Sorozatgyilkosos, régi mágiát felelevenítő, múltba merülő.

Jessica Niemi nyomozó a munkájának él, az emberekben nehezen bízik meg és óvatos a kapcsolataival. A legújabb eset több, mint borzongató. Egy thriller szerző házához kell kiszállni, ahol a férfi feleségét találják meg holtan. Az eset pont olyan, ahogy a boszorkányos sorozata nyitányában a férj megírta. Amikor felhívják a hírrel, megmutatják a képeket, jön az újabb sok. A nyitányban kettős gyilkosság volt, kell lennie egy női áldozatnak még a parton. Valóban, a jég alatt egy újabb nőt találnak. Az lehet az elkövető, aki a felolvasáson fura kérdésekkel zaklatta az írót? A sorozat három résznél tart, bőven van benne gyilkosság, amit egy megszállott lemásolhat. Ahogy Jessica egyre jobban belemerül az ügybe, a saját démonai ki akarnak törni. Mert két titok is lappang a múltjában: az anyja utolsó tette, ami átírta a családjuk történetét és a saját fiatalkori drámába fulladt története, melyet nagyon igyekezne elfelejteni, de nem lehet.

Ilyen csalódás se sűrűn ér egy krimi esetében. Általában az első 3 fejezet jól megmutatja, mire számítsak az írótól. Jól ír, pörgeti az eseményeket, mennyire közérthető, hasonlók. Itt viszont nagyon más a befejezés, mint ahogy nekiindultunk a történetnek.

A kezdet ugyanis pazar: ahogy le van másolva a regényben megjelent gyilkosság, ahogy egyre több kegyetlen részletet fedeznek fel, miközben az idő is fontos tényező. Ahogy skandináv krimisen terhelt a nyomozó, ráadásul az is rejtélyesen és fokozatosan felfedve, nem egyből meséli el Seeck, mi bántja a hősnőjét.

Sajnos, nem maradt végig meg a lendület. A nyomozás nagyon lassan halad, és inkább tévedések sorából áll össze, nem pedig felfedezésekből. Olyan kis lépésekkel jutnak egyre közelebb, hogy kínzó kivárni. Ami nagy áttörésnek hangzik, az is valahogy elsikkad a cselekményben. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy nem volt benne izgalom. Nincs feszültség, pedig a holtak száma csak nő, sorra elevenednek meg a regény gyilkossági jelenetei és az író kapcsán is van keverés. Ki az, akinek mondja magát, ki nem? Mert vannak személycserék és átverések is. Nem is értem, hogy tudott egyre inkább hidegen hagyni a nyomozás, amikor olyan rettentő húzások vannak benne, mint a nyomozóknak kiszállított kenyérbe belesütötték az áldozat fogait.

Az elején teljes hitetlenséggel olvastam Jessica fiatal énjének szerelmi kalandját Velencében. Nem értettem, hogy lesz ebből trauma és miért kell ilyen sokszor visszatérni ahhoz a történethez, amikor a nő gyerekkora és a családja halála sokkal érdekesebb. Ám egy ponton a sztori szintet lép, és Colombano megmutatja a foga fehérjét. Egy bántalmazó kapcsolat dinamikája veszi át a szerelmes románc helyét, és ez már lekötött. Borzalmas, ahogy a férfi képes és sokféleképpen megalázni, tönkretenni a nőt. Éppen csak azt nem értettem, mi a kapocs a boszorkányos ügyhöz, de jobb is volt addig, amíg nem tudtam meg.

Mert a végére minden összeáll, és nagyon nem szerettem azt a képet. Túlzsúfolt, és egyes elemei borzolták az idegeim. Hogy egy karizmatikus személy miképpen épített kultuszt és használta ki a pszichés betegeket, az még ok. De hogy Jessica milyen mélyen kapcsolódik, az tiszta röhej. Főleg, hogy az a zárás, ami. Nem is igazán értettem az ottani utolsó jelenetet: a szekta öngyilkos lett körötte, a nőt meg nem bántották, csak végig kellett néznie az egészet? Mi értelme volt ennek az egésznek? Nekem nem elég ok, hogy a 15 perc hírnévre hajtottak.

Részleteiben tetszett, alapos a személyiségrajz is, vannak meglepetések és nagyon hatásos jelenetek is benne. Csak nem áll össze a sztori – vagy inkább azt kellene írnom, ahogy összeáll, amilyen rejtett összefüggéseket fed fel a szerző a végére, az bosszantott.

Már ennek is ki van adva magyarul a folytatása. Nagy valószínűséggel el fogom olvasni, de a lelkesedésem letörte ennek a sztorinak a vége.

Seeck: Boszorkányvadász – Mint skandináv krimi: 55% részleteiben jól kidolgozott, megkapó jelenetekkel és hősnővel.

Szubjektíven: 65% egy-egy jelenet kifejezetten tetszett, de az irritált, ami a végére kiderül.