Árvaházas, különleges képességekkel együtt tanulni élő, otthont találó.

Linus Baker gyerekjóléti felügyelő. Egy negyvenes agglegény, aki kifogástalanul és a szabályokat maximálisan betartva végzi a munkáját; egy agresszív cica gazdája; a túlsúlya miatt diétába fogó, titkon magányos férfi. A mindennapjai egyformák, rendszeresek a sérelmek, de ő elfogad mindent. Míg a Rendkívül Magas Felső Vezetés nem hívatja, és egy titkos feladatot nem adnak neki. Ő lesz az, akinek el kell látogatnia Arthur Parnassus árvaházába, ahol kiemelten különleges gyerekek laknak és felül kell vizsgálnia, működőképes-e az intézet. Kevés adatot kap és Linus ki is készül, amikor szembesül azzal, mit várnak tőle: a szigeten, a házban az égszínkék tengernél egy tündér a dada, a gyerekek között meg olyanok vannak, mint a 6 éves Lucy, akinek a teljes neve Lucifer és ő az Antikrisztus. Linus azonban nem futamodik meg, és ő maga lepődik meg legjobban, mi mindent kezd jelenteni neki a ház, a gyerekek és maga Arthur is.

Nem az a történet, ami már a címmel felfedi magát. Szép az égszínkék tenger képe, de mi a történet mögötte? Ehhez el kell olvasni a regényt.

Klune egy alternatív világot mutat be nekünk, ahol normális, hogy egyes gyerekek mások, mint a többiek. Természetfeletti képességeik vannak. Érdekes is, hogy ennek ellenére mennyire nem más mégsem a világ. Minden nagyon bürokratikus és ki vannak alakítva a szabályok, amelyeket lehetetlennek tűnik átlépni.

Nem világépítő a regény, egyetlen területe van, ami alaposan meg van írva. Hogy miközben egyenjogúságot hirdetnek, és nem érhetné hátrányos megkülönböztetés a másokat, mégis ez történik velük. Egyrészt, az előítéletek. Tőlük tartanak, és bár árvaházaknak nevezik az intézményeket, ahol felnevelik az árvákat, mindenki tudja, hogy nekik esélyük sincs nevelőszülőt találni. Másrészt, a későbbi rendszerben sincs helyük. Nem kerülhetnek be olyan vezető szervezetekbe, ahol a szabályokat hozzák. Ha nevesebb szakmájuk van, mint ügyvéd vagy orvos, akkor is csak a különleges képességekkel rendelkezők közössége fog hozzájuk járni, lehetnek bármilyen elhivatottak vagy jók.

Ezt Klune a főhőse személyén keresztül is megmutatja. Linus nyitott, egyformán kezeli a gyerekeket, és észre sem veszi, hogy mennyire a rendszer embere és mennyire magáévá tette az ő világképük. Arthur lesz, aki úgy kérdez, hogy Linus maga ismerje fel az előítéleteit. Az, hogy megismeri a szokottnál is extrémebb gyerekeket, velük él és megszereti őket, felnyitja a szemét. Változik, ő maga, majd hozzákezd, hogy a rendszer is jobb legyen.

Így ez egy belső történet is: Linus eszmélése, és nem csak az előítéletek kapcsán, de saját magával is. A különlegesség kérdése kapcsán. Ő magát teljesen átlagosnak, vagy még annyinak sem tartotta. Itt, a különlegesek között tanulja meg, hogy mindenki különleges. Mert nem az számít, mi, hanem hogy ki vagy.

Ez csupa jó üzenet és a fantasy réteget leszedve a mai életben is fontos lenne. Önmagunk elfogadása, meglátni miben vagyunk jók és megtalálni a helyünk, nem feladni. Meglátni másokat is, elfogadni, és kiszabadulni az előítéletek fogságából.

A történet nem is cselekményközpontú, bár a ház életét megismerjük és vannak kis kalandjaik. De fontosabbak az egyének, az ő harcaik és a változás, amit megélnek. Fantasy keret nélkül is vannak itt olyan problémák, amikkel könnyű együtt érezni: ha az apa rossz, a gyermeke örökli a bűneit? A bántalmazott gyerek nem bízik már másban – meg lehet őt újra nyitni és képes lesz megint bízni, szeretni? Igen, fantasy kerettel van, mert nem minden apa maga a Sátán, de a probléma attól még igazi.

Sokat ad a történetnek a humora. Kicsit fekete és a gyerekek különleges helyzete egyéni színt ad neki, de nekem ez kifejezetten tetszett. Egy egész vonal rá van arra húzva, hogy Lucy az Antikrisztus, és a humor az egyik formája annak, ahogy ezt ő maga is feldolgozza. Az meg vicces, ahogy Linus eleinte sokkot kap a gyerek ártatlan, de őt nem ismerőknek ijesztő kijelentésein.

Ki van találva a környezet, érdekes ennek a világnak az alapötlete, és szerethetőek a benne mozgó szereplők. De, és ami nagyon meg tudott fogni, hogy az egész történet sokkal több, mint egy fantasy különleges képességű és származású szereplőkkel. Egyetemes üzenete van.

Klune: Ház az égszínkék tengernél – Mint fantasy: 80% üzenete van, és ezt a világával, a szereplőkkel is aláhúzza, de cseppet sem szájbarágósan, intelligensen és humorosan.

Szubjektíven: 75% szerettem a humorát, főleg Lucy kapcsán és nagyon pozitív az üzenete is.