Sorozatgyilkosos, nyomozós, párbajos.

Hercule Poirot már bőven nyugdíjas korban van, de mindig akad egy olyan eset, ami miatt visszatér és dolgoztatja a kis szürke agysejteket. A legújabb eset már a kezdetektől baljós: egy levelet kap, egy kihívást. Sok részlet kiderül belőle, és Poirot érzi is, a gyilkos hamarosan lecsap. Andoverben egy idős boltos, Alice Asher volt az áldozat. A nyomozó a helyszínre utazik, és biztos benne, hogy ez csak a kezdet volt. Újabb levél érkezik, és Bexhill városkájában Betty Barnard esik áldozatul. Megindul a versenyfutás az ABC gyilkos ellen. Poirot nem csupán minél előbb akarja kézre keríteni, de fel akarja tárni az őrületét is. Meg van róla győződve, ha megérti, mi a rögeszméje, miért őt hívta ki párbajra, miért ezek az emberek az áldozatok, a gyilkos is meglesz. Az áldozatok száma nő, a rendőrség is nyomoz, és a rokonok is összeállnak, hogy segítsenek.

Az irodalom nem egy olyan nyomozót adott az emberiségnek, akinek a már a neve hallatán beugranak dolgok. Sherlock Holmes: pipa, hegedű, elmepalota. Hercule Poirot: bajusz, szürke agysejtek, belga, önérzet. Filmen, regényben is halhatatlan.

Az ABC-gyilkosságok attól jó regény, hogy ötvöz dolgokat. Érdemes az elején odafigyelni, hogy mit mond Christie a különféle gyilkosságokról a szereplőin keresztül. A külső és belső, intim gyilkosságokról. Poirot az utóbbit szereti jobban, amikor úgymond családon belül kell keresni a tettest, személyes indítékok vannak. Társa a külső, látványos és nagy ügyek rajongója, amikor sok esetben a gyilkos véletlenszerűen választ áldozatot, nem a baráti, családi köréből.

Az ABC-gyilkosságok mindkettőből vesz elemeket, és ahogy a kettő összeáll, ahogy elkezdenek a fordulatok kibomlani, egy egyedi kombináció születik. Az is tudja élvezni, aki a random sorozatgyilkos eseteket szereti, az is, aki Poirot ízlésének megfelelően az intim bűnök nyomozását kedveli jobban.

Poirot ebben a történetben is nagyon magát adja. Minden kis külső jellemzője megvan. Talán a legutóbbi feldolgozása miatt a kötetnek, most megfigyeltem azt is, hogy az öregedés hogyan kerül be nagyon finoman a regény világába. Bizony, ebben is van olyan rész, hogy Poirot hajfestéshez folyamodik. Viszont, még elismerik és nagy nyomozónak tartják, a filmbe betett keserű hang nincs meg.

Inkább a humort véltem felfedezni benne. Poirot tesz olyan megjegyzéseket, oda tud csípni úgy, hogy jókat mosolygok rajta. Mély emberismeretből ő eltalálja a kényes pontokat, és amikor szarkasztikus, akkor nagyon célra tart és talál telibe. Ritkán van olyan érzésem, hogy egy krimi intelligensen humoros, de most volt.

A nyomozás szokás szerint alapvetően a beszélgetéseken alapul, és nagyon szépen körvonalazza, hogy Poirot a tényeket és bizonyítékokat használva profiloz. Szeretem is, hogy neki az lesz a döntő, miért tesz dolgokat a gyilkos. Megérteni akarja, és nem ujjlenyomatokat gyűjt vagy irattárakban kutakodik. Ő az embert vizsgálja.

Közben Christie alapos látleletet ad az angol társadalom több rétegéről is. Ez nem az a regény, amiben csak a nemesek, a felsőbb osztályok kapnak helyet. Most szegényebbek is a hősök közt vannak, bár velük is a szokott köröket futja. A mellékszálon a szerelmi szál annyira tipikusan Agatha Christie, hogy azt is felvehetném a kipipált jellegzetességek közé.

Számomra a humora miatt lesz emlékezetes, sajnos a film miatt a megoldást tudtam előre.

Christie: Az ABC-gyilkosságok - Mint krimi: 85% pörgős, gyorsan olvasható és sok párbeszéddel dolgozó Poirot-regény.

Szubjektíven: 75% rontott az élményen, hogy nem régen láttam a filmet, és tudtam a végét.