Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Smythe: Lore Olympus

Olümposzi história 1.

2022. január 31. - BBerni86

Új világba csöppenő, isteni szívügyekbe keveredő, megismerkedő.

Démétér, a természet istennője a földi síkon nevelte a lányát, akit gondosan távol tartott a többi isten szerinte züllött világától. Csak akkor engedi fel az Olümposzra, amikor a lány ígéretet tesz, hogy szent szűznek tanul, Artemisz és Athéné útját folytatva. A lányt új szobatársa és egyben barátnője, Artemisz készíti fel az első isteni lore_olympus.jpgbulijára. Ugyanarra az eseményre érkezik a morcos Hádész is, aki rég keresi az Alvilág királynéját maga mellé. A nimfa, akivel egy ideje együtt volt, nem volt hajlandó eljönni sem vele. Megpillantja Perszephonét, és megtetszik neki a lány. Még egy megjegyzést is tesz a szépségéről, amivel sikerül felkeltenie Aphrodité bosszúvágyát, aki a lányra uszítja a fiát, akit a halandó szerelme életével tart sakkban. A csínytevés meglepően jól sül el, de az Olümposzon semmi sem olyan egyszerű. Hiszen színre lép Apollón is, aki szintén felfigyel a lányra.

A görög-római mitológia mai napig jelen van a művészetekben. Annyi adaptáció születik máig, hogy szerintem jobban képben vagyunk Zeusz és társai cselekedeteivel, mint a magyar mondákkal és mítoszokkal. Nem panasz, magam is nagy Percy Jackson-olvasó vagyok.

Most pedig itt van a Lore Olympus, ami képregényként gondolja újra ezeket a mítoszokat. Ha jól számolom, ebbe a kötetbe 3 mítosz feldolgozása került bele: ahogy Kronosz felfalta a gyermekeit. Ámor és Pszükhé szerelme. Kiemelten pedig Hádész és Perszephoné története – a legjobban átdolgozva a három közül.

Ami elsőre megfogott benne, hogy milyen eredeti a képi megjelenítése. Egy képregénynek szépnek kell lennie, hogy áradozzak róla. Ez a sztori viszont eléri azt, hogy egyszerűek a rajzai, szerintem az esztétikailag szép jelző nem is illik rá, de tele van kreatív ötletekkel és kifejező megjelenítési formákkal, amelyek miatt nagyon rá tudtam kattanni. Egyrészt, a tereket modernizálták. Olyan, mintha korunk luxus helyszínei elevenednének meg az istenek világában. Pl. Hádész luxus sportkocsikkal közlekedik, Apollón aranyszekere is sportkocsi, az Olümposz kb., mint egy menő klub, Hádész villája több mint fényűző és még sorolhatnám. A karakterek is ennek megfelelően hordanak öltönyöket, koktélruhákat. De ennél is jobban sikerült, amit pl. a színekkel sikerült elérni. A három fivér – Zeusz, Hádész és Poszeidón: lila, kék és zöld. Ahogy a színek öröklődnek a gyerekeikben, vagy érzelmi helyzetet fejeznek ki – kifejezetten bírtam, amikor Hádész szeme színt vált – lő piros villámot Hérára, lesz robbanás közeli vörös és a szenvedély rózsásra színezi. Ahogy érzelmeket mutat meg az is, ki hogy áll a másik mellett, milyen a mérete. Ha csak külön képekként nézem, helyenként talán még rondának is látnám, így viszont hosszan elemezgettem és tényleg ötletesnek találtam.

A történet is kapott modern elemeket. Ahogy a páros összetalálkozik, majd Apollón, a gátlástalan szívtipró érkezése is új vonal. Ez utóbbi, ami azért lesokkolt. Igen, a görög mitológiában bőven van erőszak és az istenek nagyon kicsinyesek, gonoszok tudnak lenni, de ez a nemi erőszak szál? Mert a búcsú ellenére ez simán erőszak – egy részeg lánnyal, aki nemet is igyekezett mondani. Attól nem lesz más, hogy a végén a pasi úgy köszön el, hogy a csajom vagy. De Ámor kapcsán is lehetne arról beszélni, hogy a férfiak hogyan teszik tönkre a nőket. #metoo képregénynek is el lehetne adni, de nem akarom.

A két főhőssel könnyen lehet azonosulni. Hádész, aki keresi a boldogságot, mert minden hatalma és gazdagsága nem teszi azzá. Akitől félnek, meg a saját szeretője is beszól neki – halál szagot áraszt -, noha a fivérei közül ő a leginkább normális. Akinek még rémálmai vannak az apjáról. Isten, halhatatlan, de ezek nagyon emberivé teszik. Perszephoné, aki nagyon keresi a helyét és most először dönthet szabadon az életéről. Roppant naiv még – ahogy pedig szoktam írni, ők az áldozatok. A lányból is az lesz, áldozat. Itt éppen Apollóné. Az különben tudott zavarni, ahogy Apollón és Hádész között billeg szerencsétlen. Ha Hádész tetszik neki, minek kavar a másikkal? Mert nem rúgja ki, még kvázi abba is belemegy, hogy Apollón csaja. Azért annak nagyon nem örülnék, ha a folytatásban mélyrehatóan látni kellene egy erőszakon alapuló kapcsolatot, ahol Apollón kihasználja Perszephonét. Igaz, hamar bukik a mutatvány, a lány szent szűznek tanul. Apollón meg szeretőt akar. A kettő üti egymást.

De ezt a témát félretéve szerettem, ahogy a családi viszonyokat bele tudta tenni Smythe. Nagyon hangulatos, ahogy a három istenkirály, a három fivér ugratja egymást és összetartanak. Ahogy megvillan pl. Zeusz akarnoksága, vagy látni, hogy Zeusz és Héra nem véletlenül lettek házasok. Igen, a férfi nagy nőcsábász, de ez szerelmi házasság annak ellenére.

Van humora, és rengeteg a jópofa egysoros beszólás is benne. Néha nem is kellenek szavak, jól el van kapva a helyzet iróniája vagy humora a képeken is. Minden erőszak és komoly téma mellett ez azért könnyed és szórakoztató képregény tudott maradni.

Várom is a folytatását – pedig tudom, mi lesz a vége. Nem hiába, ez az egyik legismertebb görög mítoszon alapul.

 

Smythe: Lore Olympus – Mint képregény: 95% egyedi a képi világa, nagyon kifejező színezéssel – humorral, drámával.

Szubjektíven: 90% rákattantam, ahogy modernizálja a helyszíneket. Szerettem a humorát és Hádészt is. De Apollón…

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5716805676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.02.03. 21:01:59

Érdemes előtte felkészülni a Trencsényi-Waldappfelből?

BBerni86 2022.02.04. 19:31:46

@gigabursch: Szerintem szükségtelen :)
Inkább csak zavar, ha nagyon ismered az eredetit, itt meg változtattak rajta.

gigabursch 2022.02.04. 20:59:56

@BBerni86:
A Herkules rajzfilmnél se zavart.
Sőt, szerintem részben még jobb is volt...
:-)

BBerni86 2022.02.04. 21:51:11

@gigabursch: Most irigykedem. Én sajnos olyan alkat vagyok, hogy idegbajt bírok kapni, amikor valamiben nagyon eltérnek az eredetitől - legyen az film vagy regényes/képregényes adaptáció. Ebben Apollón miatt téptem a hajam, a Hercules mesében meg pl. azon, hogy Zeusz és Héra gyereke volt a fiú, akit Héra még segített is...

gigabursch 2022.02.05. 07:35:44

@BBerni86:
Nekem a Hadtest - Pánik - Félelem vonal, illetve a Megéra mentése és istenné válás megoldása kifejezetten tetszett.
Meg ez azon hálivúdi dizni termékek egyike, aminek a zenéje nem a szokásos nyalás ömlengés.

gigabursch 2022.02.05. 07:36:32

@gigabursch:
Hadtest => Hádész
Android okostelefon intelligens szójavítás

gigabursch 2022.02.05. 07:37:47

@gigabursch:
Nyalás > nyálas
Beszarok ezen az önjavitason....
süti beállítások módosítása