Utazós, kalandos, repülős.

Földvári András egész életében a repülés után vonzódott. A látása miatt pilóta nem lehetett, de másban nagy szerencséje volt: kivételes nyelvérzék jutott neki. El is sikerült helyezkednie légi társaságnál, és nem csak a hobbija, de a szakmája is lett a szenvedélye. Munkaügyben, de szabadidejében, szórakozásból is sokat repült. Az évek alatt nem egy mulatságos vagy éppen ijesztő esemény jutott osztályrészéül. Élt át ijesztő leszállást, voltak vízummal kalandjai és nagyon sok embert megismert. Bejárta a világot, és róla elmondható, veszélyes bárhova meghívni. Mivel légi cégnél dolgozott, csak szabadjegyet kellett igényelnie, és már repült is. A felesége a természeti látnivalókért, ő az építészetiért rajongott, így együtt sokféle csodát megnéztek sokfelé. Egy kalandos élet története sok utazással benne.

Kettős érzéseim vannak a kötet miatt. Az egyik felem szórakoztatónak tartotta és élvezet volt olvasni, a másik sárgul egy kissé. Földvári annyi mindent látott és megtapasztalt, hogy az irigylésre méltó. Most meg pláne, hogy nem utazhatunk úgy, mint 2 évvel korábban.

A kötet felépítése nagyjából lineáris. Elindulunk az első úttól és az időben haladunk szépen előre, mikor merre járt és milyen kalandjai voltak a szerzőnek. Az emlékek miatt akadnak flashback részek, vagy éppen előre ugrások, de ezek nem zavarók, és szépen belesimulnak a történet szerkezetébe.

Már csak azért is, mert ez egy mesélős kötet. Anekdotákkal van tele, és nem a regényekben megszokott cselekménnyel dolgozik. Akkor már inkább egy novella füzérre emlékeztet, hiszen a történetekben van összefüggés. Ugyanaz a főszereplő, egy élet epizódjai. De ezek mind külön történetek, egy-egy kaland és turista élmény elbeszélései. Akár úgy is lehetne olvasni, hogy az ember kiválasztja azokat a helyeket, amelyek érdeklik, és lexikonszerűen az adott fejezeteket olvassa el.

Ennek viszont megvan az a hátránya, hogy a hozzám hasonlóan folyamatosan olvasó, ’leülök a könyv mellé és kivégzem’ típus a végére el tud benne fáradni. Unalmasnak nem mondanám, mert azért másféle dolgok esnek meg az egyes reptereken, országokban, de a szerkezet hasonló, és egybemosódik a sokféle kaland. Sokkal inkább emlékszem a könyv első felére, mint a másodikra, amikor már telítődött az élmény. Vagyis, ez egy olyan könyv, amit le kell tenni, nem egyszerre befalni.

Érdekes volt az is, ahogy a fókusz le van szűkítve. Az utazások mellett sok más téma is felmerülhetne, de ezeket rutinosan kikerüli a szerző – vagy a szerkesztő? Annak ellenére, hogy szó van arról, hogy milyen nehezen lehetett egyes helyekre eljutni a szocializmusban, hogyan nyílt meg a világ a rendszerváltással, nem megy bele ezekbe a témákba. A sorok között néha éreztem valamit, de ezek szépen le vannak metszve és tényleg csak arról szól a könyv, hogy elment világgá és mit látott.

Szerettem, hogy személyes a hangvétel, de nem kitárulkozóan őszinte és mindent felfedő. Bár mellékszereplőként feltűnnek a fiai, a felesége, eszében sincs a házasságát vagy a gyerekeit elemezni és bemutatni. A legnagyobb vállalása annyi, hogy egyszer leírja, hogy erős a házassága és nem véletlenül tart már 40 éve. Magáról sokkal nyíltabban ír, főleg egy-egy kifejezetten személyes útra épülő fejezetben. Amikor autóba ült, és a 66-os utat járta be: az nem csak az útról szólt, de volt egy lelki megújulás színezete is.

Nem szabad kihagyni azt sem, hogy ez egy humoros kötet. A történetekben, de a stílusában is olvasóbarát és mosolyogtat. Az meg egy jó dolog, az esetleges gondokban is meglátni ezt.

Van már másik kötete is a szerzőnek – ez alapján meg fogom szavazni annak is a bizalmat. Csak taktikusan, elosztva fogom olvasni.

Földvári: Elmentem világgá! – Mint memoár: 75% egységes stílusú, humoros és szenvedéllyel megírt történet. Anekdotás.

Szubjektíven: 60% tetszett, de a végére elfáradtam. Nem szabad egyben darálni az egészet!