Menekültválságot közvetítő, régi ellenféllel szembekerülő, nyomozó.

A menekültválság egyre több halottal jár. A Földközi-tengeren átkelve rengetegen fúlnak vízbe. Egy lecsúszott riporter ebben látja a nagy sztorit, a helyszínre utazik és közvetít a menekültekről. A cikk középpontjában a legfrissebb áldozat, a 2117. lesz. Nem sejti, mit vált ki a megjelenő fotó: egy fiatalember őrült pusztításba akar kezdeni, és a tervezés lépéseiről a rendőrségnek is beszámol. A szüleit, majd mindenkit le akar fejezni, amikor eléri a 2117. áldozatot egy videójátékban. Rose próbál a nyomára akadni együttdolgozva az informatikai osztállyal. Assad pedig a halottban egy családi barátot ismer fel, aki gyerekként segítette. Mi több, mögötte ott áll az elveszett családja és a férfi, aki mindent elvett tőle. Carl segítséget ígér a nők megmentéséhez és Assad végre beavatja, mi történt vele 16 éve.

Bár mindig hangsúlyozom, hogy szeretem, ha egy szerző meg is tud újulni egy sorozaton belül, nem tetszett, amit most Adler-Olsen megvalósított. A Q ügyosztály mindig is arról szólt, hogy döglött aktákat vesznek elő és oldanak meg eseteket. Most viszont nagyon is a jelenben járunk, mindkét történetben, melyek az eredőjük miatt függnek össze.

Milyen is ez a két ügy? Az egyik halvány krimi, szinte sajnálom is annak nevezni. Van egy fiatalember, aki bekattan és gyilkos rohamra készül. A rendőrök megakadályoznák, keresik. Eszköz kevés van, így ez a szél leginkább annyiból áll, hogy követjük a fiú becsavarodását, ahogy beszélgetés közben adatokat próbálnak kiszedni belőle, és azok alapján kutatnak utána. Az még tetszett is, ahogy következtetnek, pl. a korára, vagy a lakóhelyére. De ennél több nem nagyon van benne.

Assad története meg valami olyasmi, amit rég húzott a szerző, és most letudja. Assad mindig is különös figura volt, tele rejtéllyel. Most mindenre fény derül róla, és a jelenben kell egy nagyon gonosz embert megfékezni, mielőtt végezne Assad családjával, a rendőrrel és még sok más személlyel is. Ez egy macska-egér játszma, nem konkrét nyomozás.

Plusz, az idősíkok is váltanak ezen a történeten belül. A jelenben követik a terroristát, keresik a családot, miközben a múlt megelevenedő jeleneteiben kiderül, honnan ered az ellenségeskedés és Assad milyen traumákat rejt már el a barátai elől is évek óta.

A 8 Q ügyosztály történet közül ez a legkevésbé krimi, és sokkal személyesebb is a korábbiaknál. Más, túlzottan is, hogy igazán tetszeni tudjon. Ok, nem vagyok Assad rajongó, Carl zord stílusa jobban bejön, ez is biztos hozzájárul. Ez már túl sok Assad volt.

Ha már Carl. Az ő karaktere is kap egy olyan nagy meglepetést, hogy a fejem fogom tőle. Nem is akarom minősíteni, mert el nem tudom képzelni, mit akarnak majd ebből kihozni. Megint van Mona, van családi helyzet. Ha tényleg megtörténik, akkor lehet, hogy nagyon meg kell még változnia a mogorva rendőrnek.

A történet zordságát adja, hogy minden szereplő egy-egy traumával küzd. Mona gyászolja a lányát, Carl segíteni próbál, majd a megváltozott helyzettel békülget. Assad minden múltbeli traumát újraél, és bizony kínzás, sok veszteség van benne. Rose újra depressziós hullámban ragadt, és nagyon lassan talál csak vissza magához.

A társadalmi mondandó is itt van, és kifejezetten kortárs probléma. A menekültválság. Megoldás nincs, csak sok dráma és fájdalom, minden téren. Szenvedő emberek, terroristák, káosz. Nem is kellemes olvasni, de a skandináv krimiket nem is az.

Skandináv krimi, megvannak a jellemzők, de azért más, mint amit ebben a sorozatban várok.

Adler-Olsen: A 2117. áldozat – Mint skandináv krimi: 65% komor, van mai problémára reflektálás, de sokszor mese.

Szubjektíven: 55% nem nagyon tudott lekötni Assad múltja. Kevesebb a krimi is, ez más.