Szerelemért küzdő, időugró, végzettel dacoló.

Arthur élete látszólag érdemben halad előre: már gyakornok orvosként, mindig akad egy helyes lány is, akivel eltöltheti az idejét. De sem igazi elhivatottsága, sem szerelme sincs. Így amikor az apja különös örökséget ad át, elfogadja. Megörököli a családi világítótornyot, ahol van egy lefalazott ajtó és szoba. Tilos bemenni! Arthur unalmában és kíváncsiságában kitöri, bemegy és elájul. Hónapokkal később találja magát New Yorkban, közel egy év kiesett neki, míg mindenki más eltűntnek hitte. Mire Arthur feleszmélne, megint köddé válik és közel egy évet ugrik előre újra. Mi történik vele? Az apja nem tud válaszokat adni, de szóba kerül a nagyapja, akivel ugyanez történt. Arthur hozzá indul válaszokért, miközben mindig a közelében van egy Lisa nevű lány is, aki kezdettől szimpatikus. De mire elég egy-egy nap?

Most megint bajban leszek. Ez a történet olyan, amit hittem valamilyennek. Még elméleteim is voltak, mi lesz a vége, mindennek mi a magyarázata. Aztán jött a vége és dőlt minden. Erre nem gondoltam, és átértelmezett mindent. Még keresem is a szavakat, hogy milyen gyomros volt a vége. Mert az volt.

Mivel nem akarok spoiler jelet kitenni, nézzünk inkább más összetevőket! Mióta egy barátnőm felhívta arra a figyelmem, hogy Musso mennyit foglalkozik az ételekkel, minden regényében észreveszem, hogy mennyire fontos elem a gasztronómia. Itt is többször megkapjuk, hogy mit és hol esznek, az első igazi randi is egy vacsora, amit Arthur készit Lisának. Most talán nem volt annyira szagos-ízes, de itt is jelen van az ételvilág. Nem volt annyira sok, hogy zavarjon, de feltűnik.

Mi ennek a regénynek a zsánere? Ez sem egyszerű kérdés. Az időutazás miatt lehetne a sci-fit is feszegetni, egy ponton kísérletet tesznek arra is, hogy megértsék, mi történik és megtörjék a kört. De nem tudományos, nem is megy ebbe bele, csak van egy misztikus eleme az évenkénti egy napokkal, amiket Arthur megélhet.

A megoldás, mit nem lövök le, meg nagyon posztmodern. Musso nem először jelenít meg író karaktert, és nem először van szó arról, mit jelent írni, milyen viszonyban van szerző a művével. Nagyon ült a vége, szíven ütött és nekem emberivé tette a történetet. Hogyan dolgozod fel a feldolgozhatatlant?

Még reményt is kaptunk, Musso abban is jó. Ha nem is ír teljes happy endet, most sem, ezek nem érfelvágós vég. Az van benne, hogy szenvednek és fájnia kell, de lehet még jobb. Hihető, hogy a Lisa vázolta úton eljön valamiképpen a boldogabb vég.

Végül, aminek olvastam a kötetet. Ez egy szerelmes regény. Nagyon hamar az lesz a lényeg, hogy Arthur Lisa mellett akar lenni. Családot akar, szerelmet, egy közös életet. Csak éppen az extrém helyzet miatt ez nehézségekbe ütközik. Egy olyan helyzet, amikor a két ember nagyon szereti egymást, de adja magát, a kérdés, hogy elég-e a szerelem?

Szimpatikus a páros, jól illenek egymáshoz és Musso igyekezett nem feltűnően csodálatos embereket alkotni. Lisa tehetséges, gyönyörű, de nagyon rossz döntéseket is képes meghozni. Damian, vagy mi a neve és társai. Arthur démonjait pedig akkor ismerhetjük meg igazán, amikor már ismerjük a regény csavarját. Onnantól az ő története szívtörő.

A csavar nekem annyira eladta, hogy most azon sem húzom fel magam, hogy nekem ezek az eső látásra szerelmek mennyire nem szimpatikusak. Arthur már akkor Lisa nyomában van, amikor még csak egyszer látta és semmit nem tud róla. Egyszerűen nincs idejük igazán ismerkedni, megélni egy kapcsolat szakaszait.

Bár távoli a hasonlóság, de nem tudok szabadulni tőle: nekem hasonló élmény volt, mint Az időutazó felesége. Mindkettő romantikus, fájdalmas, de van bennük szépség is.

Musso: Most! – Mint romantikus: 70% a csavar és az egy napok kiemelése különlegessé teszi, megható sztori.

Szubjektíven: 75% lekötött a rejtély, kedveltem a párost és a vége… azt még emésztem.