Rabszolgaságba senyvedő, szabadságért küzdő, erőre lelő.

A Mora legyőzése óta Aramanth élete sokkal szebb lett. Kestrel és Bowman már 15 évesek, és el kell dönteniük, hogy élik majd a saját életük. Mumpo továbbra is jó barátjuk, és titkon reméli, Kestrel egy napon a férfit is meglátja benne. Kestrel viszont érzi, hogy ő más, mint a többiek. Ő nem képes úgy szeretni, mint a többiek, mint a fivére. Éppen ezen mereng, amikor a várost a Nagymester katonái rohanják le. Mindenkit elragadnak, csak Kestrel marad hátra. A Nagymester birodalmában minden a Rend: rabszolgák lesznek, de ha teszik a dolguk és jó polgárok lesznek, felemelkedhetnek. Ira megjósolja, hogy innen menniük kell, vár rájuk az új haza és Bowman kezd rájönni, ő a Kiválasztott, aki ezért az életét kell adja. Képezi magát, hiszen benne van egyedül olyan erő, amivel a Nagymester legyőzhető. Közben Kestrel egy hercegnő kíséretébe kerül, akit a Nagymester ad férjhez majd. Sisi azonban másra vet szemet.

Aramanth titka lassan feltárul. Egyre jobban körvonalazza a szerző a háttérben megbújó jóslatot és nagyobb ügyet is. Bár ok, most tényleg a Nagymester a nagy ellenség a cím szerint.

A cselekmény bonyolultabb, mint az első köteté. Eleve az ikrek elszakadnak egymástól, és külön szálon vezeti az eseményeket Nicholson. Ez jót tesz neki, mozgalmasabb, és sokkal több mellékszereplőt is tud behozni. Vannak kalandok, tanulnivalók mindkét testvér részéről. A szálak pedig a tetőponton érnek össze, és Nicholson szépen el is varrja a szálakat, hogy ráutaljon aztán, merre felé halad majd a zárással.
Most is vannak kifejezetten emlékezetes jelenetek benne – az egyik fiú szökése után történtek egészen megrázóra sikerültek, de azért még nem lesz horror, szerintem kisebb olvasóknak se lesz ez sok. Mumpo trükkje a viadalon, vagy Sisi arcának sorsa…

Mivel eltelt a cselekményben pár év, már nagyobbak a szereplők. Ugyan az nem nagyon tetszik, hogy itt 15 évesen már komolyan nősülésen/férjhez menésen gondolkodnak, azt jól megfogja, ahogy az ikrek kamaszok és próbálják kitalálni magukat. Mindketten bátrak és hősök, csak másképpen. Nekem a csendesebb, mélyebben érző Bowman továbbra is a szimpatikusabb, de Kestrel egy belevaló hősnő.
A mellékszereplőket sikerül élettel megtölteni annak ellenére, hogy sokan éppen csak színre lépnek. Ira megint hoz kis humort, és kezd nőni a vállán a súly. Mumpo is kezd felnőni, de továbbra is a nagy szíve az erőssége. Ortiz különleges belső dilemmát kap. Sisi is attól izgalmas, amiben kettős: egyszerre egy elkényeztetett hercegnő, és van benne bátorság, erő is.

A konfliktus összecsúszik azzal, ami a regény mögött van. A szabadság – szolgaság kérdése. Akik ellenfelek, azért, mert a rendszer két pontján állnak. Akik a szabadságukat, magukat akarják harcban állnak azokkal, akik szerint ez a rend a jó és fenntartanák azt.
A durva az, hogy a Nagymester rendszere is működik. Van abban igazság, hogy az embereknek kell a vezető és az erős kéz. Annyira nem tudom elvetni az elveit, mint Bo, ha meg is értem, ő miért lesz a szabad akarat harcosa.

Továbbra is olvasmányos, és némileg egyszerű a regény. Könnyű követni, és leginkább a szöveg az, ami miatt én gyerekkönyvnek olvasom. Könnyed, egyszerű, néhol már túlzottan is dísztelennek érzem.

Szerettem benne, hogy Bowman, Kestrel és a többiek helyzetébe is bele tudtam képzelni magam. Hogy a mellékszereplők is színeket kapnak. Hogy az aktuális cselekmény mögött már megbújik egy nagyobb jóslat, Aramanth igazi titka. A borítóért viszont továbbra sem vagyok oda – elnagyolt. Küzdök azzal is, hogy nem érzem magaménak a kötet jó-rossz felállás, szerintem ebben a témában sokkal több árnyalat férne el.

Nicholson: A Nagymester foglyai – Mint gyerekkönyv: 75% nőnek a tétek, újfent van üzenete és már a szerkezete is összetettebb.

Szubjektíven: 80% emlékezetes képei és egy-egy szereplő eladta, ha az üzenet hasonló is.