Világmentős, emberi természettel szembesülő, harcos.

Az Ezüst Utazó elrejtőzve él az emberek között, már nem avatkozik be a mindennapi életükbe. A helyzet akkor változik meg, amikor megérkezik a Földre Galactus, akit nagyon hamar istenként kezdenek el tisztelni. Galactus korábban esküt tett, hogy nem tör a Földre, és az ígéretet tartja is: a puszta jelenléte elég ahhoz, hogy az emberiség a saját vesztébe rohanjon. Az Ezüst Utazó felfedi magát és távozásra akarja bírni egykori urát. Ő azonban éhes, és amíg nem szeg szabályt, maradhat. Az Utazó felveszi vele a harcot, és nem várt helyről kap segítséget. Mert még az emberek között is akad egy-egy nemesebb példány, akikért megéri harcolni. A végső igazság azonban így is megkerülhetetlen.

Meglepően rövid kötet – nem véletlenül került bele nem kevés melléklet: többek között borítóképek, különféle témákban leírás akár a szereplőkről, akár a betűtípusról vagy a színezésről. Így jobban bele lehet merülni a világába, és akit érdekel a háttér is, több mindent megtudhat magáról a képregényekről és elkészülésükről is.

A történet a rövidségének megfelelően egyszerűbb, gyors tempójú, feszes. Nincs nagy alapozás, azonnal ott a helyzet és a konfliktus. Az éhes Galactus megjelenik és az Ezüst Utazóra vár a feladat, hogy megmentse tőle a bolygót.
Bár van benne csata és némi akció is, ez valahol egészen másról szól. Még csak azt sem tudom mondani, hogy az Utazóról vagy Galactusról.

Számomra ez a sztori az emberi természetről mesélt, hogy mennyire gyarló és mennyire nem szabad. Ebben konkrétan az van benne, hogy az embereknek kell egy felsőbb erő, akiben hihetnek és aki irányt szab nekik. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy szabad akarat és a tetteiket maguk határozzák meg, majd vállalják érte a felelősséget.
Ezért lehet, hogy Galactus a puszta megjelenésével kiváltja az Isten-hitet. Ezért lehet, hogy az Utazót tennék a helyére Galactus távozása után – kell egy felsőbb, irányító erő. Az Utazó azonban elmegy, esélyt ad az embereknek, hogy fejlődjenek és szabaddá legyenek. Pedig ezzel magát ítéli magányra és fájdalomra, de képes megtenni. Ettől igazabb hős, mint a Galactus elleni csatában.
Milyen a képregény: pesszimista vagy optimista? Kicsit éreztem benne mindkettőt. Mert még van remény, hogy az emberiség felnő és önjáró lesz. Ugyanakkor tele van kritikával és a bajok megjelenítésével, ahogy a vezető, az Isten után áhítoznak vagy, ahogy a hatalomért és pozícióért eladják magukat, ahogy Colton tette. Fel lehet eszmélni, de súlyos áldozatok árán Colton esetében ez Elyna halála.

Az Utazó és Galactus ugyan ellentétes oldalon állnak, de igazából nem tudom jó – rossznak besorolni őket. Ok, az Utazó a hős és a megmentő, mondhatnám, a Jó és Galactus pusztítani jön, de nem tesz különösebben semmit. Hagyja, hogy az emberek maguk okozzák a vesztüket. Ő csak egy katalizátor itt, nem a nagybetűs Gonosz. A mindent kiváltó emberi tulajdonságok maradnak nélküle is.

Vagyis, nekem itt nagyon nem a tényleges cselekmény volt az érdekes. Ahogy Utazó és Galactus harcolnak. Persze, eladja, izgalmas, de a lényeg végig a történet mögött van.

Elsőre a rajzaiért nem voltam oda, nem egy kifejezetten szép darab. De az érzelmeket megfogja, kinagyítja és azért egy-egy megoldását tudtam szeretni. Az Utazó színezése kifejezetten tetszett. Egynek elment.

Lee: Az Ezüst Utazó: Példabeszéd – Mint képregény: 70% a rövidségét mellékletek dobják fel, a történet túlmutat magán.

Szubjektíven: 55% a rajzaival meg kellett barátkoznom, és sajnálom az Utazót is.