Fülszöveg: 

Amelia Rose-t Rae Rose művésznéven ismerik rajongói. Kiégett, már évek óta fenn kell tartania a „pophercegnő” imázst. Ihletet merít kedvenc Audrey Hepburn filmjéből, a Római vakációból, és az éjszaka közepén autóba ül, hogy Rómába hajtson. Na jó, a Kentucky állambeli Rome-ba.
Amikor Noah Walker rátalál Ameliára a háza előtt, lerobbant autóval, rögtön közli, se ideje, se türelme problémás celebekre, így is elfoglalt. Jobb belátása ellenére megengedi a lánynak, hogy ott maradjon nála a vendégszobában – de csak ameddig megjavítják az autót, utána mehet Amelia, amerre lát.
Noah-nak lassan feltűnik, hogy a sztárallűröket félretéve milyen kedves és mókás ez a lány, aki a rivaldafényben töltött évek alatt egészen magányos lett. A fiú akarata ellenére közel kerül hozzá, és Amelia sem marad közömbös a bájos kisváros és a morcos idegenvezető iránt. De mint tudjuk, végül Audrey Hepburnnek is haza kellett utaznia Rómából.

Szerintem: 

Ez jó példája annak, amikor a szerző tud valamit, amivel a teljesen klisés történetet fel tudja

dobni és eladhatóvá teszi.

Mert valljuk be, az alap tizenkettő egy tucat. A sztár álcában nekivág a világnak, és egy kisvárosban leragad. Ott egy átlagember mellett aztán megtalálja a szerelmet és a boldogságot. Mondanám azt is, hogy éppen az a limonádé, ami Hallmark kompatibilis.

Még csak azt se lehet mondani, hogy különösebben értelmes kalandjai lennének vidéken. Nem is igen jut eszembe semmi, amit Amelia annyira tett volna ott. Az maradt emlékezetes, amikor SPOILER Lehet sejteni, mennyire nyomja az adrenalin szintet a történet, amiben az ilyen jelenetet nevezem emlékezetesnek. A kérdés persze költői – nem nyomja.

Viszont, van benne két dolog, ami miatt mégis jobb a regény az átlagnál. Az egyik, hogy Amelia és Noah nagyon szerethető párost alkotnak. Túlzottan nem tudnám megindokolni, de aranyosnak éreztem őket egymás mellett. Azzal együtt is, hogy az szintén klisés, ahogy a mogorva férfi felenged, aztán kiderül, mekkora szíve és belső ereje van. Amelia esetében meg SPOILER Ugyan Amelia popsztárnak van megírva, de a viselkedése, amit megtudunk róla, szerintem sokkal jobban passzolt volna hozzá a country, a Rae Rose név is tiszta country, csak gondolom, nálunk nehezebben elképzelhető egy country, mint egy pophercegnő.

A másik, hogy Adams szórakoztatóan adja elő mindezt. Van benne szituációs humor – már az megvett, amikor a megismerkedésükkör Noah kénytelen egy idősebb nőtől referenciát kérni, hogy nem baltás gyilkos és Amelia nyugodtan kiszállhat a kocsijából, elfogadhatja a segítségét. De az is, ahogy a szereplők beszélgetnek. Dinamikus, csipkelődő, hangulatos. Nincs benne az a romantikus nyálfolyam, ami az esetek nagyon nagy részében taszít.

A helyszín, a többi szereplő szintén a tipikus limonádé irányába leng ki. Vannak mellékszereplők, de kiemelkedni senki nem tud. Végszavaznak a főszereplőknek, külön történeteik nincsenek. Ettől még kedvesek, humorosak, egy jópofa kisvárosi miliő van, ahol mindenki ismer és segít mindenkit. Különben ennek a városkának Rome a neve – ha már az Audrey-rajongó Amelia nem mehet el az igazi Rómába, mint a színésznő játszotta hercegnő, keresett a helyi térképen egy ilyen nevű városkát. Ez is egyike annak a kedves, hangulatos elemnek, amellyel tele van a könyv és amiért jól esett olvasni.

Tanulságok nincsenek benne, de nem is kellettek. Ez egy könnyed, kikapcsolódást célzó románc, és annak megfelelő is. Adams ki is bővítette – az itt mellékszereplő lány, Noah húga viszi majd tovább a stafétát.

Idézet: 

– Seggfej vagyok, és tudom is.
– Oké, nos, azt mondják, hogy a beismerés az első lépés.