Fülszöveg: 

A Királyiban már közelednek a másodéves vizsgák – miközben az elsőéves vizsgák emlékei is egyre mélyebb sebeket tépnek fel. Marcusnak és barátainak (valamint ellenségeinek) a világa alapjaiban rendül meg: barátságok és szerelmek torkollnak pusztító konfliktusokba, véd- és dacszövetségek fulladnak belharcokba, és van, aki számára most érkezett el a végső bosszú ideje. A perverz hatalmi játszmák következményeként a diákok egy bizarr halálszekta célkeresztjébe kerülnek. Kérlelhetetlen világ ez, ahol túlélni művészet, embernek maradni pedig… lehetetlen?

Szerintem: 

Lassan már ott tartok, hogy megutálok

mindenkit ebben a sorozatban. Most szinte végig fogtam a fejem az események alakulása miatt, és már azt várom, hogy a végére mindenki haljon meg. Lassan már senkit nem is sajnálnék…

Mindig is érzékeny voltam arra, amikor Marcus nagyon maga alatt volt. Hát, most depresszióval küzd, de persze megjátssza magát, minden szerettét elmarja maga mellől, aztán meg fuldokol abban, hogy milyen lehetetlen helyzetben vannak, megint. Mintha nem maga tehetne a nagyjáról.
Minden téren. Pontosan érzi, hogy a legtöbben csak azért akaszkodnak rá, mert most éppen menőnek számít. Ha megint patkány lenne, a kést döfnék a hátába. Akik kiálltak mellette, segítették, őket meg kerüli vagy valamiért lenézi Sayát levegőnek nézi, Mariát meg valósággal Stefano karjaiba löki. Mert mit csinál vele? Lemondja a közös programokat, és folyamatosan szekálja valamiért. Azt meg tudnám érteni, hogy amikor éppen józanodni igyekszik, szeretné, ha Maria nem bulizna meg inna szinte folyamatosan. De mire megy azzal, ha érezteti vele, hogy rossznak tartja? Aztán, ott van a más szemében a szálka, a sajátjában a gerenda. Vagyis, a buli. Amikor össze akar jönni Jaylával, és már előtte is olvashattuk, hogy mennyire egy hullámhosszon van a lánnyal. Nem rajta múlt, hogy nem ő csalta meg Mariát. Aztán, amikor Maria és Stefano kettesébe belesétál, ő van halálra sértődve.
Már rég nincs Marcusban semmi jó. Hiába érzi, hogy a rendszer rossz, nem tesz ellene. Csak sajnálja magát. Emészti magát. Bántja a többieket. Nem mintha a gyilkosok kis csoportjában más annyira szerethető lenne – vicces, éppen Ivan vezekel, próbál jobb ember lenni, aztán megkapja érte a jutalmát. Ahogy ebben a sorozatban szokás. Ments meg mindenkit, utána meg valaki kinyír.

Már annyira fárasztanak a sorozat szerelmi szálai, meg lassan a céltalan mészárlásokat is ide írom. Itt nem fekete humor és vicc az erőszak. Ez már csak öncélú és fárasztó. Most éppen Petra családja jön mészárolni, de lassan már olyan mindegy, ki és miért rendez éppen vérfürdőt. Már ott tartunk, hogy az simán belefér, hogy valaki megölje a barátnőjét, aztán a kigyulladó tetemen olvassza a mályvacukrot. Egyre betegebb az egész.

Nézhetném úgy is, hogy egy generáció elveszettségét és a világon eluralkodó erőszakot ábrázolja, de most ehhez sincs kedvem. Az Akadémia az eleve rosszakat még rosszabbá teszi, a jókat meg áldozattá teszi.

Igen, az továbbra sem tetszik, ahogy ez a képregény rajzolva van. Az erőszakot már profin hozza, de olyan rondák az alakok. Azt valahogy nem érzem viccesnek, hogy Helmut ezzel a gót festéssel jobban nézett ki, mint eddig bármikor, valaha.

Már ott tartok, hogy érjünk hamar a végére, mert a végén még megutálom az egészet.