Múlttal szembenéző, bosszút álló, nyomozós, családi titkos.

Barna messze eljutott a vidéki, lepusztult gyermekkorából. Rosszul éltek, minden tekintetben. Az apja erőszakos volt, az anyjának is megvoltak a maga ügyei. Amikor a gyámügy kiskamaszként elvette a szüleitől, tulajdonképpen jót tett vele. Túlélte a nevelőintézetet, egy kedves és jobb családból származó lánynak hála le tudta tenni a drogot is, megnősült és sofőrként el is tudott helyezkedni. Tamara most babát vár, ez nem várt félelmeket szül Barna lelkében. Lehet ő jó szülő olyan példákkal, ami neki jutott? A dühkitöréseivel, amelyeket most sem tud még teljesen kordában tartani? Ebben az állapotában keresik egy vidéki rendőrőrsről: az anyját meggyilkolták. Barna leutazik, hogy mindent végleg maga mögött hagyhasson, de a szülői házban olyan titokra bukkan, amely nem engedi elmenni, nyomoznia kell, miközben egyre szaporodnak a holttestek a környéken.

Tudom, nem szép dolog egy könyvet a végéről megítélni, de most sokkban vagyok. Az utolsó pár oldalra az agyam ledobta a láncot, és nem nagyon akarom feldolgozni, amit ott olvastam. Egyszerűen… brutális és beteg.

Olvastam, hogy a szerzőt és a története hangulatiságát a skandináv krimikhez mérik, nem véletlen, hogy az Animus jelentette meg ezt és a második regényét is. Mégis, még a skandináv krimik egy-egy gyomrosához képest is kegyetlen, amit itt kaptam a nyakamba.

A cím különben szuper. Kicsit sejtelmes, de benne van a lényeg. Itt aztán tele van minden sebekkel. A főszereplőnk, Barna kiszabadult a gyerekkora poklából, állása és családja van, de a sebek ott vannak, és máig gyötrődik. A visszatérés újra felszab mindent, és mértani pontossággal le van itt képezve, hogy miket cipel és hogyan. Az a sok fájdalom és kín, elfojtás… Miközben tudtam sajnálni Barnát, nagyon magyarázza a személyiségét, amin keresztül kellett mennie. Ez még akkor is tetszett, ha különben borzadtam attól, ami kiderült, és amit olvastam.

Talán inkább thrillernek éreztem, mint kriminek. Ugyan megy a nyomozás is, de inkább az a lényeg, ahogy Barna átmegy a dolgokon. Rájön dolgokra, próbál rendbe tenni másokat, és közben a gyilkos halad előre a tervében. Van rendőrség is, de csak mellékvonalon.

Megvan a kötetnek az a baljós és sivár hangulata, amit a borító is ígér. Olyan az atmoszférája, olyan sebző és nyers, hogy nagyon nem könnyű olvasni. A trágárság nagy ellensége vagyok, itt is eldurvul közben a nyelvezet, de itt abszolút indokolt és el tudtam fogadni. Amik itt történnek, az lett volna a fura, ha nem szalad ki egy-egy cifrább kifejezés a szereplők száján. Jól meg lett ez írva, ha még emésztem is a tartalmát.

A vége… attól nem fogok tudni szabadulni. Sokkoló. Talán sok is, ami ott kiderül. Annyi szennyet és borzalmat, meg ami Barnának jut… Nem fogom leírni, még spoilerbe se, de az minden tekintetben sok(k). Hatásos, fájdalmas, de kicsit a semmiből jön, nem volt igazán előzménye. Másrészt, nem akarom elfogadni, hogy van, aki ennyire beteg.

Próbálok elszakadni a végétől, és különben belegondolni, milyen a regény, de ennek annyira erős a vége, hogy nem nagyon akar menni. Tudnék filmes példát mondani, milyen hatása volt – mivel a történetben emlegetik is azt a Fincher remekművet, talán meg is tehetném, de abban is érzek spoiler esélyt. Mert abban is benne lenne annak a sugallata, hogy mi vár ránk és Barnára a történet végére. Képes leszek leírni, de ott Brad Pitt még jobban járt, mint Barna.

Még mindig sokkolva vagyok tőle, nekem abszolút betett ez a könyv.

Szelle: Sebek a falon – Mint krimi: 70% nagyon erős hangulatú, átérezhető Barna helyzete és kínja – a vége hirtelen.

Szubjektíven: ? annyira lesokkolt, hogy nem is igazán tudom. Maradandó élmény, de nem jó.