Kosztümös, misztikus lényes, emberi útra lelő.

Yves de la Croix atya a Napkirály szolgálója, tudós elme. Meg van győződve arról, hogy a sellők léteznek, és egy expedícióval el is indul, hogy bizonyítékot hozzon. Egy élő és egy holt sellővel tér vissza, elnyerve a király kegyét. Megvan a terv: a holtat tanulmányozzák, míg az élőt felhizlalják és a királyi lakoma főfogása lesz. A lény azonban nem akar enni – Yves húga, Marie-Josephe kezd vele foglalkozni. A viselkedése, a dala lassan meggyőzi a lányt, hogy a sellő nem oktalan állat, ő is emberi lény. Harcba kezd, hogy megmentse a sellő életét. Senki nem akar hinni neki, inkább az elméletet tesztelnék, hogy a sellő húsa halhatatlanná tesz – ez a király álma. Lucien, a király tanácsadója azonban egyre közelebb kerül a lányhoz, és ő meggyőzhetőnek tűnik. Yves is melléjük áll, és már együtt küzdenek a sellő életéért.

Izgalmasak azok a projektek, ahol fogják a történelmi helyzetet, és beletesznek valamit, ami nagyon nem illik bele, de ennek ellenére működik a történet. Naomi Novik így küldött harcba Napóleon korába sárkányokat is, és Vonda M. McIntyre így vitt a Napkirály udvarába sellőt.

A történet kényelmes tempóban van elbeszélve, itt nem a cselekmény a lényeg. Igazság szerint lassan és kevés dolog történik benne, nagy izgalmak sincsenek benne. Még talán a sellő szöktetési jelenete a legmozgalmasabb, de az egy rövid rész a közel 500 oldalból.

Viszont, a korszakot, az emberek közti viszonyokat és kétségeket nagyító alá helyezi, és részletesen megmutatja. Ha a kort nézem, ez az a világ, ahol a látszatokat őrzik, de mögötte mindenki egy nagy fertőben él. Mindenki szeretőket tart, fattyakat rejteget vagy éppen ismer el. A szereplők jó részéről ki fog derülni a végére, hogy más az apja vagy az anyja, mint ahogy a társadalom elismeri, a világ tudja. Egy esetben ez még izgalmas csavar lehetett volna, de itt többször meg van ez játssza. Így csak azt érte el, hogy mennyire álságosnak és hamisnak éreztem azt a világot, amit bemutat.

Emberileg pedig olyan témákat feszeget, mint a haláltól való félelem, s így a halhatatlanság hajszolása. Lajos jellemét ez egészen eltorzítja: szószegő lesz miatta, önző döntéseket hoz és nem csak magát, az udvarát is megrontja. Lucien törpe méretű, és ezért választ egy bizonyos életformát. Ő attól fél, hogy mit örökítene egy utódnak, így playboy lesz, noha a szíve mélyén neki is a szerelem és a család kellene. Marie-Josephe ugyanolyan kutató, élénk jellem, mint a bátyja. De mivel nő, a társadalom egy bizonyos szerepbe kényszeríteni, és amint kicsit is próbál kitörni, már máglyával és boszorkánysággal fenyegetik. Ahogy a történet halad, szembe kell nézniük a félelmeikkel és a társadalommal. Lesz, akik egymásba kapaszkodnak és győznek, mások kénytelenek kitörni a kereteik közül.

Az emberek jelleme, a királyi udvar és az a politikai légkör, amelyben benne van a pápának való megfelelés kényszere, hiteles és már szinte történelmi. McIntyre történetébe nagyon simán beleillik a sellő, nem érezni mesének tőle a történetet. Inkább egy izgalmas kosztümös urban fantasy vele – a sellő meséi, maga a jelenléte és a tervei egy plusz színt adnak a regénynek. Valamint, rámutatnak arra, milyen gyarló az ember. Simán szembe lehet állítani a sellők életét azzal, amit a királyi udvarból látunk. Ahogy már fentebb is említettem, az emberekre nem kedvező, ha elvégezzük a szembeállítást.

A nyelvezettel azonban küzdöttem. A beszédben és a megszólításokban is felcsendül egy letűnt kor. Nehezebb olvasni, körülményes. A rangok használata helyenként követhetetlen.

Összességében több dolog tetszett, mint ami nem. Nem bánom, hogy elolvastam.

McIntyre: A nap és a hold dala - Mint fantasy: 70% izgalmas történelmi környeztet teremt, nagyon emberi kérdéseket feltéve.

Szubjektíven: 65% a megszólítások az agyamra mentek, tragikusnak is éreztem, de a sztori jó.