Bűnszervezetes, szerelembe eső, mássá váló.

Ana Moreno megteremtette az életet, amit szívesen él. Van egy gazdag vőlegénye, aki a tenyerén hordozza. Szerelmes. Így nem kis pofonként éri, amikor a férfi eltűnik, ő meg a maffiavezér Ryan Walsh fogságában találja magát. A vőlegénye adósságát kellene ledolgoznia, és Ryan nem szívbajos az ötletekkel. Ha az apja nem zsarolható, eladná a dögös nőt. Ana esze azonban meggyőzi, hogy inkább maga mellett tartsa és képezze. Ahogy Ana a drogbizniszbe zuhan egyre jobban, Ryan szívébe is…

Egyre kevésbé szórakoztatnak ezek a sztorik. Ebben a regényben is, nem a szenvedélyes szerelmet meg a romantikát vettem észre, hanem azt elemezgettem magamban, hogy Ana mennyire szenved Stockholm-szindrómában. Én egyszerűen nem hittem el.

Ana az a tipikus nő, akiből trófeafeleség lesz. Jól néz ki, erre alapoz mindent. Meg lehet nézni, hogy folyamatosan a külsejét használja. Amikor a vőlegényével van, meg is fogalmazza, hogy neki az a munkája, hogy jól nézzen ki az üzletember kedvese karján. Amikor fogságába kerül, a férfi nem véletlenül próbálja örömlánynak eladni. Ahogy az sem véletlen, hogy nem egyszer használják Ana külsejét figyelemelterelésre már a drogbizniszbe kerülve. Nem jött le, Ryan honnan veszi le, hogy agya is van, nem csak domborulatai.
Szóval, nem tudtam elhinni, hogy Ryan maga mellé veszi és kiképzi. Főleg úgy, hogy pontosan lehetett látni, mire használja a nőket a környezetében. Azt sem hittem el, hogy Ana ilyen könnyen rákap a bűn ízére.

A szerelem – szerelem? Leginkább az ágyban és az üzletben kattan ez a két ember egymásra. Minimális, amit tényleg megosztanak magukról. Bár a szerző igyekezett ívet adni a kapcsolatuknak, és van fejlődés – pl. ahogy megegyeznek arról, hogy mással nem fekszenek össze, azért nekem végig erősebb volt a beteg volta a viszonyuknak, mint az igazi szerelem.

Érdekes kérdés az is, mennyire lehetett ezeket a szereplőket kedvelni. Határmezsgyén mozognak, mert igazság szerint mindenki bűnöző. Csak éppen egyeseknek maradtak elvei is. Ryan a kemény felszín alatt rejteget szívet is, de még Anának is sokáig tart, amíg ezt meglátja. Plusz, az hogy összejönnek és együtt üzletelnek, ők maguk nem személyesen ölnek, attól még nagyon is elítélendő, amit művelnek. A drog méreg, és nincs itt mérlegelés, kinek adják el. A profit a lényeg, és a pénz sem arra kell, hogy Robin Hoodként segítsék a környéket.

A maffiás szál hoz kalandot és izgalmat, csak éppen ebben a sztoriban a szenvedély a lényeg. Így kevésbé is kötött le.
Nagyon csajos könyv, és nem csak a cselekmény miatt. A stílus is. Sok az érzelem, sok a női csevej és az egésznek a hangulata. Mintha guilty pleasure élmény akarna lenni, gazdagok és szépek a bűnnel kacérkodva…

Ami viszont meglepett, a vége. Baráth Viktória merész befejezést adott a sztorinak. Azt értékeltem.
Azt is le merem írni, hogy a borító is megfogott. A belbecs tartalmasabb volta többet számítana, de ez nem az én regényem – de legalább jól néz ki.

Van kiegészítő novella is hozzá, amely közvetlenül azt mutatja meg, mit tett Ryan, mielőtt fogságba ejtette Anát. Bár időben előbbre van az a sztori, akkor van értelme, ha ezt a regényt is ismertük. Emberibb arcát rajzolja a férfinak, aki a macsó énjét mutatja a regényben.

Egységes a stílusuk is, nem véletlenül kiegészítő novella. Passzolnak. Egy plusz jelenet, egy plusz szín, de a nagy egészhez nem tett hozzá.

Baráth: A főnök – Mint erotikus/romantikus: 40% szinte guilty pleasure, bűnnel kevert szenvedély, szexi hősök.

Szubjektíven: 15% nem szimpatizáltam a szereplőkkel, a történetet nem hittem el, kicsit sem.