Barátot kiszabadító, régi érzésekkel szembenéző, képességet használó.

London és Oliver Green ikrek, szépek és legalább annyira veszélyesek. Az egyik képes a fejedbe beszélni, és minden gondolatodat szétzúzni a zavarással. A másik az árnyékod köti meg, és mozgat, akár egy marionettfigurát. Együtt halálosak, és a családi üzletet folytatva Adottságkereskedelemmel foglalkoznak. Sürgősen le kell szállítaniuk még egy leendő rabszolgát, vagy ők kerülnek nagy bajba. Így jut eszükbe egy régi ismerős, egy csúnya szakítás és egy fájó szerelem emléke. Igor és Kasja felé veszik az irányt, az egyik barátjukat akarják elragadni. A múltjukkal együtt ez is sok lenne, de Alaska lesz az, akit magukkal ragadnak és el akarnak adni. Igor utánuk veti magát, ahogy Kasja és a barátaik is. Egykori szerelmesek állnak szembe egy halálos konfliktusban.

Egy újabb Bagolyváros történet érkezett Gabrielle Eld tollából. Nem mondhatnám, hogy a nagy egészet előbbre viszi, de filler epizódként remekül üzemel.

A cselekmény a rövidebb terjedelmet kihasználva egy nagy hajsza, amit a múlt eseményei színeznek meg és adnak élt a most történteknek. Van benne ugyan harc és menekülés is, szökési kísérlet és különleges képességek is – elég változatos, pörög és működik. Mégsem ezek miatt maradt emlékezetes a kötet.

Ahogy egy filler epizód szokta, új színeket ad a már megismert szereplőknek. Igor és Kasja jelleme is olyan vonásokkal gazdagodik, amelyeket sejtettek, talán tudtuk is, de most a szokottnál jobban hangsúlyt kapnak. Kasja, aki egy vadóc, öntörvényű – szinte eszelős. De hatalmas a szíve, és mindenre kész a testvéréért. Igor, aki látszólag egy harcos, nagyszájú és menő figura, miközben tele van fájdalommal. A gyengédebb oldaluk dominálhat itt, bár rendszeresen Alaska az, aki ebben a barátságban a gyengébb fél. Most nem kell így lennie.

Találónak éreztem a címet is, mert itt tényleg húsevő fenevadak feszülnek egymásnak – a testvérpárok, akik szerelmes párok is voltak, de most ellenségként néznek össze. Halálos ragadozó mind, a társadalmuk ketrecében. Tetszett, ahogy az egyik szereplő még tovább is viszi a regényben a képet: a vadászok és a dögevők szembeállításával.

Szerettem Oliver és London történetét, ebben a kötetben simán ők viszik a prímet. Antihősök, de együtt tudtam érezni velük is. Ahogy kínozva voltak, ahogy bosszút álltak – eddig még ok. Nekem a szakmájukat nem veszi be a gyomrom. Rabszolgát csinálni a saját fajtájukból? Hiába mutat mindkettő emberi vonásokat is, azért a sorok között ott van, hogy nekik is mennyit jelentett a másik testvérpár, de ez nem teszi semmissé az egyéb bűneiket. (Nekem különben a regény értékítéletével szemben súlyosabb ez a bűnük, mint a szadista bátyjuk meggyilkolása. Hiába, bírom az önbíráskodókat, de nem az emberkereskedőket.)

Ha valamit hiányoltam, az a világ további bővítése. Nem tudtam meg a nagy egészről többet, mint amit eddig is ismertem belőle. Pedig az ilyen világokról lehet mit mondani – az X-Men jutott róla most eszembe, abban is volt egy olyan korszak, amikor a mutánsokat igyekeztek írtani, kúrálni, elnyomni. Amiből meg szépen el lehet menni abba az irányba, hogy a társadalom mennyire kirekesztő és úgy vagyunk mi is szocializálva, hogy a másokat fenyegetésnek vegyük és bántsuk. De ezt az üzenetet az X-ből kaptam meg, itt nem.

Van helyette humor és egyediség. A cselekmény, a beszólások is nagyon Eld világát hozzák. Aki az előző részeket szerette, ugyanazt megtalálja ebben a részben is.

Azon még merengek, hogy az Alaska – Igor bromance létezik-e. Igor biztosan meleg karakter, de Alaska? A tükörképe szerintem nem, de Alaskáról nem tudom eldönteni.

Gondolkodom rajta, hogy a szerző honlapján megnézem a plusz sztorit is az itt vázolt múltról bővebben. Jól sikerült a Green testvérpár, még ha antihősök is a rossz oldalról is.

Eld: Húsevők ketrece - Mint disztópia: 55% világát kevés, a szereplőket annál több színnel bővíti. Humoros, egyéni.

Szubjektíven: 65% a sztori tetszett, érzelmileg is volt benne több, de hol a disztópia belőle?