Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Myers Jr.: Életem védelme

Történetek a tárgyalóteremből 1.

2021. május 25. - BBerni86

Bírósági ügyes, megcsalós, ügyeskedő.

Mick ügyészként kezdte, de egy ponton más utat választott. Védőügyvéd lett, amiben több a pénz, időnként egy-egy jó embernek is segíthet – ám kevesebb az ideje a családjára. Az utóbbi időszakban a felesége, Piper el is hidegült tőle. A megoldás megtalálására most sincs ideje, egy nagy ügy kezdődik. Az egyetemi jó barátja, aeletem_vedelme.jpg milliárdossá lett David néz szembe gyilkosság vádjával. Nem elég, hogy a férfi megcsalta a rákkal küzdő feleségét, a rendőrség rajtakapta, amint a nő vérét igyekezett feltakarítani. Megesküdött rá, hogy nem ő tette. Mick elkezdi felépíteni a védelmet, miközben a nyomozóként alkalmazott öccse és a felesége is furán viselkedik. Miközben egykori mentora, későbbi riválisa és egyben a várhatóan következő államügyész vért akar a bíróságon. A titkok és dominók dőlni kezdenek.

Ez egy olyan történet, amiről elég nehéz úgy beszélni, hogy nem kezdem el a csavarokat felfedni. Olvasni pont ezért volt jó: folyamatosan derült ki valami, rendeződtek át a dolgok és volt min meglepődni. Ezek nélkül beszélni róla…

Kezdjük talán azzal, hogy Mick az elbeszélő. Az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, de hamar rá kell jönni, hogy nem mond el mindent nekünk. Nem egyszer van olyan a történetben, hogy ő lát valamit – pl. egy videófelvételt, ami valakire nagyon terhelő. Változtat a taktikáján, a viselkedése más lesz és tudjuk, hogy az egy döntő információ, mit is látott. Mi azonban a nagy leleplezésig nem jutunk az információ birtokába, hiába ismeri azt az elbeszélő. Ez valahol irritáló is, de a feszültséget fokozza.

Egy ponton az is felmerül, hogy mennyire megbízható elbeszélő Mick. Azért a megbízhatatlan kategóriába nem sorolnám be, de néha közel áll hozzá.

Ami hozza azt a kérdést is, hogy mennyire szimpatikus a főszereplő, aki annyira a regény középpontjában áll, hogy ezen fordulhat meg, mennyire szeretjük a regényt. Sok jó tulajdonsága van, de Myers Jr. nem egy hőst írt vele. Rafinált és nyertes típus, aki a győzelemért messze hajlandó elmenni. Van benne gátlástalanság, de megbocsátani is tud. Még viaskodom is magamban, hogy ítéljem meg. Az olyan soványnak hangzik, hogy mivel mások rosszabbat is műveltek nála, ő szimpatikusabb ettől.

Az bizonyos, hogy egy nagyon mozgalmas, pörgő regény. Tárgyalótermi krimihez képest pláne. Ahogy megy előre a történet és a nyomozás, egyre jönnek az újabb leleplezések. Még bulváros is, amik és akikről kiderülnek. Az áldozatot nem szép hibáztatni, de ami Jennifer ügyeiről kiderül… Sikeres riporter létére, akinek a bátyja maga is gazdag, mégis, mi vezeti arra, hogy a testét használja valutának? Össze se akarom számolni, hány szereplőről derül ki, hogy megfordult a nő ágyában. De különben is, egy ponton már kifejezetten zavarónak találtam, hogy szexbotrányokkal, megcsalásokkal és viszonyokkal van tele a kötet. Más fordulatok is vannak, de a többség arról szól, hogy ki kivel feküdt le, akivel nem kellett volna.

Ez nem az a történet, ahol az igazság győzedelmeskedik és jó érzés elköszönni a szereplőktől a végén. Talán a kinti viharos idő miatt a pesszimizmuson is erősebb az átlagnál, de most nagyon nem szeretem, amilyen korrupt világ képe rajzolódik ki a könyvből. A gazdagok és a simlisek mindent meg tudnak úszni? Van egyáltalán ebben a regényben bárki is, akire azt tudnám mondani, hogy folt nélkül jó ember?

De Myers Jr. jól ír, izgalmas is a könyv. Megvan a maga szórakoztató faktora, ami lekötött végig – vevő lennék a folytatásra is.

 

Myers Jr.: Életem védelme - Mint tárgyalótermi: 85% korrupt és sötét világképű, de nagyon fordulatos és izgalmas is.

Szubjektíven: 70% már kicsit tól sötét is a kép és a jellemek is a történetben. Lehangolt kissé.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5116524052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása