Első szerelmes, nyaralós, családi kapcsolatokat rendező, elköszönő.

Ronnie a szülei válása óta nem állt szóba az apjával, és hiába volt tehetséges zongorista, a hangszerrel is szakított. A 18. születésnapja nyarán azonban az anyja arra kényszeríti, hogy az öccsével az apjuknál töltse a nyarat. Ronnie lázadozna, rossz társaságba keveredik már az első napon – az apja azonban rendbe akarja hozni a dolgokat, és hisz a lányában. Ronnie lassan adni kezd neki egy újabb esélyt, miközben kiderül az is, mi is történt pontosan 3 évvel korábban. Közben egyre komolyabbá válik a kapcsolata az itt megismert Will-lel, akinek szintén megvannak a maga titkai: a családja anyagi helyzete, a barátja titka és egy múltbeli trauma kísértete. A szerelem nem válasz mindenre, de tudnak egymásnak segíteni néhány fontos felismerés megszületésében.

Előismeretek. Sparks regényei nekem inkább a belőlük készült filmek miatt ismerősek, olvasni keveset olvastam belőlük. Így nem kicsit lepett meg, hogy a regények és a filmek rangsora nem egyezett meg. A Szerelmünk lapjait filmet jobban szerettem, Az utolsó dalt viszont nem igazán jött át filmen. A regény viszont… megfogott. Jobban, mint Noah és Allie története eredetiben.

A történet váltott nézőpontból van elbeszélve, és nagyon meglepő, Sparks mennyire ráérzett a különböző karakterei lelkére. Az apa, aki küzd a betegségével és a gyerekeivel akar lenni, nem lepett meg. Egy jó ember portréja, mint Noah is volt. Viszont hiteles lett Ronnie is, aki a különféle fájdalmait kirívó tettekbe ölte. A lopások, a feleselés, a távol maradása – mind csak tünet. Ő is egy példakép alkat, csak a felszín alá kell látni. Nőies is, egy fiatal nő, bár férfi alkotta meg. Will a leghalványabb, de ő kapja a legkevesebb teret is. Benne a megfelelési kényszert fogta meg nagyon a szerző, szinte éreztem a lapokról annak a kínját, hogy nem egyezik az, amit tenni szeretne és amit tennie kell (pl. az egyetem választása, ahova járni fog.)

Mindenkinek van egy nagy konfliktusa, egy nagy fájdalma, és miközben segítenek ezt egymásnak feloldani, magukban találják meg az erőt és akaratot, hogy javítsanak az életükön. Nagyon szimpatikus is volt, hogy Sparks megadja ezt a szereplőinek. Azt üzeni, hogy nem másoktól kell várni a megoldást, az bennünk van. Meg kell tudni bocsátani magunknak, másoknak és miközben lehet áldozatokat hozni szeretetből, nem szabad magunkat sem teljesen feladni. Olyan szép kompromisszumos megoldások vannak itt, amelyeket tudtam szeretni – adni is, kapni is kell tudni.

Will és Ronnie szerelmi szálára valóban illik a romantikus szó. Ki nem állhatom, amikor a vágy van egybe mosva a szerelemmel, de itt nem ez történik. Nekik programjaik vannak, lassan haladnak és tényleg megismerik egymást. Beszélgetnek, érzelmileg közelednek – nekik el tudtam hinni, hogy egymásba szeretnek és a szerelmük túlélheti az idő próbáját is.

A stílusa talán lágyabb, mint amit általában szeretek, de még határon belül van. A téma miatt elmegy a majdnem szentimentális hang és a beletett életbölcsességek, átadni való akár hitről, akár magáról az életről. Sparks összehozta, hogy úgy tudja átadni az Istenbe vetett hit erejét, hogy nem éreztem propagandának. Megérteti, mit jelent Steve számára a hite.

Tartalmában, érzelmileg sok minden van benne. Van cselekménye, nem csak érzelmi töltete! Pedig Sparks nem hagyományosan izgalmas cselekményt ír, de itt korrekt ez is. Hol mosolygós, máskor megható, félelmetes vagy éppen zsebkendőért kiált.

A Sparks-filmek között nem ez a kedvencem, de a regények között igen.

Sparks: Az utolsó dal - Mint ifjúsági: 80% több karakter érzelmi mélységben megjelenik, érzelmes és izgalmas is.

Szubjektíven: 95% több szereplővel könnyen azonosultam, lekötött és érzelmileg is hatott.