Erőszakba felnövő, bandázó, iskolát túlélni próbáló.

Saya fogságba esett és talán az iskolánál is veszélyesebb helyen találja magát: otthon. Ahol még mindig elevenen él a történet a jakuza egyik fejének két gyermekéről. A fiúról, aki pénzt akart szerezni, akár mocskosabb eszközökkel is. A húgáról, aki iskolásként is rafináltabb és sikeresebb volt a fivérénél. Gyilkosságról, az apa halálról és a lány meneküléséről. Saya a bátyja átka lett, és amíg él, a fivérét nem fogadja el vezetőnek a jakuza. Saya megölése azonban nem elég a bátyjának, a hírnevét kell tönkretenni. Az iskolai besúgója meg is adja erre a lehetőséget: Saya az éves vizsgát Marcus megölésével teljesítette, de a lány naplójából egy más történet bontakozik ki. Így a kém kap egy feladatot: Marcus és Maria rejtekhelye is a naplóban van, a többiekkel csalják vissza és leplezzék le, mit nem tett meg Saya.

Rendszeresen billeg a libikóka, éppen mennyire tetszik nekem ez a sorozat. Most éppen lefelé – ez a rész nem igazán tetszett.

A legnagyobb oka az, hogy nem éreztem, hogy menne előre a cselekmény. Ok, ez így nem teljesen igaz, de ez inkább egy alapozó kötet. Megkapjuk Saya múltját, ami magyarázza, miért viselkedik, ahogy és több korábbi utalást helyére tesz a bátyjával kapcsolatban. Az iskola szinte nulla a haladás, és a tengerpartra induló elsősök bulizása se tud lekötni. Talán azért sem, mert emlékeztet arra, amikor Marcus és a csapat mentek még korábban, és ez ahhoz képest… nem alakult túl eseménydúsan, eddig.

Ha belegondolok, igazából elő lett csak készítve egy nagy összecsapás a következő részre és lett egy csavar azzal, hogy ki és miért az áruló. Mondjuk, az elsősök nem nőttek a szívemhez, így nagyon ez nem hatott meg. Eddig se volt szimpatikus az a srác, most sem lett az.

A kettes számú problémám, hogy képtelen vagyok összebékülni a képregény rajzaival. Néha jobban rááll az agyam, de most nem ilyen korszakom volt. Ok, nyers a téma, sok az erőszak, el tudom fogadni, hogy nem úgy néz ki, mint egy Disney mese. Csak éppen azt nem bánnám, ha legalább a szereplőket meg tudnám különböztetni. Most pl. felmerült bennem, ha csak felületesen pillantok rá, Marcus és Quan túlzottan egyformák. Pedig vannak benne jó ötletek, ahogy képeket mosnak össze. Mások meg zavarnak: az a visszatérő elem, ami pl. a naplók megoldásánál van. Oldalt van a narráció, a képeken látjuk az eseményt, akár párbeszédekkel is. Ezt nem sikerült megszoknom most sem.

Harmadrészt, a társadalomkritika. Elsőre jobban ül. Most úgy éreztem, hogy ugyanezek a szólamok szinte ugyanígy már voltak a sorozatban korábban. Ahogy többek is felhozzák a rasszizmust kérdését, és megint ugyanazokat az érveket mondják el. Ami elsőre megfogott, most csak azt váltotta ki belőlem, hogy ezt már megtárgyalták egyszer.

A párbeszédek különben nem rosszak. Néha olyan mondatokat kapnak, hogy csak szörnyülködtem. Itt simán tesznek olyan kijelentéseket, hogy ’sokat öltem. Állatot neveltek belőlem’. Van pár erősebb kapocs, vannak páran, akik mélyebben el tudnak beszélgetni, és mellette fiatalok is, akik bulizni akarnak. Annak van egy sajátos hangulata, amikor egyik percben zenéről, a másikban halálról és gyilkosságokról értekeznek.

Annak ellenére, hogy ez a rész kevésbé fogott meg, nyilván nem most hagyom abba a sorozatot. Azért remélem, innen indul a pörgés. A vége azt sugallja.

Remender: Ez nem a vég – Mint képregény: 70% van benne tartam, egyedi a rajzolása is, de egyes témákat már sokadszor és hasonlóan mond el.

Szubjektíven: 55% keveset haladt előre a sztori, és most nagyon bántotta a szemem a grafika is. Volt, akiket alig tudok megkülönböztetni.