Baráti körös, nyomozós, kisvárosi.

Avery egy kis nyaralóvároska lakója. Megszokott itt, hogy a szegény helyiek és az itt nyaraló gazdagok nem keverednek. Mégis, Avery kamaszként barátságot kötött Sadie Lomannel. A család támogatta is a lányt, még állásuk is nála lett, mint a házuk gondnoka. Hagyomány a fiataloknál, hogy megrendezik a szezon végén a plusz-egy partit. Abban az évben azonban tragédiába torkolltak az események: Sadie holtan került elő, állítólag öngyilkos lett és az óceánba fulladt. Avery nem így gondolja, és egy évvel később, amikor megint összegyűlnek az emberek, és a kezébe akad Sadie eltűnt telefonja, a barátnője gyilkosa után ered.

Gyanús lehetett volna, hogy miért a Libri adja ki ezt a kötetet, ha eddig Miranda az Agavénál volt. Nem gondoltam mélyebben bele, így menet közben foghattam a fejem, hogy eddig ez a leggyengébb Megan Miranda-történet, amihez szerencsém (?) volt.

Keressek rá egy szavas jellemzést? Zavaros. Mivel a logikus történeteket szeretem, nekem ezzel már meg is van ítéletem. Alapvetően két idősíkon zajlanak az események, amelyek jól el vannak különítve, mégis túl gyakran éreztem úgy, hogy furák, nem helyén és idején valók az éppen leírt események. Nem egyszer éreztem, hogy valami nem stimmel a történettel.

Egyrészt, már maga Avery indítékai zavarosak nekem. Miért is kezd el nyomozni, mi hajtja? Elmondva el van, hogy mennyire jó barátja volt Sadie, de gyakorlatban ezt nem érzem igaznak. Vannak köztük szálak, de akik túl közel vannak, sértik is egymást. Nekik is megvolt a maguk rejtett problémája – pl. Connor, akivel Avery elég durván szakít, de azt a szívére veszi, amikor a barátnője kikezd a fiatalemberrel. Olyan szinten nem éreztem őket igazi barátoknak, hogy egy ponton az is megfordult a fejemben, hogy ez egy Oidipuszi-nyomozás lesz, ahol a végén kiderül, hogy Avery a gyilkos, csak nem emlékszik.

Avery nyomozása sem lett izgalmas. Azt kiéreztem a szövegből, hogy a szerző igyekszik feszültséget generálni, de nem érzem, hogy sikerrel járt volna. Maximum azt sikerült némileg megfognia, hogy milyen ellentét van a nyaralók és az állandó lakosok között. De ezt sem vitte túlzásba, ifjúsági regényben is olvastam már ezt a kisvárosi feszültséget jobban átadva.
A végeredmény se tetszett. Vagyis, hogy ki a tettes és miért. Nehezen és szinte véletlen jut el oda Avery, arról nem is beszélve, hogy előkészítés nélkül jön a megoldás. A semmiből feltűnik egy új szál, amivel aztán mindent megmagyaráznak. Ezt túl kényelmes megoldásnak érzem, nem is szeretem, ha egy thriller végére ilyen kerül.

A kapcsolati rendszerek szerelmi téren még rosszabbak, mint Avery és Sadie története. Kicsit olyan érzetem volt, mintha helyenként egy tini történet bontakozna ki. Avery nem kedveli Parkert, Sadie bátyját, de amikor a lány tiltaná tőle, megszerezné és flörtöl vele. Nyomorult Connor nem értem kit szeret és mikor. Van olyan szerelmi jelenet benne, ami tulajdonképpen abból indul ki, hogy nem akarnak egymástól semmit – akkor minek kötnek ki egy ágyban? A vége is ugyanilyen kurta-furcsa a kapcsolatok terén.

A szereplők között egy szimpatikus sem akadt, még Avery sem. Az indítékaik zűrösök és nem egyértelműek, mindenki tesz ellenszenves dolgokat. Bár nem egyértelmű, hány évesek a szereplők – huszonévesek –, roppant kamaszosan viselkednek sokszor. Hiába tudom, hogy már önálló emberek, munkával és múlttal, nem egyszer megfordult az is a fejemben, hogy simán elhinném a sztorit, ha 16-17 évesek lennének.

Sokkal jobb történetet vártam, ez most nem tetszett.

Miranda: Az utolsó vendég - Mint thriller: 45% a semmiből érkezik az indíték és a megoldás, a történet is zavaros.

Szubjektíven: 35% nem szerettem a szereplőket, és érzelmileg nem sok értelme volt.