Régi ügyet felderítő, botrányközeli, gyilkost kereső.

Poirot bájos vendéget üdvözölhet. Carla életrevaló, csinos teremtés, aki készül férjhez menni. Ám mielőtt igent merne mondani a szerelmének, tudnia kell, milyen örökség nyomja a vállát. 5 éves volt, amikor az anyja megmérgezte az apját, majd hamarosan árva lett – az anyja a börtönben hunyt el. Őt kanadai rokonok nevelték, és nem régen tudta meg, kiknek a gyermeke. Az anyja a halálos ágyán egy levelet írt neki, melyet most, a 21. születésnapján kapott meg. Caroline állította, hogy ártatlan volt, nem ő végzett zseniális, imádott, de nőcsábász férjével. A lány tudni akarja az igazat, bár 16 év telt el közben. Közismert, botrányos történet volt ez akkoriban, és Poirot tetszését elnyeri, hogy az eltelt idő miatt csak a személyiségek, az érzelmek és indítékok, amelyek nyomra vezethetik. Öten jöhetnek szóba gyilkosként: a szerető, a legjobb barát, a szomszéd, a nevelőnő és a sógornő. A nyomok Caroline felé mutatnak, de Poirot felkeresi a történetben részt vevőket és lassan látni kezdi, mit is festett igazán Crale a halála előtt.

Nem szokás ezt a történetet sokat emlegetni Christie hagyatékából. A Tíz kicsi néger, az Orient Expressz inkább a sláger regényei. (Fogadunk, hogy a film majd Poirot nílusi kalandjának eladásait is megdobja kicsit?) Pedig az Öt kismalac egy gyöngyszem. Még nem raktam össze a Top3 Agatha Christie regényem, de ennek biztosan helye lenne rajta, előkelő helyen. Rengeteg minden van benne, amiért erre a történetre rákattantam.

Az egyik kedvenc témám a művészek élete. Lehet festő, zeneszerző, divattervező, filmes – ha valamit alkot, ami esetleg a történetben is megjelenik, az le szokott kötni. Itt pedig Crale fest és Poirot szemén keresztül is látjuk a műveit. A modern festőművészettel mindig hadakozom kissé, de Christie a belga nyomozón keresztül remekül megfogja, miért ilyen a modern festészet, mit közvetít. Kedvet kaptam Crale-képeket nézni. Kár, hogy kitaláltak.

A másik, maga a cselekmény és az a környezet, amiben játszódik. Újfent az a felsőbb társadalmi réteg a téma, ami még nem a nemesség, de irigylésre méltó életet élnek, gazdagok és jómódúak, szépek. Így megvan a maga botrány színezete, ami átsüt az egészen. Nem véletlenül lett a Crale-gyilkosság a regénybéli sajtóban is szenzáció. Szex, pénz, művészet és gyilkosság – nagyon eladható.

Végig izgalmas, és folyamatosan meglepő, mit fedezünk még fel az ismétlődő jelenetekben. Még egy olyan forma, amit szeretek. Ugyanazt látjuk, de mások szemszögén át. A kis finom részletek, nyomok, remekül elrejtőznek és imádtam őket felfedezni. (Az nekem is leesett, hogy mit jelent az, hogy Caroline az üvegre hamisította az ujjlenyomatokat. Az ital ízére tett megjegyzés viszont nem esett le, pedig hányszor elhangzott…) Imádom az ilyen kirakósokat, és Agatha Christie nagyon profin is rakja össze a részeket.

Gyakran hiányolom a karakteres szereplőket, itt viszont 5 erős egyéniséget kapunk, plusz Crale és Poirot. 7 olyan szereplő, akik mind eladnák a történetet magukban is. Az itt is igaz, hogy mindenkinek van egy jellemző tulajdonsága, ami meghatározza az egész jellemét, de mellette tele vannak színekkel, indulatokkal. Ráadásul duplán, mert a 16 eltelt év miatt az akkor és a most alakokat is megismerhetjük. Durva, ha minden hibája ellenére én Crale személyét bírtam nagyon? Ok, a zsenik és a művészek, meg a gonosz zsenik a gyengéim.

Hogy tud ennyire pörögni, amikor beszédek sora az egész? De működik.

Rejtély, miért nem népszerűbb darab az életműben. Pedig zseniális.

Christie: Öt kismalac - Mint krimi: 100% ugyanaz, sokszor és mégis izgalmas végig. Kis részletek, lélekrajz, Poirot.

Szubjektíven: 100% a történet, a szereplők, az egésznek a hangulata megfogott és nem ereszt.