Tengeri utas, madarakat követő, bolygó változásával és saját sorssal szembesülő.

Franny Lynch magányos kutatóként a sarki cséreket figyeli meg Grönlandon. Hármat sikerül befognia és jeladóval ellátnia is. A terve, hogy követi őket hosszú vándorlásuk alatt, amely a Déli-sark felé tart. Ez az utolsó madárpopuláció a világon, és minden jel arra mutat, hogy ez lesz az utolsó vándorlásuk. Túl kevesen maradtak, túl kevés út közben az élelem, túl sok a viszontagság az úton. De az ösztön hajtja őket, menni fognak. Franny hajóskapitányokkal tárgyal, és kénytelen alkut kötni. A madarak meg fogják találni a még meglevő halrajokat, és egy halászhajó a nyomukban gazdag zsákmányt remélhet. Talán az utolsót a világon. Franny odavezeti őket, csak kövessék a madarakat. A madarak indulnak, Franny a halászokkal a nyomukban jár, míg a saját múltja is kísérti napról napra.

Nem tudom eldönteni, jókor vagy rosszkor talált meg ez a regény. A szokottnál is érzékenyebb vagyok arra, ha egy történetben az állatokkal történik valami. Erre a kezembe akad egy könyv, amiben már szinte állat sincs, mert sorra halnak ki. Az emberiségnek hála. Nagyon mélyen megcsapott a regény lefestette magányos, elcsendesülő világ képe, és gyűlölök is belegondolni, hogy már ide tartunk.

McConaghy cli-fi története a nem túl távoli jövőben játszódik, szinte azt mondanám, hogy holnapután. Fogja a ma már zajló folyamatokat, és elvisz az utolsó előtti pillanatra. Ahol a legtöbb faj már feladta, nagyon kevés állat él már csak szabadon. Az élőhelyek pusztulása, a kizsákmányoló vadászat, a globális felmelegedés – az ember elintézte pár év alatt, amit az evolúció évezredek alatt hozott össze.

A konkrét történet egy utolsó madárvándorlás követése, de nem ez az, ami megérintett benne. Pedig vannak nagy jelenetek, csendesek és mégis halálosak: amikor a halászok ténylegesen szembesülnek vele, hogy ezek az utolsó csérek. Most elrepülnek, és nincs tovább. De, ami szíven szúr a könyvbe, ahogy a visszaemlékezésekkel leképez kb. 15 évet és a közben végbement hatalmas változást. Ahogy kihal a bolygó állatvilága, ahogy magán szervezetek próbálkoznak, a kormányok szokás szerint későn kapcsolnak. A folyamat, ahogy az emberek közönye csendes tömegmészárlást okoz.

Közben ez egy lélektani regény is, mert az út nem csak cli-fi vonatkozásban utazás. Franny belső útja is, aki a gyászával küszködik. A végére pontosan kiderül, hogy igazából miért vállalkozott erre az útra. Ki volt ő, mi mindent vesztett el és miképpen vezekel. McConaghy eljátszik azzal, hogy nagyon apró adagokban fedi fel a nő történetét, inkább a lélektani részre összpontosít, amit egyre mélyít az újabb ás újabb részekkel.

A lélektani részekkel ki is voltam békülve, a nő személyes fájdalma gyönyörűen összecseng azzal, ahogy az emberiség az állatok elvesztése miatt kellene, hogy ordítson a kíntól. Ami viszont nagyon nem tetszett, ahogy Franny kapcsolata a legénység tagjaival bonyolódik. Szerelemnek túlzás lenne nevezni, de van itt vágy, mély barátság és sokféle vonzalom. Máshogy is éli meg őket, de a legtöbbet feleslegesnek tartottam és zavart a történetbe kerülése. Igaz, Franny szerelmi életét egyik színen sem éreztem érdekesnek vagy hitelesnek. Még Niall iránt sem hiszem, hogy nagy szerelem fűtötte volna. Annyira belengi a nő egészét a tragikum, hogy szinte bevonzza, hogy valami elromoljon. Közben meg olyan betoldásokat kaptunk, hogy nem hittem a szememnek. Csak úgy, megjegyzésbe beszúrva egy elég durva szexuális visszaélés egy kiskorú ellen?

Nem az állatoknak kellene kihalni – az emberek érdemelnék azt a sorsot.

Korrekten meg is lett írva. Nem éri el azt a szépséget vagy lírát, mint amit Az éjféli égbolt, de ebben is megvan az igényesség. De az is simán lehet, hogy annyira átéreztem az állatok sorsát, hogy többet belelátok. A helyzet fájdalma biztosan benne van.

A konklúzió? Nem jó ma állatnak lenni. Később még annyira sem lesz jó. Aki kicsit is érzékeny a témára, ha elképzeli, ami a regény világában már valóság: tiszta horror.

McConaghy: Az utolsó vándorlás – Mint cli-fi: 65% kis cselekmény mögött egy nagy dráma átélhető átadása, személyes gyásszal fűszerezve – női regény is.

Szubjektíven: 55% az állatok története mélyen megrázott, Franny már kevésbé kötött le. Némely szálat kifejezetten zavarónka is találtam.