Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Móra: Ének a búzamezőkről

2021. november 01. - BBerni86

Vidéki, háború utáni, kapcsolatos, családi.

A férfiak háborúba mentek, otthon az asszonyok és a gyerekek, az öregek maradtak. Etel Rókus mellett nőtt fel, természetesnek is vette mindenki, hogy felnőve pár lett belőlük. Már kislányuk is született, de a férfinak is be kellett vonulnia. Etel nem lett kikapós asszony, mióta a férje elment, férfi nem léphetett a házába sem. A falubeli enek_a_buzamezokrol.jpgPiros más utat választott: a hozzá került orosz hadifogollyal adta össze magát. A háború végén, amikor a férje már indult haza, bajban is volt, mert az orosztól várt gyermeket. Egy megindított szülés, a babák és az asszony halála özveggyé tette Ferencet, aki egyedül maradt így a kisfiával. A földjei szomszédosak Etel földjeivel, és mivel Rókusról semmi hír, a férfi apja veti fel, hogy a menye ne maradjon özvegy, Ferenc jó parti lenne. Nem tudhatják, hogy milyen titkot nem osztott meg Ferenc a háborúról. Nem tudhatják, hogy majd egy levél milyen mértékben teszi őket tönkre.

Móra is egyike azon íróinknak, akiket besoroltunk ifjúságinak, pedig annyival többet írtak meg és szélesebb a hagyatékuk! Az Ének a búzamezőkről is ennek a példája.

Ami elsőre feltűnt, a regényben megjelenő nyelvi teljesítmény. A búzamezők, a vidék és a falu a történet helyszíne, és ezt Móra nyelvében is megragadta. Nem a köznyelven, népi ízekkel és tájnyelvvel beszélteti a szereplőit. Ezt intellektuálisan akkor is tudom értékelni és érezni a nehézségét, ha sokkal szívesebben olvasok is köznyelvi szöveget.

Másodszor, nagyon erős atmoszférát teremt a szerző. Ott van a lapokon, hogy milyen volt a hátországban, egy érzelmi kuszaság, amit a háború hagyott maga után. A táj állandó és nyugodt, de az emberi sorsok kártyavárként dőlnek össze. Egyszerre tragikus, és mégis nyugodt, dallamos, a háttérnek köszönhetően.

Móra jellemeket és emberi érzéseket tár elénk. Legyen a szereplője férfi vagy nő, itt lesznek az érzelmi hullámzásai. Az idős gazda személyében ott lesz az intézkedő, gazdálkodó paraszt, a végtelen pragmatizmussal. A szenvedő női lélek, a rezignáltabb, de mély érzésű férfi. A gyermeki ártatlanság. Együtt lehet érezni, sajnálni, vagy éppen szorítani értük.

Ami viszont nem tetszett: a sok-sok tragédia halmozása. Igen, pokoli helyzetbe kerülnek sokan, de eltúlzottnak érzem a reakciókat. Pl. nem fér a fejembe, hogy a férfi, aki szinte rebbenés nélkül veszi tudomásul, hogy a felesége meghalt, miközben a háború alatti szeretőjének próbált gyereket szülni, öngyilkos lesz magára hagyva két kisgyereket is, amikor a második neje végez magával. Ebben a történetben nagyon sok a halál, és a legtöbben egészen mást érdemelnének. Egy ponton már borzadtam olvasni, hogy kivel mi történik és mi lesz a végük. Van egyáltalán olyan, akinek összejön a happy end?

Talán nem is fontos, nem véletlenül általánosít Móra már az elején azzal, hogy a szereplők neveit többes számba teszi és jellegzetes vidéki alakokká nevezi ki őket. Bár itt egy konkrét Etel és Ferenc története van, de ez egyben etelek és ferencek története is.

Van cselekmény is, ha nem is változatos, de lekötő cselekménnyel. Nem marad meg nyugvóponton sosem: ha az ember kicsit szusszanna, a szereplők megvannak, biztosan jön egy tragikus fordulat vagy egy drámai vallomás. Így dinamikusnak érzem annak ellenére, hogy nagyon röviden össze lehetne foglalni a teljes történetet.

Érdekes azért is, mert ez nem egy kitalált történet. Ennek a gyökerei megtörtént esetek, énekek a falukról a háború utáni időkből. Már csak ezért is szeretem a címét. Benne érzem a balladákat, a megénekelt fájdalmakat, ami ez a sztori is.

 

Móra: Ének a búzamezőkről – Mint szépirodalmi: 85% teljesítmény a szövegezése, az általánosítása. Balladát idéz meg.

Szubjektíven: 60% értékelem, de nem szeretem a nyelvezetét. A történet nagyon tragikus.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5816729078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása