Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Bensen: Poggyász nélkül

2021. április 17. - BBerni86

Nyaralós, életmódot választó, kapcsolatot megélő.

Clara Bensen netes társkeresőn ismerkedett meg Jeff-fel, és még egy hónapja sem ismerték egymást, amikor a férfi felvetette, hogy rendezzenek minimál nyaralást Európában. Némi pénzzel, fehérneművel és fogkefével poggyasz_nelkul.jpgnekivágtak. Törökország, Athén, Budapest, a Balkán – közben Clara egy lelki utat is megtett. Saját magával és a kapcsolatával is tisztábban kezdett látni, miközben kisebb-nagyobb kalandokat is megéltek.

Az csak egy dolog, hogy elképzelni nem tudom, hogy szinte csak pénzzel induljak nyaralni. De az sem az én világom, ahogy ők nyaraltak. Így nekem kényelmetlen volt a könyv – romantikusnak cseppet sem találtam, és az úti kalandok is hiányoztak nekem.

Romantikus attól lehetne, hogy ez az út, ahol eldől, van-e ennek a kapcsolatnak jövője. Csak éppen egy cseppnyi szikrát nem írt maguk közé a szerző. Nem is értettem, amikor egyszer féltékenységi rohamot kapott. Ha nem tudnám, hogy egy friss pár a főszereplő, simán elhinném, hogy testvérek nyaralnak. Nem mintha a romantikus andalgás hiányozna nekem, de ha ez minimalista mese szerelemről is, hol maradt a szerelem?

Az utazás. Én az a típusú turista vagyok, aki szépen ír egy tervet, mit akar megnézni. Talán tipikus is vagyok olyan téren, hogy azokat akarom látni, amit a turisták általában, mert azok a jellegzetes helyek. Nekem kell az, amiért az adott város híres és az emberiség öröksége.
Ez a páros viszont bolyong össze-vissza, terv nélkül. Megélik a napokat és csak sodródnak, nagyon ritka, ha céltudatosan haladnak. Sokan arra esküsznek, így lehet igazán megismerni egy másik várost, kultúrát, de ez tőlem annyira idegen, hogy még olvasni se szerettem róla. Az olyasmikről nem is beszélve, mint amikor Clara Dubrovnikban egy szökőkút pereméhez guggol le pisilni. Ok, nyilvános WC kevés van, de akkor nem lehet bemenni egy étterembe?
Kevés is az olyan leírás, ami tetszett volna az útjaik alatt. Pedig nem egy olyan helyszín van itt, ahol már jártam én is. Az Akropolisz, Delphoi, Dubrovnik, Budapest. Bár az érdekes, mennyire mást látunk meg ugyanazon a helyszínen.
A budapesti helyszín magyarként külön is érdekes. Nem tudom, mennyire a fordító és mennyire Bensen érdeme, de a magyar jellemet egész jól megfogta, ha azt nem is érzem át, hogy a budai vár mindenhonnan látható. A Duna-partról, esetleg…

Így tehát útleírásként és romantikus történetként nem tetszett a kötet. Van azonban még egy rétege. Clara lelki útja, egy nagyon női regény. Ez viszont olyan mély, hogy aki szeret más lelkébe belemászni és annak konfliktusait, rezdüléseit fejtegetni, ideális kötet lesz. Az út kapcsán Clara múltja, betegsége, az egész élete megelevenedik.
Igazi nőként millió meg egy dolgon agyal, és túlkombinál mindent. Nagyon nőinek éreztem, és nem csak az olyan esetek miatt, amikor éppen a Balkánon buszozva jön meg a havi baja, és van nála összesen 2 tampon. El is képzeltem, ahogy egy pasi olvassa ezt a részt a könyvben.

Bensen stílusa se tetszett, de ez az előző bekezdéssel összefüggésben van. Tőlem idegen, hogy mindent ennyire szételemez és meg akar érteni valaki. Olyasmi dolgokba is érzelmi vetületet kever, amit sokkal egyszerűbben lehetne zárni.
Érdekes, az, ami tényleg megérné, hogy mélyebben foglalkozzon vele – a pszichés betegsége – az került be csak említésképpen.

Vagyis, nem az én kötetem volt. Se nem utazós, se nem romantikus, a lélektana meg túl van bonyolítva.

 

Bensen: Poggyász nélkül - Mint női: 65% nagyon női módon komplikál, érzelmesen él meg mindent – közben útleírás.

Szubjektíven: 35% túl sok az érzelmi bonyodalom, miközben a tényleges kaland meg kevés.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1216491796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása