Mágikus, nyomozós, párként összecsiszolódó.

Magnus Bane és Alexander Lightwood friss párként igyekszik definiálni magukat. Még nekik is új a kapcsolat, és szükségük lenne egy kis kettesben töltött időre. New Yorkot, a barátokat hátrahagyva egy világ körüli útra indulnak – csak éppen a mézeshetek hamar nyomozásba kell, hogy fulladjanak. Magnus régen, viccből, alapított egy démonimádó szektát. Csak a szekta közben valóban életre kelt, és már dolgoznak egy démon Földre hozásán. Mivel Magnus az alapító, az ő felelőssége, hogy ne történhessen ez meg. Az eredeti céltól eltérve Velencében, Rómában követik a nyomokat és dolgoznak össze a célért. Közben eldől az is, hogy működőképes lesz-e az árnyvadász és a boszorkánymester kapcsolata.

Tudnék azon merengeni, hogy az Árnyvadász univerzumból nagyon nem ez az a sztori, amit el akarok olvasni. A viktoriánus szál, Jace őseivel is sokkal jobban érdekel, a jelen síkja a másik valóságból jött Jace-szel és Clary unokaöccsével pedig a legvárósabb fejezet jelenleg.

Ehhez képest ez a történet egy rajongói igényeket kielégítő, de az eseményeket előre nem mozdító epizód. Filler, ha úgy tetszik. Fog két kedvelt mellékszereplőt, és saját kalandot ad nekik, amely önmagában szórakoztató, kidomborítja miért szeretik ezt a párost, de következményekben és a történet haladásában kevés számomra.

Egyrészt, most már réginek érzem, amikor játszódik. A jelen síkjában már házasok, akik gyerekeket nevelnek együtt, ez meg az első közös nyaralás története a kapcsolatuk elejéről. Nem lehet benne fejlődés, hiszen tudjuk, mi lesz belőlük. Így feszültség sincs, hiszen tudjuk, hogy együtt maradnak és működni is fog a kapcsolat. Azt meg nagyon kétlem, hogy ezzel a kötettel szereznének új olvasót – így nem hiszem, hogy akad olyan, aki azon tudna olvasóként izgulni, hogy lesz-e nekik happy end.

A többi kalandhoz képest ez kicsinek is tűnik. Egy komolyodó szekta megállítása – inkább egy sorozat epizódrészének tűnik, nem az átívelő szálnak, amiből többet ki lehet hozni. Összesen az keltette fel az érdeklődésem, hogy a sorozattá írás során marad-e ez az idősík, vagy majd a későbbi szakaszaikból villannak fel újabb ügyek.

Pedig korrekt, az adott nyomozás kalandos. Kutakodnak, harcolnak, fontos a mágia. Még humor is van benne. Amit Clare bele szokott tenni a köteteibe, ebben is megvan. Lehet, az a gond, hogy pont ez a páros nem tartozik a kedvenceim közé, és annyira nem lelkesít, hogy most ők a főszereplők? (Ok, azok a novellák még ennyire se tetszettek, amelyekben Simon járt az akadémiára.)

Szokás szerint erős a romantikus szál, pedig itt már nincs is kérdőjel. Magnus Alecet szereti és viszont, fel is vállalták egymást. A család még emészti, de a barátok támogatók. Ami feszültség volt, már az alap trilógiában megoldódott. Itt erőltetett is, ahogy a saját bizonytalanságuk, hogy ki tudnak-e tartani a másik mellett, még megingatja őket kicsit. A végére betett idill is tipikus rajongóknak szánt jelenet. Ezt sok részlet kapcsán éreztem, és ezek taszítottak is.

Ami példaértékű, ahogy be lett ágyazva az univerzumba ez a filler. Még álca is van, hogy miért nem hallottunk a későbbi 2 trilógiában az itt leírtakról. Hozza és szerepelteti a fontos mellékszereplőket, beköszönnek a főszereplők és tele van az egész utalásokkal, amelyek a sorozatot ismerőknek mosolygós epizódok. Vajon miért jut Jace eszébe Alecnek, amikor Tessa meglátogatta őket? Meg hasonlók.

Liberális, tele van elfogadással, és ez még nincs is annyira elszállva, mint a későbbiek.

Nálam az a kategória, ami sebtapaszként működik, amíg a történet fő szálai és igazi történetei folytatódnak. Szórakoztat, de nem építkezik tovább.

Clare & Chu: A mágia vörös tekercsei – Mint YA fantasy: 70% korrekt, a szokott színvonalon érzelmek és kalandok vegyülete.

Szubjektíven: 50% nem lett karakteres. Elolvasom, szórakoztat, rajongói pillanatok, de ennyi.