Démonos, megváltásért küzdő, szerelmes.

Kayden sorsa már a születésekor eldőlt. Az apja a pokol egyik démona, méghozzá a bujaság ura. A fiának így már szinte kiskamaszként oktatni kezdték, hogy csábítson erre a bűnre embereket, és saját magát bevetve hogyan gyűjtse a pokolnak a lelkeket. Más esélye nincs: démon fiaként a mennyre esélytelen, a lelke mindenképpen a pokolra jut. Ha az apjának ellent mondana, előbb is, mint utóbb. Egy egyre híresebb banda dobosaként, ráadásul egy szívtipró küllemével rendelkezik, nem okoz neki gondot a folyamatos szex és csábítás. Egészen addig, míg az életébe nem sétál Anna. A lány annak ellenére nagyon ártatlan, hogy maga is egy démon gyermeke, a függőségé. Anna nem tudta eddig, ki ő és a démonok belé vájnák a karmaikat. A fiúban olyan érzelmek ébrednek, melyre nem tartotta magát képesnek. Jó akar lenni hozzá, szeretni akarja – ehhez azonban sokat kell változnia. Nem csak a lány céljait kell segítenie és lázadnia a származása ellen is, de le kell győznie a saját bűnös késztetéseit is.

Az alaptrilógiát jó régen olvastam, és mivel nem igazán szerettem, ezt a kiegészítő kötetet jó ideig halogattam. Annak ellenére, hogy nem pontoztam éppen magasra, le kell szögeznem, hogy sokkal jobban tetszett, mint maga a trilógia.

Egy ismerős csavarral (egy időben kifejezetten divat volt így a nézőpontváltás) Higgins ugyanazt a történetet meséli el most angyalokról, démonokról és a félig ember gyerekeikről. Csak éppen nem a lány, hanem a fiú szemszögéből.

Miért jó ez?

1: Kayden sokkal színesebb figura, mint Anna. A lány túl jó, hogy igazi legyen és ő a YA regények tipikus világmentő hősnője. Kayden viszont mélyről jön, belenevelték a csábításba és a démoni szolgálatba. Igen, Anna és a szerelem miatt változik meg, de ezt Higgins szépen meg is mutatja. Nem megy egyszerre, több idő kell hozzá – ugyan most is hihetetlennek tartom, mennyire megfordul a karaktere, de itt belülről megfogva jobban elhinni, mint simán Anna szemszögéből.

Kayden vívódásai megjelennek, nem csak tényként kapjuk meg, hogy a rosszfiúból Anna hűséges társa és szerelmese lett. Az is, ahogy saját magával, az is, ahogy az apjával szembefordul és valóban megjavul.

2: a három kötet cselekményét itt egy regénybe szőtte bele a szerző. Így sokkal mozgalmasabb és nincs olyan érzetem, hogy túl van írva. Történnek is dolgok, haladnak az események, nem csak a szerelem és a sanyarú sorsuk miatt búsonganak. Itt a kevesebb több!

Ez persze nem ment meg attól, amit eleve nem szerettem. Hogy Anna mennyire tipikus világmentő hősnő, hogy az Alkonyat mintájára házasodunk, aztán esnek ágyba és mennyire uralkodik a sztoriban a szerelmi tematika. Ahhoz képest, hogy minden óriás (a démonok és emberek félvér gyerekeit nevezik így a kötetben) és démon sorsa a tét, esélyt kapnak a megváltásra és az örök pokolra is, mégis csak az tűnik a fő konfliktusnak, hogy Anna viszont szereti-e hősünk, beteljesedhet-e a szerelmük.
Különben is, gyakran éreztem túl szimplának magát a cselekményt. A nagy végjáték sem olyan lenyűgöző, egy rendes nagy összecsapás sincsen benne. Bántóan egyszerű a megoldás és a végső küzdelem, igazán áldozatot sem követel, csak időzíteni kell.

Vagyis, a történetet és Annát továbbra sem szeretem, de ezt Kayden pimaszabb stílusa, a sűrített cselekmény jobban eladja.

Higgins: Angyali kísértés – Mint YA fantasy: 50% több a cselekménye, nagyon érzelmes, de stílusos és töményebb is.

Szubjektíven: 45% jót tett neki a sűrítés és a nézőpontváltás. Most is tipikus, de olvashatóbb.