Kamaszos, szerelmes, előítéleteket leküzdő.

June és Oliver tűz és víz. Mégis, a végzős középiskolai évükben egy autóban kötnek ki. Hogy a lánynak ne kelljen órákig buszon ülni, és mert a szüleik jóban vannak, Oliver viszi magával reggelente iskolába. Bár June meg van győződve róla, hogy a srác egy értelmes mondatot sem tud megfogalmazni, mégis beszélgetni kezdenek és hamarosan már közös játékuk is van. June szerint minden jobb lesz az egyetemen, Oliver védi a középiskolát. Érveket mondanak a maguk igaza mellett, egy független bíró dönt, és aki nyer, megválaszthatja, milyen zenét hallgatnak reggel az autóban. June hamarosan azon kapja magát, hogy a barátja hidegen hagyja, viszont alig várja a reggeleket Oliver mellett. Mintha Oliver sem lenne közömbös irányába. De érdemes belekezdeni bármibe is a középiskolában, amikor teljesen más terveik vannak az egyetemmel kapcsolatban?

Sajnos, ez is csak egy halvány tini románc, ami halványan próbálkozik más témákat is behozni, de tulajdonképpen csak arról szól, hogy a főszereplő páros szerelmes lesz. Nem simán untam, szabályosan belefáradtam ebbe a regénybe.

Rém unalmas a felállás. A srác az iskola álomfiúja: vállalható jegyek, a legjobb sportoló és pokoli jól is néz ki. Ahogy June megismeri, még arra is rá kell jönni, hogy felettébb rendes és lovagias is. Mondjuk, az egy újabb tinis közhely, ahogy ez kiderül. Megint az, hogy fogadtak a srácok, ki mire és meddig jut a barátnőjével. Oliver meg szépen hamisította a tényeket, hogy a barátnője ne tűnjön könnyűvérűnek… Modern lovagiasság, miért is forgatom ezen a szemem?

June meg az átlaglány, aki a LOL könyvekben nagy számban előfordul. Nem a legokosabb, nem a legszebb, de valahogy mindig ő húzza be az álomfiút a történet végére. A szomszéd lány karakter, akivel lehet azonosulni, és aki miatt a tini olvasók áltathatják magukat azzal, hogy bárkinek jöhet a herceg fehér lovon. Engem viszont fárasztanak a lelki nyűgjei. Ráadásul ebben a hősnőben némi sznobizmust is felfedeztem. Elég alaposan lenézi a sportolókat, többek közt Olivert és a baráti körét is. Csak tudnám, mire fel. A jó kislány imázsát tudnám védeni, ha akarnám, de annyira ellenszenveztem vele, hogy nem fogom.

Nem éreztem a szereplők között kémiát, és abszolút hihetőbbnek találnám a könyvet, ha csak barátok lennének a végére és nem pár.

Nem tetszett az sem, ahogy meg van írva. Pedig én szeretem, ha több a párbeszéd és nem a leírások vannak túlsúlyban. Itt viszont túl sok az értelmetlen fecsegés, és a főszereplők legtöbb beszélgetése is csak untatott. Arról már nem is beszélve, hogy csupa olyan zenekaron veszekedtek, akik nem mondtak nekem semmit. Ilyenkor általában jön a YouTube és zenét hallgatok – ez a sztori viszont olyan szinten hidegen hagyott, hogy erre sem vettem a fáradtságot.

Az ilyen történetekbe bele vagyok már fáradva, ez sem tetszett. Még csak írni sem akarok róla többet, nem is fogok.

Klein: Rád hangolva – Mint ifjúsági: 40% egysíkú, nagyon a szerelem a témája és a romantikus kliséket is hozza.

Szubjektíven: 15% nem szerettem a szereplőket, untam a cselekményt és nulla eredetiség.