Utolsó küldetésre induló, hazatérő, példát mutató.

Az Ezüst Utazó már érzi, mi történik vele. Az a pont közeleg, ahol már nincs mit tenni, csak elköszönni. Ám előtte még egy bizonyosságot akar, és földi barátait keresi fel. A Fantasztikus Négyes, doktor Reed lesz felkérve, hogy kimondja az ítéletet. A férfi szíve majd bele is szakad, amikor ő sem tud mást mondani, mint amit az Utazó már érez. A védőburok felbomlik, és a teste belehal az erőbe, a sugárzásba, aminek sok év alatt ki volt téve. Jó esetben pár hete van már csak hátra. Az Utazó így útra kel, és még egyszer megnézni a számára kedves helyeket, lesz még egy kalandja Pókember oldalán, megállít egy háborút és végül odamegy, ahol minden elindult. Hazatér.

Azt se gondoltam volna, hogy pont egy Ezüst Utazó történet lesz, ami ennyire meg tud majd rázni. Nagyon össze van ez a történet rakva, minden téren.

Ha a cselekményt nézem: ahogy a cím is mutatja, ez egy Rekviem. A részei megegyeznek egy gyászmise felvonásaival, és már az elejétől tudjuk, mi lesz a vége. Mégis, az odáig eljutás csodás, kalandos és az élet ünneplése a halál előtt. Az Utazó gyönyörűen megfogalmazza, hogy minden csak viszonyítás kérdése. Hosszú élete alatt olyan csodákat látott, amelyeket más el sem tudott volna képzelni. A hátralévő ideje is, talán kevésnek tűnik, de ha szemléletet vált, és pl. a rovarok szemszögéből nézi, akkor ez két nemzedék életideje. Milyen szép gondolat…

Különben is igaz, hogy tele van a kötet szép gondolatokkal. Van benne líra, tanulság és gyönyörűen meg van komponálva. A béke üzenete és egy egészen másfajta nagyságé. Annak a lénynek a búcsúdala, aki arra tette fel a létezését, hogy békét hozzon.

Mellette ott vannak a kalandok is. Harcol Pókember oldalán, két idegen faj háborújába is beavatkozik és ott lesz az űrcsatákban is. De az Utazó esetében nem az érdekes és nem az izgalmas, hogy mekkora ereje van és milyen nagy harcos. Minden más, amit el akar élni, amit át akar adni.

Szerettem benne, ahogy megidézi a Marvel ismert alakjait és szépen beilleszkednek a történetbe. A Fantasztikus Négyes, Pókember és MJ, a tudós koponyák, akik életben szeretnék tartani és a végső búcsút kimondó Strange doktor. Kisebb részeket kapnak, talán Pókember, aki kicsit többet szerepelhet, de ez alatt is nagyon szépen meg tudják mutatni, milyen hősök és egyik miben különbözik a másiktól.

Annak ellenére is van benne humor, hogy végtelenül szomorú ez a történet. De így teljes: az is az élet része. A finálé is szívbe markoló: nem csak az örökség, de Galactus jelenete is. Marvel szupergonosz, de itt emberi és egy olyan oldalát mutatja meg, amit a világfaló nem szokott reklámozni. Tud ő gyászolni és szenvedni is.

Végül, ki kell emelni mennyire gyönyörűen van ez a kötet megfestve. Nem is csak a megrajzolva szót használom, ez annál több. Az emberi alakok, a Marvel szuperhősök, az Utazó és a világok is. Ha nem olvasnám a szöveget és nem ismerném a történetet, csak a képeket nézném, akkor is magával ragadna. A színezés, az alakok, a világűr is szépséges lett benne. Nem is tudom, mi volt a kedvencem. Nagyon tetszettek az űr végtelenségét mutató képek, az Utazó csillagközi útjai, de a földi nagyvárosok vagy éppen az Utazó szeretett tájai a bolygón. Gyakran még az emberi arcok is.

Az a Shakespeare idézet is a végére… Röviden: ez egy sok értelemben szép képregény.

Straczynski: Az Ezüst Utazó Rekviem - Mint képregény: 100% van tartalma, miközben izgalmas cselekménye is, szépen megrajzolva és sok megragadó sorral benne.

Szubjektíven: 95% egy dolog zavart (hogy élt túl a szerelme is eónokat), különben a történet, a külcsín és a sorai is nagyon tetszettek.