Varázslós, harcos, mágikus lényekkel alkudó.

Harry Dresden éppen a napi megélhetést próbálja biztosítani, amikor a tündérek királynője, maga Mab látogatja meg. Harry még tartozik neki, és Mab most be is akarja hajtani a szívességet. Csak éppen ezzel Harry megint a tündérek célkeresztjébe kerül: a Nyár trollgyilkos mufurcai, kecskeszírű gyilkos lények járnak a nyomában és akarnak végezni vele, mielőtt Mab rávehetné, hogy felvegye a Tél palástját. Kegyetlen gyilkosságok történnek, amelyeket segítenie kellene felderítenie Murphynek. Ráadásul újra színre lépnek a denáriusok is, akik egy okos maffiavezért szemeltek ki és raboltak el, hogy csatlakozzon hozzájuk. Harry barátai is felsorakoznak, hogy elkerüljék a vérfürdőt. A lovagok, a tanonca, a vámpír bátyja és Murphy is bevetésre kész, és még lehet, hogy így is kevesen lesznek.

Már pedzegettem, hogy megszűnt az a korszak, amikor bármelyik Harry Dresden-regényt levehettük a polcról és szabadon olvashattuk. Már ott tartunk, hogy minden összefügg mindennel, visszatérő szereplők és történetszálak vannak. Ami nem rossz, fejlődésnek is tudom értékelni.

Csak? Ez együtt jár azzal, hogy rengeteg eseményt és szereplőt kell észben tartani. Most egy egész tablót kapunk és több regény eseményeiből is vannak folytatólagos szálak. A kard, amit Harry őriz, amíg fel nem bukkan, akinek át kell adnia. A 30 ezüst és a hozzá tartozó démonok. A tündérek. A vámpíros történetszál részben. Kifejezetten szeretem ezt a regényvilágot, de még így is túl szúfoltnak éreztem.

Ezt a cselekményre is el tudom mondani. Ha azt hiszem, van egy kis nyugalom, lehet szusszanni, biztosan jön egy újabb vészhelyzet és rohanni kell tovább. Butcher rengeteg eseményt igyekszik egyben tartani, és a szálakat is összehúzni. Unatkozni nem is hagy, de egyúttal el is áraszt. Sajnos, nálam ezzel elérte azt is, hogy egy ponton már bele is fásultam, pedig izgalmas és szórakoztató is a történet.

A humor már más kérdés. Ahogy nőnek a tétek, egyre kevesebb jut a sorozatba. Most is volt egy olyan érzésem, hogy a vihar előtti csend állapotában vagyunk, Harry is feszült, és már a poénokra sincs ereje. Túl sok minden múlik rajta és a barátain. Ok, azért Butcher még egy-egy ötletet villant és megmosolyogtat, ha kevesebbszer is, mint korábban. A trollvadász, kecskére emlékeztető mufurcok, akiknek a neve hallatán mindenki majdnem elneveti magát, és el nem tudják képzelni, Harry miért fut el kecskék elől… kész.

Azt is gyakran írom, hogy nagyon lassan fejlődnek a szereplők. Most már kezdem úgy érezni, hogy nem egy-egy regényen belül kell keresnem a változást. A történet folyamán épülnek a kapcsolataik, és így a szereplők is árnyalódnak, akár változnak azokkal, akiket közel engednek magukhoz. Hogyan lett Thomas, a vámpír igyekvő üzletember, aki nem csapolja meg az embereket? Kellett egy tragikus szerelem, meg Harry öccse, aki a jó úton tartja. De még sorolhatnám. Ebben a részben azon merengtem el, mennyire máshogy áll már Michael felesége is a varázslóhoz. Már van közös titok, már családnak tartják magukat.

Továbbra is emlékezetes, hogy Butcher milyen kiterjedt regényverzumot írt, és mennyire kézben tudja tartani. Nem csak újabb és újabb lényekkel bővíti – mint most a mufurcok -, hanem a korábban bemutatott udvarokat és mágikus lényeket is folyamatosan mozgásban tartja, újabb ismereteket és kalandokat ír nekik.

Vagyis, bár ez a rész már a fásultságig mozgalmas és teletömött, annyira jó az univerzum, a szereplők rendszere és jó a történet is, hogy simán jöhet még több rész is.

Butcher: Apró szívesség – Mint fantasy: 75% cselekmény bősége, túlzottan is. Fejleszti az univerzumot és a kapcsolatrendszereket tovább.

Szubjektíven: 65% szerettem, szórakoztató, de egy ponton már túl sok is. A folyamatos rohanás, a több kötetre való visszautalás… Jobban agymunka, mint szeretném.