képes kimondani, hogy szerelmes a lányba.

Legjobban azzal fognám meg, hogy ebből már kinőttem. Nagyon kamasz hősnőnk van, aki nagyon kamaszos első nagy szerelmet kap és nekem hihetetlen az egész történet. Pedig lehetett volna tragikusabb, és érzelmileg jobban összerakott is, de leginkább a szerelmi szálra koncentrált. Ennyi meg kevés a boldogságomhoz.

Kezdjük talán azzal, hogy a történet Edie nézőpontjából van megírva. Ő meg annyira tipikus kamaszlány, hogy az már húzza az idegeim. Nagyon érzelmes, és nagyon sokszor nyavalyog. Ehhez hozzájön, hogy az önbizalma közelít a nullához, és komolyan nincs kibékülve az alakjával sem. Maga a stílus sem tetszett, ahogy megnyilvánul a lapokon, és a személyisége sem. Ő pont az a kamaszlány, akit akkor írnak, ha az átlag kamaszlányokat akarják megfogni az írók. Kicsit duci, kicsit magányos, de persze az álomherceg jön érte fehér lovon…
De legjobban az zavart, hogy volt itt egy olyan trauma, amit értelmesen is meg lehetett volna írni. A PTSD, meg ahogy a barátnője beáldozta őt a hírnév hajszolása közben. De Edie nem esik át semmilyen fejlődésen, gyógyuláson. Jön John és a szerelem és máris minden rózsaszínű.

John karakterével hasonló gondjaim vannak. Ő kap egy problémás családot, bűnöző testvéreket, és neki is ott a drogos múlt. Ehhez képest mi már egy megjavult srácot látunk, aki maximum azért küzd, hogy mások is higgyék el, hogy már nem balhés srác. Ez a váltás a semmiből jön, pedig most zajlott. Csak épp megírva nincs, mindössze a végeredmény, a kamaszlány álom John.
De maga John karaktere is vérszegény. Mit tudunk meg róla azon túl, hogy rákattan a hősnőre és milyen helyes?

Azt tudtam díjazni, hogy azért barátok előbb lesznek, mint szerelmesek. Van egy minimális fejlődési íve a kapcsolatuknak, ami egészen addig működik, hogy képbe kerül a szex. Barátoknak jobbak voltak, mint párnak. Akkor volt témájuk, hihetőbb íve annak, ahogy hol távolodnak, hol közelednek egymás felé. Onnantól kezdve, hogy kimondják, szeretik a másikat, túl mesebeli lett az egész. Minden akadályt legyőznek, és együtt készülnek a jövőjükre. Az a barátsággyűrű is a végén… Fogadnék, ha nem gimnazista hősöket ír Scott, hanem egyetemistákat, az eljegyzési gyűrű lett volna.

Romantikus regény, így nem kellene azon fanyalognom, hogy tényleges cselekmény sincs benne elég, de tényleg nincs. Az elején és a végén van egy feszültebb helyzet, igazi veszély, különben a tipikus középiskolás és szerelmes gyötrődés.

Nekem ez most nem tetszett. Se a cselekmény, se a főszereplők, se Edie stílusa. Csalódás volt.

Scott: Bizalom – Mint YA: 50% érzelmesen megírt történet olyan hősnővel, akivel lehet azonosulni. Tipikus.

Szubjektíven: 25% nem szerettem a hősnőt és a regény stílusát sem, ebből nőttem már ki.