Családos, találmányos, csalót kicselező, kamaszos.

Gergőt mindenki zseninek tartja. A komoly nagytestvér, aki feltalál. Egy fordító gépen dolgozik minden szabad idejében. Az öccse, Tom szkeptikus. Ő többre becsüli a kalandokat, a lányokat és egy kis csibészséget. Ám mikor a találmány működni kezd, ő is kész elismerni, hogy Geri a család esze. Kilátásban van, hogy ebből meg is gazdagodhat a család. Titokban is kellene tartani a gépet, de Tom imponálni akar Eszternek, kifecsegi, és mire észbe kapnak, már az egyik tanáruk Amerikában élő üzletember bátyja akarja eladni a gépet és segíteni. A család ájuldozik, Geri gyanút fog és indulhat a játszma. Majd eljön annak is az ideje, hogy Tom bizonyítsa saját rátermettségét is. Amikor Ottó visszatér, az egyik osztálytársukat bántják és még a maffia is képbe kerül, Geri egy másik találmánya és Tom esze menti a helyzetet és a bajban levő gyereket.

Amiben biztos vagyok, hogy ennek a sorozatnak jót tett, hogy új borítót és modernebb külsőt kapott. Azon akadt meg a szemem és keltette fel az érdeklődésem – a korábbi kiadást nem olvastam volna el.

Hamisítatlan gyerekkönyv-sorozat, amiben kiskamaszok kalandjait lehet nyomon követni. A két résznek nagyon egyező a sémája is: van az ármánykodó Ottó, van egy találmány, meg van Tom és a banda, akik rendbe teszik azt is, amit a felnőttek nem tudnak. Mivel rövid regény mindkettő, éppen annyi esemény van benne, hogy pörgős, rövid fejezetek kövessék egymást és ne unatkozhassunk. Még ha vannak is olyan visszatérő elemek, amelyekben érzem, hogy valamennyire poénnak is vannak szánva, de nem szerettem őket. Ahogy Tom Eszter pólóját bámulja, és Nógrádi körbeírja, hogy azért tesz így, mert már nőni kezdtek a lány mellei. Vagy a palacsintaevés, amit Tom úgy kivitelez, mintha korlátlan űrtartalma lenne a gyomrának.

Az első részben alapozza a szereplőket, és éppen annyira árnyalja a fontos alakjait, hogy ne legyenek teljesen egysíkúak. Ugyan mindenki egyértelműen pozitív vagy negatív hős, de vannak árnyalatok. Kefe tanár úr egyszerre kedves és segítőkész ember, de mellette annyira naiv is, hogy az már tragédia. Tom jót akar és nem egy rossz gyerek, de egyben egy csínytevő is, akinek nem okoz gondot elferdíteni a tényeket.

Talán azt is érzem az első rész velejének, hogy kell az élethez élelmesség is. Bár Ottó a rosszfiú, mindent megúszik és azért az nem semmi, ahogy éveken át eltartatja magát és amilyen hazugságokat el tud hitetni. Geri és a család pedig elbukna, ha nem lenne ott Tom, aki átlát a simlisségén és ő maga is vissza tud vágni. Az olyan naiv lelkek, mint Kefe, annyira szerencsétlenek, hogy az nem vonzó létforma senkinek. Mi értelme annyira jónak és makulátlannak lenni, ha még csak nem is boldog és mindig pórul járnak?

A második részben azért komolyabb a téma és nem csak felszínes a történet. Érkezik Digó, a suli egyik rosszfiúja, aki arról ismert, hogy kötekedik, nagyszájú és sokat verekedik. Aztán elkezdünk a felszín mögé látni, és Nógrádi érzéssel bemutatja, mit tesz egy gyerekkel egy erőszakos szülő. Mit meg nem tesznek, hogy rejtsék a családon belüli erőszakot és hogy válik az erőszak egy megszakíthatatlanná körré, mert a nyomorult már annyira fél, hogy azzal is agresszív és bántó, aki csak segíteni akar neki.

Geri részében is van könnyedség és az a gyerekkönyves egyszerűség, de ebben több tartalmat is éreztem. Érzékenyít, és nem csak egy mese a szuper találmányról meg az ármányos csalóról.

A szerző humora és a gyerekeknek szánt komikus jelenetek, beszólások mindkettőben benne vannak. Fentebb már említettem, hogy érzékeltem ezeket, de annyira a kisebb korosztálynak vannak szánva, hogy igazán nem tudtam rajta szórakozni.

Egy része még különben van, abban nagyi zsenialitása derül ki – egyelőre nem terveztem be, de ki tudja. Ha valami nagyon könnyed, gyerekesre vágyom, még elolvashatom.

Nógrádi: Tom és Geri 1-2. – Mint gyerekkönyv: 65% kalandos, van humora és tanulság is akad. A séma viszont egyezik.

Szubjektíven: 55% már kissé kinőttem belőle, a humora nekem gyerekes, de azért lekötött.