Szerelmes, titkokat felfedő, megbocsátó, baráti körös.

Emely nehezen dolgozza fel, hogy Elyas normálisan viselkedik vele. Folyton attól tart, mikor támadja hátba a fiú. Luca miatt is töpreng, hisz hiába nagyon szimpatikus a levelező társa, az első nagy szerelme Elyas volt, és még mindig nincs túl rajta. Amikor egy buliban a lány nagyon kiüti magát, Elyas veszi gondjaiba. Hazaviszi, vigyáz rá, és még szerelmet is vall neki. Emely el sem hiszi, hogy megvalósulhatnak az álmai. Elyas megnyílik neki, tudnak mindenről beszélgetni, és romantikus ajándékokat kap tőle. De akkor egy véletlenül kihallgatott beszélgetés olyan titkot tár fel, amely alapjaiban zúzza össze a lány álmait és reményeit. Elyas magyarázkodna, de most minden csak fáj. Lehet, hogy ezzel az utolsó esély is elszállt, hogy a kamaszkori szerelem feltámadjon?

Tény és való, hogy nagyon rég olvastam az első részt. Nem is sok emlékem maradt meg róla, de arra határozottan emlékszem, hogy azon is végig morogtam. Nagyjából ugyanazért, amiért a folytatást sem szerettem: egyrészt nagyon mese, másrészt nem szerettem a szereplőket, harmadrészt túl könnyű kitalálni, mi a csavar.

Ahogy a Cseresznyepiros nyárban, ebben is Elyas – Emely kapcsolata körül forog minden. Az elején még több minden történt is benne, de ahogy a titok kiderült, az egész már csak az érzelmek halmozásáról szólt. Unni is kezdtem, az meg még annyira sem kötött le, ki mennyire szenved. Különben is fenntartásokkal tudom csak kezelni, hogy egy kamaszkori szerelmet – úgy, hogy közben évek teltek el és más kapcsolataik, szerelmeik is voltak – így folytatnának tovább. Nem szeretem, hogy ezzel az van sugallva, hogy az első szerelem az igazi és az bármikor folytatható. Hiszen még itt is van olyan, hogy a lány meglepődik azon, hogy Elyas milyen mélységeket rejteget a személyiségében! De ha ezeket nem tudta, nem igazán ismerte, akkor igazából kit szeretett benne?

Vannak benne romantikus gesztusok, a válogatás kazetta nagyon tetszett. Ahogy újra megismerik egymást, az tetszett. Csak ne lenne erőszakosan nyomva, hogy már 16-17 évesen is mennyire odavoltak egymásért!

A nagy csavar sem meglepő, és nagyon kiszámítható a történet menete. Millió meg egy példa: boldogság – butaságon veszekedés és szenvedés – nagy gesztussal békülés.

Azt már megszoktam, hogy a szereplők mesébe illően tökéletesek. Elyas olyan szinten tökéletes, hogy az már nem emberi. Jómódú család, nagyon jól néz ki, orvosnak tanul és nagyon tehetséges zenész is. Épp csak Superman köpenyt nem rejteget az orvosi alatt. Emely meg a szomszéd lány karakter, akivel könnyű azonosulni. Amikor Elyas elmondja, hogy kamaszként miért szerette meg, az inkább kedvelhetővé teszi, mint különben az egész szereplése a kötetben. Rájuk van kihegyezve minden.

Ezzel a kötettel egy negyedik gondom is lett. Az alapkonfliktus, a jelenben és a múltban is. Annyira mondvacsinált, és olyan könnyen meg lehetett volna oldani mindkét esetben! Semmi másról nincs szó, mint kommunikációs zavarról. Ha ahelyett, hogy megsértődnek és menekülnek beszélnek, és tisztázzák a dolgokat, mindent azonnal lehetett volna rendezni és megspóroltak volna egy csomó szenvedést. De nem – inkább azt olvashatom a könyv harmadába, hogy mennyire szenvednek. Nem tudtam sajnálni őket, maguknak okozták. Annyira elcsépelt, hogy egy beszélgetés helyett fejezeteken át szenvednek és nyavalyognak…

Nagyon nem az én regényem. Az a szerelmes mese, aminél irritál, hogy valósnak adják el.

Bartsch: Türkizzöld tél – Mint new adult: 65% sok érzelemmel egy romantikus mese, hibátlan és szerethető hősökkel.

Szubjektíven: 25% pár romantikus gesztus tetszett, de sokat nyavalyognak, béna a konfliktus.