Jövőt megismerő, időutazós, más kultúrába csöppenő.

Jim Parsons elégedett az életével, és tudja, hogy hasznos munkát végez, amire büszke lehet. Szerető felesége van és orvosként hivatásra lelt. Hisz az életek megmentésében. Egy napon azonban valami történik. Mire feleszmél, egy másik valóság veszi körbe. Jim annyira bízik magában, hogy biztos benne, a szakmájára itt is szükség van, egzisztenciát épít magának és hazakerül. A jövő azonban többszörösen is döbbenettel tölti el: egyrészt, megszűntek a rasszok és a nyelvek is, minden összeolvadt. Itt ő a furcsa a fehér bőrével és egyszerű öltözködésével, angol beszédével. Mi több, az orvosi hivatás itt nem létezik és megvetett. A halált beépítették a kultúrába és a népesség is szigorúan szabályozva van. Vannak, akiknek tervei vannak a férfival és nem csak az ő túlélése a tét.

Philip K. Dick regényei gyakran idegenek nekem, és nem nagyon tudok mit kezdeni velük. Szerencsére ez a kötet nem ez az eset: elég populáris és cselekményben is gazdag, hogy el tudjon kötni engem is, miközben megvan a kérdésfeltevés is.

A cselekmény majdnem klasszikus időutazós. A főhős kiszakad a maga korából, megismer egy másikat, és lassan a hazatérés vágyát felváltja a világ megmentése, pláne, amikor egy küldetésben is részt kell vennie és megfejtenie egy rejtélyt.

Elég mozgalmas a regény, és fordulatok is vannak elhelyezve benne. Ugyan van, ami kiszámítható: amikor a végén Nathan és Grace megjelennek, nekem egyből leesett kik ők, Jimnek nem volt ennyire egyértelmű. De ennek ellenére is szépen összeérnek a szálak, és minden kereken megvalósul: mi történt akkor és most, az idősíkok hogyan illenek össze ok-okozatban és cselekvési sorrendben.

Közben Dick a szokott intenzitással teremt egy világképet, amely él a lapokon. Ahogy Jim felfogja és megérti, vele együtt mi is képessé válunk erre. Nagyon más, mint a sajátunk – szerintem mai szemmel halmozottan, mint az eredeti megjelenésekor. A mai ember a fiatalságot és az életet hajszolja, ahogy Dick ki is fejti, igyekszik megfeledkezni saját halandó voltáról. A jövőbeli világban ez megfordul, és a halál csak egy szerves része az emberi élet ciklusának. Ott nem egy személyben, hanem csoportban és az utódokban való továbbélésben gondolkodnak. Az elején még A kukorica gyermekei is eszembe jutott Kingtől – itt is csak fiatalok vannak. Itt nem javítanak a testen semmit, és ha már öregszik, beteg, stb. lesz, könnyen eldobják az életük, hogy egy új, fiatal, erős egyed lépjen a helyére. Itt a szaporodás feltétele, hogy egy egyén bevégezze. Össze van kötve élet és halál.

Sok minden miatt megfogott ez az elmélet. A túlnépesedést teljesen megszünteti, és ez biztosítja, hogy az élő egyedek erősek és szépek legyenek. Lehet sopánkodni a szociális háló nemléte miatt, vagy az ezen rendszeren kívül rekedtek sorsán – itt pl. egy fogyatékosnak esélye sem lenne az életre. Embertelenebb, de van olyan része, amit pozitívnak éreztem.

De Dick behozza a rasszizmust is. Most az van kitaszítva, aki nem a vegyes etnikum képviselője. Ugyanaz a gyűlölet és társadalmi szituáció, csak a korábbi elnyomott vált zsarnokká. Vagyis, itt nem éreztem, hogy lenne haladás. Viszont, olvasóként kaptam már érdekes gondolatot a faji alapú gyűlölet természetéről. Ami mai probléma is.

A stílusa a szokott lényegre törő, minimalista. Dick nem ír túl semmit, mindenből kiemeli a lényeget és már halad is tovább. Se hosszas leírások, se jellemfejlődések nincsenek. Tárgyilagos – most volt annyi cselekmény, hogy nekem kipótolta, amit esetleg a szereplők érzelemvilágából hiányoltam volna.

Továbbra is a novelláit szeretem jobban, de ebben szerettem az élet – halál felfogásokat és volt olyan cselekménye is, amiben történtek dolgok.

Dick: A jövő orvosa - Mint sci-fi: 65% a rasszizmus és halálfelfogás a téma – cselekménybe ágyazva gondolkoztat.

Szubjektíven: 60% az olvasmányosabb Dick kötetek közé tartozott, és elgondolkoztató is.