Hatalmi harcos, mágikus, régi varázst életre keltő.

Kaladin elérte a célját, megmentette a hidász csapatot. Dalinar fényúr kiváltotta őket, és testőrévé emelte őket. Kaladin pedig igyekszik megfejteni, hogy Dalinar az egyetlen megbízható nagyúr, vagy ő is el fogja árulni, ahogy eddig mindenki tette. Most különösen sokat veszíthet: ráébredt, mi mindenre lehet képes a viharfénnyel. Dalinar pedig nagy terveket sző: a látomásaiból tudja, hogy olyan vihar közeleg, amely elpusztíthatja a világukat. Vissza kell hoznia a Tündöklőket, ha esélyt akarnak maguknak. Első lépésben gyengíteni kell a politikai ellenfeleket és szövetségeket kovácsolni. Adolin feladata lesz párbajokban szilánkokat nyerni, miközben a titkos jegyese, a tudós hajlamú Shallan is a rejtélyt kutatja, mi történik a fennsíkon és mit tehetnek az emberek.

Ki se akarom számolni, hány oldal volt a két kötet együtt, de nem is fontos. Falni lehet az oldalakat, annyira kalandos a történet. Nagyon kevés az olyan rész benne, amivel egyelőre nem tudok mit kezdeni.

A fő szál ott folytatódik, ahol az előző kötetben abbamaradt. Fontos is ismerni az előzményeket, mert Sanderson tovább bővíti a Tündöklők mitológiáját, és nem lehet érteni, ha már alapból nem vagyunk tisztában az olyan fogalmakkal, mint a szprenek.
A történet izgalmas, és még a mellékszálakon is le bírtam rágni a körmeim. Nagyon szerettem Adolin párbajait, az utolsó különösen parádésra sikeredett. Sanderson nagyon tud harci jeleneteket írni.

Adolin különben is a kötet nagy és kellemes meglepetése számomra. Szeretem a humorát, a magabiztosságát, ahogy kiáll a családjáért és azt, hogy azért ő sem az a makulátlan lovag, amilyennek az apja gondolja. Jó páros lettek Shallannal, bár van némi félelmem egy esetleges szerelmi háromszög miatt – de az eddig olvasott Sanderson kötetek miatt remélem, hogy nem ebbe az irányba akar elmenni a szerző.

Kaladin alakja is tovább fejlődik, és most egy különösen nagy lépést kell tennie, hogy az a Hős lehessen, akinek Dalinar reméli. Miközben izgalmas, ahogy az erejét tanulja használni, ahogy a testőrséget felállítja és védi Dalinart a családjával, komoly belső dilemmái vannak. Nagyon nem könnyű a lecke, ami rá vár. Le kell számolnia az előítéleteivel és gyűlöletével a fényes szeműek iránt és meg kell tanulnia, hogy a helyes cselekedet nem csak az, hogy a számára kedveseket védi. Azokat is, akiket nem szeret, óvnia kell, ha az a helyes.

Közben meg epikus is, mert közeledik egy nagy vihar és az egész világuk a sorsa a tét. Mindenki egy nagyobb cél felé halad, és imádtam, ahogy összeállnak a kis részletek. Felsorakoznak a kis és nagy ellenfelek, szövetségeket kovácsolnak, meg a nagyobb erők is működésbe lépnek. Fokozatosan gyorsul a tempó és nagy végjátékot kapunk, olyan ponton abbahagyva a történetet, hogy már olvasnám is tovább.

Sanderson szórakoztatóan és filmszerűen ír. Szeretem, ahogy az embereket, a csatákat, vagy éppen a helyszíneket mutatja be. Láttatja velem – az különösen nagy dicséret, hogy szeretem a csatajeleneteit is. Sok szerzőnél ez a gyenge pont, de nála ez is a helyén.

Tényleg csak annyi a bajom, hogy vannak közjátékok, olyan szereplőkkel és történésekkel, amelyekkel nem tudok mit kezdeni. Egyszer biztos a helyére kerülnek azok a jelenetek is, én még nem tartok ott.

Várom a következő köteteket, továbbra is szeretem e sorozatot.

Sanderson: Tündöklő szavak – Mint fantasy: 95% nagyívű, ami egyszerre hoz szórakoztató kalandokat és epikus átívelést.

Szubjektíven: 90% a közbeeső betétek, még mindig érthetetlenek, de különben faltam.